- Min nevetsz?-csodálkozott Leon.


- Azon, ami most az eszembe jutott. Szép kis betegek vagyunk... Na és ha éppen most jött volna látogatónk? Mondjuk...May?


Leon is elvigyorodott:


- Gyerekelőadás van... Most azzal vannak elfoglalva...


Aztán elkomolyodva kérdezte:


- Sora, segítenél nekem? Tudod, én is szeretnék zuhanyozni, és nem akarom, hogy az ápoló fürdessen.


- Rendben.- bólintott mosolyogva a lány. Óvatosan felsegítette párját, aki rátámaszkodott, majd elbicegtek a kis fürdőszobáig.





A nővér nagy zajjal robogott be a szobába. Döbbenten nézte, hogy mindkét ágy üres, aztán meghallotta, hogy a fürdőben zuhog a víz. Bólintott, aztán sarkon fordult. Megkönnyebbülten vette tudomásul, hogy most már nincs itt dolga, mehet tovább.





Eltelt néhány hét. Sorát már kiengedték a kórházból, de csak az edzésekre járt be a színpadhoz. A többi időt szerelme mellett töltötte. Barátainak nem mondott kettőjkről semmit. Furcsa módon még most sem lepleződtek le előttük igazán.


Sora az edzés után a kórházba tartott.Kezében egy kis sporttáskát lóbált.Nem, nem az ő holmija volt benne. Leonnak hozott ruhát,mert végre ma engedik ki a kórházból. Gipsz nélkül, gyógyultan.





Első útjuk Kaloshoz vezetett.


- Látom, Leon fiam, meggyógyultál. Azt viszont tudod, hogy csak fokozatosan szokhatsz vissza a trapézokhoz ennyi kiesés után... Viszont itt nincs lehetőséged ilyen - rehabilitáló - edzésekre. Már beszéltem az egyik barátommal, aki segít, hogy visszatérj. Párizsba kell utaznod. Holnapután indulsz. Két hétre mégy, amíg távol vagy, egy helyettesítőd lesz, aki holnap érkeik. Sora nem mehet veled segíteni. A műsornak folytatódnia kell, ezt te is tudod... Ha visszajössz, akkor beszélünk a továbbiakról. Most menjetek pihenni. - mondta a fiúnak, aki szinte földbe gyökerezett lábbal állt ott, Sorával együtt. Döbbenetükben szóhoz sem jutottak, főnökük pedig már kiment.

A sztárpáros lassan sétált a néptelen tengerparton a csendes, magányos villa felé. Lelkiállapotukat híven tükrözte a tenger, amely most bőszen csapkodta a homokpartot, és a néhány ott álló sziklát. Erős szél ostromolta a vizet és a földet. A nap készült nyugodni, haragos vörös színbe öltöztetve az eget és a tenger víztükrének egy részét.


Egyikük sem szólt. Sora arcán könnyek csorogtak. Leon is így érzett, de neki csak a szeme árulkodott a szívében dúló viharról. Hirtelen megtorpant, és a lányt is megállította.


- Van még két napunk egymásra...


- Igen. Csakhogy nekem edzeni kell, meg ki tudja, hogy a főnök mit fog még kitalálni... Attól is félek, hogy a két hétben kivel fogok dolgozni...


- Ne gyötörd most magad ezzel. Gyere!- fogta meg társa kezét, és rátért egy keskeny útra, amely mellett a szélben bólogató fenyőfák sorakoztak.


- Nos, itt is vagyunk. Hogy tetszik? - kérdezte a lánytól.


Néhány újabb fenyőtől körbevett tágas, hangulatos, kissé régimódiház előtt álltak.


- Ahh... - Sora csak sóhajtott egyet.


- Sejtettem, hogy tetszeni fog. - jegyezte meg most már mosolyogva a férfi.


- Ez... meseszép, Leon. Fantasztikus hangulata van. Szép házad van.


Bementek a villába. A férfi körbevezette, mindent megmutatva, mi hol található. Végül leültek a kényelmes nappaliba. A tengerre néző fal helyén végig üvegablakok voltak, és kívül egy terasz.


A nappaliban néhány elegáns ülőbútor, kis asztalka, és hatalmas könyvespolc, tele rengeteg kötettel. Az asztalon is feküdt egy könyv, látszott, hogy az olvasását folytatni szándékozták, mert nyitva, leborítva tette oda valaki.


- Kérsz egy kávét? -kérdezte a fiú.


- Igen, most jól esne. -bólintott Sora.


- Jó, várj meg itt. Főzöm.


Leon kiment a konyhába. Sora megnézte, milyen könyvet olvas, aztán a polchoz ment. Meglátott egy verseskötetet, ami mindig a kedvence volt. Kihúzta a többi könyv közül, és belelapozott.


Arra eszmélt, hogy Leon mögötte áll, és átkarolja a derekát.


- Találtál valami érdekes olvasnivalót?


- Régen ez a könyv volt a kedvencem. Sajnos, mostanában nem sok időm volt olvasni.


- Ha akarod, ideköltözhetsz a két hétre, és bármikor olvashatod, ha van időd.


- Ez most komoly?


- Igen. Annál is inkább, mert megint nem tudsz valamit, amit én igen. Úgy is kiköltöztetnének valahová a szobádból, mert a vendég előadókat el kell szállásolni.


- Előadó-kat?


- Igen, hárman jönnek. Egy házaspár, és még valaki. Na, de itt a kávé. Igyuk meg, mert kihűl. - vezette oda Sorát a kényelmes kanapéhoz.


- Mit válaszolsz? Ideköltözöl? - nézett kutatóan a lány szemébe, miután letették az üres csészéket az asztalra.

Sora a szobája közepén állt. Azon gondolkodott, mit tegyen. Egyszer csak Fantom tűnt elő, és elélebegett.

- Üdvözletem, szép hölgyem! Most éppen mire készülsz? Talán zuhanyozni?! Mert akkor segítek megmosni a hátad...

- Fantom! - dühödött fel a lány. - Akarod, hogy lehúzzalak a wc-n?

- Mi?! Ezt tennéd velem?! Ki segítene akkor Neked?

- Mi? Fantom, most legyél végre komolyabb. Tényleg nem tudok dönteni.

- Hmm... A nyilas kétségek közt vergődik... Szereted, vagy nem?! Tudod én sokkal többet tudok rólatok, mint amit Ti feltételeztek. Sőt, a színpadnál csak én tudom rólatok a teljes igazságot. Ne dühödj fel megint, ez a kapcsolat az alapja annak a mutatványnak, amit előttetek még soha nem végzett el senki. Most pedig szerintem csomagolj, és indulj!

- Be kell mennem a főnökhöz. Hívatott.

- Akkor mire vársz? Én elleszek itt, a táskádban addig... "a fehérneműk között"- tette hozzá gondolatban a perverz kis szellem.

Sora már be is csapta maga mögtt az ajtót, s szaladt, ahgy a lába bírta. Lihegve ért a főnöki irodába.

- Ülj le, beszélnem kell veled. - fogadta Kalos. Talán hallottad, hogy vendég előadók jönnek. Problémánk merült fel az elhelyezésükkel kapcsolatban. Leon volt olyan szíves, és felajánlotta a házát hasznosításra, míg nem lesz itthon - de csak neked szólóan, nem a vendégeknek.

A te szobádba pedig mennének a francia artisták.

Hajlandó vagy odaköltözni? Ezzel sokat segítenél nekünk...

- Rendben, főnök. Megyek csomagolni.

- Még valamit... A reptérre nektek kell kimenni Leonnal, mert mindenki más el lesz foglalva. Délután 4-kor érkezik a gép.

- Értem. - bólintott a lány, majd köszönt, és a szállására ment.

A szobájába benyitva meglepődött.



Rosetta ült az egyik széken, és sírt.

- Szia, Rosetta! Nem kellene most edzésen lenned?!

- De igen. Nem sikerül sehogy sem az a szám, amit egyedül kellene a következő műsorban előadnom.

- Rosetta, ezért nem szoktál sírni, mindig erős vagy, és addig csinálod, míg sikerül.

- Ez most nem megy...

- Akkor valami más bánt, ezért nem megy? Tudod mit? Segíts nekem összecsomagolni, és közben meghallgatom. Jó?

- Mi? Te elmégy?

- Ne ijedj meg, nem messzire.

- Leon házába költözik.- bújt elő Fool a táskából.

- Micsoda?!- döbbent meg a kislány.

- Amíg Párizsban lesz, ott fogok lakni a házában, mert a vendégeknek kell a szobám.

- Értem. Akkor segítek csomagolni.

Közben megbeszélték, hogy még vacsora előtt Sora segít Rosettának a műsor kivitelezésében. Rosetta mgnyugodva távozott.

A folyosón majdnem nekiment egy magas, vállas, ezüstös hajú artistának. Leon kissé csodálkozva nézett rá, de nem volt bosszús. Ezen Rosetta lepdött meg alaposan.

Rosetta csodálkozva ment tovább szobája felé. Még mindig nem fért a fejébe, hogy Leon miért nem ordította le, vagy éppen vicsorgott rá, mert nekiment. Ugyanis ehhez voltak hozzászokva a színpadnál.



Leon megrázta ezüstös sörényét, majd bekopogott Sorához:

- Elkészültél? Akkor menjünk. Vigyük a kocsimhoz.- fogott meg egy doboz holmit.



Amikor kirakodtak, leültek a nappaliba.

- Mennyi az idő? - kérdezte Sora. - Van még időm fürdeni?

- Fürdést emlegettél? - szólalt meg egy mindkettőjük számára ismerős hang. Aztán előtűnt a gazdája is.

- Mit képzelsz magadról, Fantom?!- dühödött be Sora. Leon is villámló tekintettel méregette, majd ragadozót megszégyenítő fürgeséggel elkapta a kis szellemet.

- Kiviszlek kicsit lehűteni. - sziszegte, és bezárta a hűtőszekrénybe.

- Most már mehetsz.- mosolygott cinkosan szerelmére, majd megkérdezte:

- Én azért bemehetek?



Négy órára kint voltak a repülőtéren. Várták a francia vendégeket.

- Te tudod, kit várunk? - kérdezte Sora.

- A házaspárt ismerem, egy cirkuszban dolgoztunk egy ideig. Aki jön velük... Nos, azt még nem tudom, ismerem-e.

- Megérkezett a gép. Figyeld őket, kérlek.

- Ott jönnek! Nem! Ez nem lehet... a harmadik Pierre... -mordult fel gyűlölettel Leon.

- Mi baj?

- Majd elmondom később, gyere, üdvözölni kell őket. - válaszolt a fiú. Erőt vett dühén, és az érkezők elé indult barátnőjével.

- Leon Oswald! Régen találkoztunk!- üdvözölte őket a házaspár. A velük érkező magas, vállas, fekete hajú artista tekintete kékből szinte éjfeketére sötétült, ahogy Leont meglátta. De Leon érzelmeiből már nem látszott semmi, csak jeges közöny.
- A partnerem: Sora. - mutatta be a lányt.- majd párjához fordult:

- Sora, bemutatom régi munkatársaimat, ők jöttek hozzánk vendégszereplésre. A Lafarge házaspár: Nina és Gerard. Ő pedig Pierre Fran.

- Örvendek! Sora Naegino - hajolt meg a lány hazája szokása szerint. Pierre eközben le sem vette tekintetét a lányról.

- Menjünk. A Kaleido színpadon már várnak.- mondta Leon, miután összeszedték a csomagokat.

A Kaleido színpad porondján már összegyűlt a társulat minden tagja, amikor sztárjaik megérkeztek a francia artistákkal. Kalos üdvözölte a vendégeket, majd bejelentette, hogy este fogadás lesz a színpadon tiszteletükre. Ezután Sarah vette át a vezénylést. A franciáknak megmutatta szálláshelyeiket.

Sora és Leon visszamentek a villába. Nem sok kedvük volt az esti összejövetelhez, de muszáj volt menniük. Szívesebben töltötték volna csendesen, kettesben az estét, hiszen Leon nemsokára utazik... Hazaérve zuhanyozni és öltözködni kezdtek.

Sora elővett a szekrényéből egy olyan ruhát, amit még eddig soha nem vett fel. Kissé merész szabású, rendkívül elegáns fekete, testhez álló ruhaköltemény volt,mely kiemelte karcsú derekát, formás idomait.

Leon szintén feketébe öltözött. Amikor meglátták egymást, alig bírták megállni, hogy ne essenek egymásnak... Egy szenvedélyes csók azért elcsattant, de utána indulniuk kellett.

- Most nem sétálunk. Ahhoz túl elegáns vagy, hogy a homokban gyalogolj. Szállj be!- nyitotta ki a fekete sportautója ajtaját a férfi.

- Köszönöm. Szívesebben maradtam volna itt, mint hogy most bulizzak. - sóhajtotta a lány, miközben az ülésre ült.

- Muszáj menni. Legfeljebb hamar eltűnünk a vacsora után. Jó?

- Rendben!- villantott Leonra egy mosolyt.

A színpadnál leparkoltak. A társulatból már sokan ott voltak, mikor Sora Leon karján megérkezett. pillanatra csend támadt a meglepődéstől - rendkívül jól mutattak egymás mellett.

Pierre különösen átható, furcsa tekintettel méregette Sorát. A lány megérezte ezt, és közelebb húzódott társához.

A páros leült az egyik asztalhoz, ahol már Mia, Ken, Rosetta és Ana ültek. Sora beszélgetni kezdett barátaival, míg Leon hallgatag maradt.

A vacsora kellemesen telt. A végén Kalost kihívták telefonhoz. Közben elkezdett szólni a zene. Aki akart, táncolhatott.

- Sora! Szeretnél táncolni? - nézett rá partnere, miközben felállt.

- Igen... menjünk.- bólintott mosolyogva a kérdezett.

Kivonultak a tánctérre, miközben mindenki őket nézte. Sora ettől kissé zavarba jött, de aztán átadták magukat a zene és a tánc élvezetének. Szép lassú zeneszámra táncoltak, szoros közelségben. Rettenetesen nehezen tudtak uralkodni magukon.

A zene véget ért, és Leont is elhívták a telefonhoz.

Sorát leültette barátaihoz, azután kiment.
Szólt a zene, Miáék pedig táncolni akartak. Hívták Sorát is, de neki nem volt kedve menni.
Egyszer egy kezet érzett a vállán. Odafordult. A francia vendég, Pierre állt a háta mögött.
- Táncolunk? - kérdezte.
- Ne haragudj, nincs kedvem.
- Csak egyet, jó?
- Hát... Rendben, de csak egyet!- bólintott a lány.
Pierre karon fogta. Sora annyira meglepődött, hogy szinte lebénult, nem tudta elhúzni a karját. Pierre már húzta is magával, de nem a táncolók közé, hanem a tengerpart felé.
- Figyelj, cicám! Egy ilyen csinos lány mit keres a fagyos Halálisten karmai kÖzött?! Sebaj, majd én átmelegítelek! - azzal átölelte a lányt, és meg akarta csókolni.

Sora nem tudott segítséget kérni barátaitól, mert kimentek a sátorból. Már a színpad mögötti tengerpartra vonszolta őt a fekete fiú. A japán lányról lehollott a meglepődés bénító bilincse. Küzdött, végül nagy nehezen kitépte magát a fiú szorításából, és megpróbált elszaladni. De az utána vetette magát, kihúzta alóla a lábát. A lány elesett.
- Hagyj békén! Ne merj hozzám nyúlni, mert megbánod! - kiabált Sora. Majd jól irányzott rúgással semlegesítette Pierre-t, aki épp négykézláb fölé ereszkedett, és már húzta volna le a lányról a ruhát.
- Áhh! Te kis vadmacska!- nyögte a fiú összegörnyedve. - Nem baj, igy még érdekesebb lesz téged betörni...
Sora ezt már csak félig hallotta. Rohant vissza a Kaleido épületéhez, ahogy csak a lába bírta. Könnyei csillogó füzérként úsztak utána.
A folyosón beleütközött valakibe. Könnyein keresztül csak homályosan látott, de a "letámadott" elkapta.

- Mi baj, angyalkám?- kérdezte egy mély, kellemesen lágy hang. - Ha egy percre is magadra hagylak, máris történik valami?
Sora először nem felelt, csak szorosan Leon karjaiba bújt. Majd könnyei keresztül ránézett kedvesére.
- Leon!
- Mi történt?
Sora akadozva mesélte el a történteket. Párjában egyre gyűlt a düh.
Majd Sora megemlítette, hogy a fekete francia fiút erőteljesen férfiasságán rúgta. Ekkor párja elmosolyodott.
- Megérdemelte. Már akkor is ilyen volt a lányokkal szemben, amikor egy cirkusznál dolgoztunk. Nem volt még időm elmondani, pedig akartam, hogy tudd, vigyázni kell vele. Sophie-nál is próbálkozott... szerencsére nem sikerült. Egy kiadós verés lett az eredménye. Azóta utáljuk egymást.
- De miért hagytál ott? Annyira sürgős volt a telefon?
- Annyira nem... De jó híreket közölt...

- Mi az a jó hír?- kérdezte Sora most már nyugodtabban.

- Nem kel utaznom, helyben megoldható lesz a kezelés. No és beszéltem Kalossal az előbb Pierre-ről is. Elmondtam néhány viselt dolgát. Azt is, hogy mit akart tenni Sophie-val. Amíg az a szemét itt van, egy percre sem foglak magam mellől elengedni. De most meg kell keresni a főnököt újra, és el kell mondanod, amit ez a mocskos disznó Veled művelt. Menjünk!



Fél óra múlva Sora és Leon távoztak a színpadtól.

Ahogy a parkolóba tartottak, a fekete francia fiúba botlottak.Az ledermedt a meglepetéstől.

Leon felhördült, mint az oroszlán. Sora elé ugrott, és megint a testével akarta védeni a lányt. Ezüstös szürke szeme villámokat szórt. Szinte követhetetlen gyorsasággal - mint a párduc az áldozatát - ragadta meg Pierre mellén az inget. Másik kezével már ütött is. Közben ordított:

- Mit műveltél Sorával, te szemét patkány?

- Leon... ölelte át Sora hátulról a férfit, aki kissé megnyugodott.

Majd ellenfele arcába sziszegte közelről:

- Igaz, mit szennyezem be veled a kezemet... Holnap már úgy sem leszel itt... Kalos vár az irodájában egy kis elbeszélgetésre téged. - azzal elengedte Pierre ruháját, de taszított rajta még egy nagyot. Eközben ellenfeléről lehullt a bénultság, gyűlölködve nézett vissza ezüsthajú riválisára.
- Még találkozunk, Leon Oswald - morogta sötét tekintettel, miközben vert kutyaként kullogott odébb.

Leon a kocsijához vezette szíve hölgyét, miközben szúrósan nézett Miára és Anára, akik véletlenül tanúi voltak a történtek egy részének, és nem értettek semmit.
Beültek , majd Leon csikorogva száguldott ki a fekete autócsodával a parkolóból.