5. fejezet – A Pillangókisasszony

Gyönyörű vasárnap reggel volt. Még csak nyolc óra colt, de már nyüzsgött a város. Éreztem a frissen sült sütemény illatát. Még nyújtóztam párat, aztán eszembe jutott a tegnap este.
Fantasztikus előadás volt. A közönség nevetett, sikítozott, tapsolt. Valami fantasztikus érzés volt. Még ha a nagy részük idétlen lányokból is állt, akik csak azért voltak itt, hogy Damiennel találkozhassanak, akkor is. Amikor a végén felhangzott a taps…
Most már értem, anya és apa márt nem tudták soha otthagyni a színpadot. Felemelő érzés, mikor téged ünnepelnek.
- Fantom! –néztem rá. –Elhatároztam valamit.
- Mondjad.
- Egyszer olyan műsort fogok adni az embereknek, hogy beleremegnek majd a falak a tapsviharba. –mondtam magabiztosan.
De mintha Fantom arca elkomorult volna.
- Addig még nagyon sokat kell tanulnod! –olyan komoran beszélt, hogy az már szinte ijesztő volt.
- Igen tudom! –hirtelen elbizonytalanodtam. –Mért Fantom, te tudsz olyan mutatványt, amiről beszéltem? Hogy beleremegnek utána a falak a tapsviharba?
- Lehet! –válaszolt sejtelmesen. –De ha tudok is ilyen manőverről, amíg ennyire éretlen vagy, nem mondok semmit.
Elfutott a méreg.
- Nem is vagyok éretlen! –hisztiztem.
Na jó, igazából nem voltam mérges. Tudtam, hogy nem akart megbántani, és azt is, hogy igaza van.
De mielőtt válaszolhattam volna, megszólalt a mobilom.
- Halo! –szóltam bele.
- Szia Layla, itt Matt! Csak szeretném megkérdezni, hogy lenne e kedved eljönni velem ma valahova?
- Ez egy randi? –kérdeztem vissza.
- Igen, valami olyasmi.
Engem még sose hívtak igazi randira. Vagyis hívtak már, csak apa még sose engedett. Így csak titokba mászkáltam el fiúkkal, de ők is főként barátok, vagy munkatársak voltak.
- Rendben! –válaszoltam végül.
- Oh, nagyon jó! Hányra menjek érted?
- Valamikor délután, és a színpadhoz. Délelőtt még bemegyek gyakorolni!
- Rendben, hétre ott vagyok! Szia.
- Szia! –tettem le a kagylót.
Nem is értem, mért mondtam igent. Nem is érzek semmit Matt iránt.
- Nahát, nahát, ha ezt apád tudná! –kuncogott Fantom.
- De nem mondod el neki! –azzal otthagytam

Az edzőteremben végre sikerült levezetnem a feszültséget. Nem is értem mért voltam ideges. Bár a trapézok mindig megnyugtattak. Úgy belemelegedtem, hogy észre se vettem, nem vagyok egyedül.
- Mostmár igazán abbahagyhatnád a bénázásodat! –szólt egy gúnyos hang. –Add át a trapézokat, most én gyakorlok.
Damien lenézően méregetett. Pedig tudom, hogy ügyes voltam. Egyáltalán nem voltam béna.
- Tudod Damien, ki korán kell, üres trapézt nyer! Úgyhogy azthiszem várnod kell, míg meg nem unom! –most én nevettem gúnyosan.
És egy könnyed hátraszaltóval átugrottam egy másik trapézra. Damien arca elsötétült, és ő is felugrott az egyikre.
- Ha nem tűnsz el innen, lelöklek arról a rúdról! –mondta fenyegetően.
- Próbáld csak meg! –nevettem vissza kacéran.
De Damien nem viccelt. Mielőtt elérhettem volna a következő trapézt, egy hatalmas ugrással előttem termett. De mostmár én is kezdtem élvezni a harcot. Csak úgy vibrált köztünk a levegő. Nem tudom, hogy lelökni, vagy lejátszani akartuk a másikat, mindenesetre, olyan mutatványokat csináltunk, hogy kishíján mindkettőnk kitörte a nyakát. Csak a szerencsénknek, meg az ügyességünknek köszönhettük, hogy épségbe maradtunk.
Mindketten elugrottunk a trapézról. Hajszálpontosan egyszerre, csak Damien pár méterrel magasabbra. Majd lenyúlt, és megfogta a kezem, és felemelt. Ő sikeresen elkapta a másik trapézt, míg én a levegőben szálltam. De nem repülhettem sokáig, mivel a lendület nem volt elég nagy, és elkezdtem zuhanni. Pedig olyan csodás érzés volt. Már nem számított Damien, vagy a kis harcunk, csak az, hogyha rövid ideig is, de tudtam repülni.
Hirtelen lenyúlt értem egy kéz, és elkapta a derekamat. Damien volt az. A lábával tartotta magát, míg két kézzel a derekam fogta.
Mintha csodálatot, és aggódást láttam volna a szemében.
Judie akkor kezdett tapsolni. Lassan, ütemesen.
- Eszméletlenek voltatok! Alig kaptam levegőt, és majd magam alá pisiltem, úgy izgultam. Azt hiszem, megvannak a következő darab főszereplői. Bocs gyerekek, de nekem most mennem kell. –azzal kiviharzott.
Én meg zavartan néztem vissza Damienre. Még mindig az arcomat fürkészte, de már csak hideg kíváncsiság volt benne.
- Bocsi, de nekem mennem kell. –azzal leugrottam a hálóba.
Nem akartam beismerni, de iszonyú zavarba jöttem. Ahogy azokkal a gyönyörű szemeivel rámnézett. És ahogy ugráltunk. Olyan érzés volt, mintha mindig is együtt dolgoztunk volna. És annyi érzelem volt benne.
Elpirultam, ahogy belegondoltam mi is volt az a két érzelem: düh és szenvedély.
Úgy szaladtam az öltözőig, mint akit űznek. A hideg zuhany megnyugtatóan hatott. Megmostam, és megszárítottam a hajam, így most lágyan omlott le a fenekemig. Felvettem egy csinos, mélyen dekoltált fehér felsőt, és egy hozzá illő, csinos fehér kalapot. Egy világos farmerrel, és egy szintén fehér cipővel már teljesen randikész voltam. Bár egyfolytában csak Damien járt a fejemben, és az ahogy rámnézett. Ahogy elkapott, és a kezei közt tartotta a derekam…
- Ne légy bolond kislány, hisz ez csak egy beképzelt szoknyapecér! –mondtam magamnak.
Kint már várt Matt.
- Szia! –köszönt vidáman.
- Szia. - mentem oda hozzá.
Damien kocsija épp akkor fordult ki a sarkon. Nem tudom mi ütött belém, de odafordultam Matthez, megöleltem, és egy puszit nyomtam a szájára.
Még fél szemmel láttam is a fekete Phorset, ami egyenesen felénk jött. Öt centivel a lábam előtt fékezett le.
Épp le akartam üvölteni, annak a vadbaromnak a fejét, de mikor kihajolt, hát elakadt a szavam. Fekete haja hanyagul az arcába hullott, a szemeit egy fekete napszemüveg takarta, és egy szintén fekete ing volt rajta. Eszméletlenül nézett ki.
Majd hideg tárgyilagossággal megszólalt:
- Ne is álmodj róla, hogy valaha is velem fogsz szerepelni! –mondta, és elhajtott.
Én meg csak álltam ott mereven, és úgy éreztem, egyszer még megfojtom ezt az öntelt, idióta, nemnormális, beképzelt tuskót…

- Na hogy sikerült a randi? –kérdezte Fantom másnap reggel.
- Nyöhmönyö…
- Tehát jól? –kérdezősködött tovább.
- Aham. –azzal a másik oldalra fordultam.
- Örülök neki kicsi sztárom, de ha nem sietsz, elkésel! –mondta.
Hirtelen kipattantak a szemeim. Már nyolc óra volt. Fél kilenckor az új darab szereposztása.
- Jézusom, elkésem! –azzal elkezdtem eszeveszett tempóban öltözködni.
A tegnap este végülis nem volt rossz. Attól eltekintve, hogy végig azon a bunkón járt az eszem.
Pont nyolc óra huszonnyolc perckor futottam be a terembe. A többiek már mind ott voltak, kivéve Judiet, és Damient.
- Köszöntök mindenkit! –kezdte Judie. –Egy újabb sikeres műsort tudhatunk magunk mögött.
Mindenki némán, feszesen állva figyelt.
- Az új darabot, egy kis párbaj ihlette. A következő műsor címe: A Pillangókisasszony.
Erre kitört az izgatott moraj. Mindenki ismerte a Pillangókisasszony szomorú történetét. Egy gazdag angol fiú Japánba utazik, ahol is alkalmi házasságot köt egy gyönyörű, japán lánnyal, a Pillangókisasszonnyal. Őt később elhagyja, ám a lány őszintém szerelmes lesz belé, és gyermeke is születik tőle. A hőn szeretett férfi csak évek múltán tér vissza, az akkor már jogos angol feleségével, de csak azért, mert hírt kapott, hogy alkalmi házasságából született egy fiú, és magához akarta venni. A Pillangókisasszonytól, akitől immár mindenét elvették, a cseresznyevirágok alatt, az apja tőrével vet véget az életének.
Mindig is imádtam ezt a történetet. Ahányszor láttam Operában, mindig könnybe lábadt a szemem.
- Tehát a főszerepek:
Katy te fogod játszani a férfi angol feleségét.
Matt te a kerítő leszel.
Damien, természetesen te a csalfa férfit fogod játszani.
És Layla, te leszel a Pillangókisasszony.