Egy láthatatlan korlát azonban nem engedte tovább a küszöbnél.  Most zavarodott elméje újabb csapdát állított.  Tudta, nem távozhat búcsú nélkül. Még egyszer látnia kell a férfit akibe beleszeretett. Lerakta kezéből a bőröndöket s elindult vissza a szobák felé. Nem tudott már gondolkodni, nem voltak tervei. Csak jelen pillanatban, sérült szíve volt az amely tovább hajtotta őt az úton, melyre sohasem szabadott volna lépni. A kétségek útja volt ez. A kétségeké, melyek szépen lassan belülről emésztették a fiatal lány szívét. A szobaajtót kinyitva sötétség fogadta a zaklatott lányt. A férfi ágya széléhez botorkált, közben véletlenül belerúgott az ágy sarkába. De sem a fájdalom, sem a veszély, hogy Leon felébredhet nem érdekelte. Lehajolt majd megcsókolta az a pontot, ahol a fiú száját sejtette. Ez volt élete első csókja, az első csók melyet egy legördülő könnycsepp kísért. Most már úgy érezte nincs miért maradni. Kifutott a szobából, még az ajtót sem csukta vissza. Felkapta nehéz bőröndjeit és kifutott az ajtón, majd bevágta maga után. Sűrű könnyfátyol takarta szemeit, azt sem látta merre rohan, bár ismeretlen országban éjfélkor, sötétben így sem tudott volna tájékozódni.

Egy ajtócsapódás….egy férfi aki felébredt álmából, és sejtelme sem volt arról, hogy mi történt a közvetlen közelében az elmúlt percekben. Arcán egy nedves barázda, melyet egy könnycsepp szántott…