5. fejezet

- Leon, mit csinálsz? Van alattunk háló!
- Bocsánat, megszokás!
- Nem baj! Ez így tökéletes! Ebből jöjjön az Angyalok Tánca! Vagy is…. Sora! Ezüst Hattyúval kezd, de nem kapod el a trapézt, hanem Leon a trapézon állva még magasabbra hajít téged, így adva meg a lendületet az Angyalok Táncához! Kérlek, mutassátok meg!
Ránéztem Leonra, aki meg se várva a jelemet, ledobott a hálóba, majd feljebb tornázta magát a legmagasabb trapézra. Én kimásztam, s a forgószerkezetű trapézhoz léptem! Lendületet vettem, majd egy gyönyörű Hattyú után Leon segítségével egy még szebb az Angyalok Táncát mutattam be! Mia persze nem is figyelt, hanem már a műsor többi elemét alakította ki!

- Mai napra elég is volt!- mondtam lihegve. – Legalábbis részemről!
- Ugyan Sora!
- Akkor egy kicsit had pihenjek!- kértem Leont. Egy ásványvizes üveget jól meghúztam, miközben Leon válaszolt.
- Rendben, nekem úgy is beszélnem kell Miával.
Az érintett ekkor eszmélt rá, hol is van, s egy kis pír után Leon kíséretében elvonult. Pár perc pihenés után újból neki álltam a gyakorlásnak. Leon csak fél óra múlva csatlakozott, s egészen fél kettőig gyakoroltuk az elemeinket, majd mutattunk egymásnak pár dolgot, miket tanultunk, amíg külön voltunk. Leon nem sok újat mutatott, én meg nem mutattam meg mindent, amit tudok. Meglepetést akartam okozni neki, csak nem tudtam, hogy mikor lepődjön meg!
- Jól van!- mondta Leon. - Szerintem a mi részünk már tökéletes, ezzel nem lesz gond! Holnap meg betanítjuk a többieket! Persze, csak akkor, ha javultak!
- Nem lesz gond velük! Én segítettem nekik javulni! De te, tanítani? Csak nem úgy, ahogy engem készítettél fel? Azt nem engedném meg neked!- kérdeztem felvéve az álarcomat.
- Hiszem, ha látom, hogy javultak! S minden tőlük fog függeni! Ha nem olyan jók, mint mondod, akkor még kegyetlenebb is leszek velük!
- Nem találsz majd bennük hibát! Korrigáltuk már a tartásukat, az egyensúlyukat, a koncentrációjukat, mindent! Mindenki sokat fejlődött, veled ellentétben!
Mondtam, s faképnél hagytam. De nem tudtam elszakadni tőle huzamosabb időre, mert Mia jött.
- A Főnök hivat titeket!

Pár perc múlva mindketten átöltözve a Főnök irodájában álltunk, én a szokásos helyemen, az ablak előtt.
- Remek! Mindenki megérkezett! Úgy néz ki, hogy Mia elkészült a teljes koreográfiával. Ezért Sora kérésére már holnap elkezdjük az edzéseket, hogy a kiszabott napon meg tudjuk tartani a premiert! Az edzés vezetője…
- Én leszek!- szólaltam meg csendesen, s megfordultam, hogy mindenkit jól lássak! Az új artisták csodálkozó pillantásokat váltottak, míg a régiek csak egy megkönnyebbült sóhajt eresztettek meg. - Mindenki alaposan pihenje ki magát, mert ezek az edzések egy nagyobb szabású produkcióra készítenek fel benneteket. E mutatványok, melyeket megtanítunk nektek Leonnal, segítenek nektek számotokra eddig ismeretlen magasságba jutni, hogy majd még magasabbra jussatok! Mindenkitől nagyon nagyfokú figyelmet követelek meg, s nem fog megesni a szívem senkin. Aki idő előtt feladja, az nem való közénk, s nem készült fel egy ilyen mélységű mutatványra! A forgatókönyvet holnap fogjátok megismerni!
- Igen, szóval most menjetek! Sora, Leon, maradjatok!
Az utolsó ember után hatalmas csend maradt a szobába. Kalos hol rám nézett, hol pedig Leonra. Végül megállapodott a tekintete rajtam. Leon is rám nézett, valamivel élénkebben, mint Kalos, s valamivel kérdőbben. Erre én felvettem a szokásos álarcomat, és hidegen néztem hol az egy férfira, hol a másikra. Végül megunva ezt, hátat fordítottam nekik! „Különösebbképpen nem érdekelt, mit akar Kalos, s az sem ezek után Leon mit fog csinál! Utálom a semmittevést, persze ezt mindkét férfi tudja rólam, ezért húzzák az idegemet!”
A percek teltek, én meg csak néztem ki az ablakon. Lassan fél órája álltunk így, mikor meguntam a dolgot, s türelmem veszte fordultam Kaloshoz:
- Akarsz valamit, vagy elmehetünk?
- Remek ötleteid voltak a darabbal kapcsolatban, Köszönjük szépen!
- Nincs mit!- Már majdnem hozzátettem, hogy Leon ihletet, majd ránéztem Leonra, s eszembe jutott az összes dolog, melyet eddig nekem „adott”, s inkább nem szóltam semmit. Az álarcomat úgy mond meg igazítottam, s csak azután kezdtem figyelni Kalosra!
- Viszont hiányzik még valami a darabból! Mivel te vagy a társrendező, arra gondoltam segíthetnél a ruhák megalkotásában is!
- Papír, cerka!
Már rajzoltam is az elképzeléseimet, hisz minden vágyam az volt, hogy a darabomhoz én tervezhessem meg a ruhákat! A lány ruhája gyönyörű lett, a fiúé valamivel zöldebb jellegű, az anyáké vörös, és kék! Rosetta hófehér ruhát kap, a harcolók pedig vérvöröset, és feketét, esetleg mélykéket! Majd megalkottam egy egységes ruhát, mely jelképezi a kibékülést! A végére gondoltam!
1 óra múlva már mindegyik rajz kész volt, a hozzájuk intézett kiegészítőkkel együtt! Addig se Leon, se Kalos nem mozdult, végig engem figyeltek! „Mér kellett Leonnak maradnia? Kalos még egyáltalán nem szólt hozzá! Mondjuk nem zavar, legalábbis ilyen távolságból! …Közel másfél órája itt vagyunk, nem igaz nincs jobb dolguk!”
- Elkészültem!- s nyújtottam Kalos felé a rajzokat!
- Gyönyörűek lettek!- dicsért meg Leon, nem kis döbbenetet okozva Kalosnak- immáron másodszorra. Tőlem viszont csak egy rideg tekintetett „kapott” érte!
- Úgy gondolod?- szólt Kalos, miután visszanyerte a hangját.
- Ez csak egy vázlat Miának! Most már van miből kiindulnia! De ha neked nem tetszik, akkor szét is tépheted! De most mennék!
- Rendben, de várj még egy kicsit! Leon, hogy sikerült az edzés?
- Sora sokat fejlődött! Jobb az erőnléte, szebb a tartása, s javult az egyensúlya! S sokkal szorgalmasabb is!
- Sora?
- Leon kétszer késett a próbáról, kevesebb ideig bírta!
- Javult valamiben?
- Nem! Sőt! Inkább romlott!
- De…
- Romlott a tartásod, lassabb vagy, az egyensúly érzéked a béka feneke alatt, ráadásul a koncentrációd is a nullát súrolja! Még az egyszerűbb forgásokat is elrontottad!
- Leon, most neked kell Sorától tanulnod! Már ma kezdjétek el!
- Gyere Leon! Elmegyünk ebédelni, aztán elkezdjük!- Karoltam bele kedvesen Leonba, s húztam ki magammal a kocsimhoz. De az ajtóban még visszafordultam.
- Persze, csak ha megengeded?!- kérdeztem gúnyosan Kalostól.
- Menjetek!

Az autóban:
- Mi volt ez benn?- kérdezte Leon, miközben haladtunk az étterem felé.
- Nem tudom! Néha szokott ilyeneket produkálni, aztán persze azt mondja az én érdekem volt! De azt mond meg, mi érdekem lenne a hallgatásból?
- Miért mondtad, hogy romlott a tartásom?
- Mert így is van! Nem tudod megtartani a pózokat, ebből adódóan előbb indulsz el, mint kellene!
- Hogyan akarod fejleszteni?
- Egyenlőre nem tudom! Majd meglátjuk, melyik képzést fogod bírni! Bár ahogy néztem…
- Ennyire pocsék?! Kár volt elmennem, már látom!
- Nem inkább visszajönnöd?
- Nem! Érdemes volt, visszajönnöm! Még úgy is, hogy te nem tartasz magadhoz méltó partnernek! Én attól még…
- Mit mondtál? Te nem vagy normális! Még hogy nem tartalak magamhoz méltó partnernek?! Honnan tudod, hogy mit gondolok rólad, hogy hogyan érzek irántad, és egyáltalán Mit tudsz te rólam?

Ezek után az ebéd a lehető legcsendesebben telt. Én sikeresen lenyugodtam, Leon pedig összeszedte magát a földről. Mert hogy az iménti kirohanásom után odakerült az is biztos. Szegényem nagyon kiábrándulhatott belőlem! Milyen nagyot tévedtem, csak ezt jóval később tudtam meg!
„Hihetetlen ez a lány! Csak előnyére változott az évek folyamán! Már nem tudom megfélemlíteni, s nem is akarom! Elbűvöl minden egyes szavával, minden egyes tettével, egyszerű kisugárzásával! Hogy lehettem olyan ostoba, hogy hagyhattam itt egy ilyen törékeny, de még a széllel szemben is csatát vívó lányt?!
De most itt vagyok mellette, itt vagyok vele, s nem fogom soha többé elhagyni! Azt már nem bírnám ki! Egy igazi nő lett, de makacsságával még most sem lehet versenyezni! S ez a szeretetéhség! Még velem is kedves, pedig annyi rosszat tettem ellene! Itt hagytam, pedig már kezdtem érezni, hogy végre szeretnek! S e tulajdonságaihoz még hozzá tartozik, hogy gyönyörű! Még gyönyörűbb, mint mikor elmentem Bárcsak elfogadna úgy, mint régen, bárcsak megint úgy éreztetné szeretetét, mint régen! De most hideg! Még hidegebb, mint amilyen én voltam! Már félni lehet ettől a hidegségtől! De én nem félek! Illetve nem a hidegségtől, hanem attól hogy nem vagyok képes felolvasztani a szívét! Hogy nem vagyok képes leolvasztani a szívéről azt a jégpáncélt!”- ránézett a lányra, aki még evés közben is gyönyörű volt, s olyan illedelmesen evett, melyet ő mindig is megkövetelt egy nőtől! Majd fizettek, és az autóhoz sétáltak. Beszálltak, és visszaindultak Sora házához. A lány csak az utat nézte, Leon sejtette, hogy rágondol, de nem tudta biztosan!
Ezért úgy döntött, hagy a lánynak egy kis időt, de mégsem engedi el magától! Ezért lehajtott az útról, le egészen a tenger partjáig! A lány nem tiltakozott, mintha ott sem lett volna!- „Tudom, hogy még most nem ide figyelsz, hisz akkor első dolgod lett volna valamely módon lereagálni a tettem, de az se érdekelt volna! Most egy kicsit szeretnék veled kettesben lenni, távol mindentől, és mindenkitől! Távol egymástól, s még is egymáshoz a lehető legközelebb! Ölelni szeretnélek Sora, úgy ahogy eddig senkit!”
„Most akkor melyiket vegyük át? Melyik képzés lenne a leggyorsabb, és egyben a leghatásosabb?! Hát persze, meg van! De nem fogja bírni! És féltem! Szeretem, le se tudnám tagadni. Talán sikerül neki. Ha elég kitartó!”
A tengerpart egy kihalt pontján Leon megállította a motort, s miután kiszállt, kisegítette Sorát is! A lány még mindig nem vette észre, hogy nem haza érkezett, csak állt, s szeméből szomorúság áradt. Leon nézte a Démoni Angyalt, majd kis idő múlva magához vonta. Egyszerűen nem tudta meg állni, hozzá kellett érni a lányhoz. Sora csak ekkor vette észre, hol van. Először tiltakozni akart, de nem tudott. Egyre jobban belehabarodott Leonba. S hogy az álarcát tartani tudja, elhúzódott Leontól, s kisétált a partra.
„Miért teszi ezt velem? Visszajött, s még jobb képű, mint volt. Emellett gondolatolvasó lenne? Vagy csak ennyire hasonlítunk, mert hogy én is ide szoktam jönni, ha valami miatt szomorú vagyok! Bár mostanság inkább valaki miatt szoktam. Úgy látszik kiismert. Vagy mégsem? Majd meglátjuk!” Míg Sora a tengert nézte, Leon őt, s szinte önkívületben lépett a lányhoz, s ölelte át hátulról! Leon nem tudhatta, hogy a lány mennyire egyedül érzi magát, s hogy az ölelése, milyen régi sebeket tép fel. De azt érezte, hogy mennyire kívánja a lány. Kezei alatt a puha bőr megrezdült, s beleremegett az érintésébe. Örült neki. De nagyon csalódott volt, mikor meglátta a lány arcát.
- Menjünk!- mondtam, miközben két könnycseppet morzsoltam le a szememről.
- Sora, miért sírsz?