4.fejezet

Ne sírj! Ezt akkor mondjuk valakinek, ha szomorú, sír, és megpróbáljuk felvidítani… Életemben során, nekem még senki nem mondta ezeket a szavakat. Soha nem volt túl sok kedveskedő szóban részem, de mióta a húgom meghalt az a kevés is eltűnt az életemből. Azóta csak elmélkedek… Gondolkozok a világon, az embereken és Sophie-n… Az életem értelme a lett hogy valóra váltsam az álmát. Semmi és senki nem állhat az utamba. Senki!!! Még te se Sora! Hiába akarsz megállítani nem, hagyom, hogy a szívem átvegye a józan eszemen az irányítást. Már két hete edzünk keményen, és egyre többször lopja be az arcod képe magát a tudatomba. De nem engedem! Engem nem tudsz eltéríteni a célomtól egy mosollyal és azokkal a gyönyörű őzbarna szemeiddel kislány! Nem… - a férfi megállt és a tengert figyelte, olyan volt neki, mint egy kisgyereknek az, ha beleülhetett hosszú idő után az édesanyja ölébe… Este volt, a víz vadul hullámzott, a fák ágait ide-oda rángatta a szél, de ez nem zavarta a férfit, hiszen meleg volt és jól esett neki a hűs, sós levegő. Tovább akart indulni, megfordult de ekkor olyat látott, ami igazán felzaklatta. Yuri… Utálta őt, de most már olyan szinten hogy úgy érezte, hogy ember nem gyűlölhet ilyen mértékben… - Sora… Ezt nem hiszem el! Bárkivel, de ne vele! Ezt nem engedem! – férfi elindult a csókolózó pár felé. Ellökte Yurit…

- Köszönöm Leon! – hajolt meg Sora

- Mit köszönsz? – Leon hátrafordult és látta hogy Sora könnyezik

- Leon vigyázz!!! – Sora sikított egyet, Yuri felkelt és tarkón vágta hátuklól Leont, de ő nem hagyta annyiban, felállt, orrba vágta Yurit akinek orrából jelentős vérmennyiség távozott… Leon és Sora elmentek…

- Mit köszönsz Sora? – fordult lányhoz

- Azt hogy segítettél…

- Segítettem volna?

- Igen, Yuri elhívott a tengerpartra és azt mondta, hogy beszélni akar velem, én eljöttem, megcsókolt én nem tudtam ellökni magamtól, mert túl erősen szorított, és… és… és… le akart fektetni a homokba, de akkor jöttél te… - Sora szeméből záporesőként hullottak a könnyek, Leon átölelte

- Ne sírj! Én mindig itt leszek, hogy megvédjelek.

- Leon? – Sora felnézett, Leon megcsókolta… - Leon én szeretlek… - Leon bólintott

- Ez mit jelent? – kérdezte Sora

- Arra neked kel rájönnöd Sora… - otthagyta a lányt…

Nem! Mit csináltam már megint?! Megfogadtam, hogy senki nem akadályozhat a célomban…

De most mégis megcsókoltam Sorat… Elég közel került hozzám ez alatt a két év alatt… Akkor idegesített, de valahol belül már akkor is tudtam, hogy valami különleges ebben a lányban… Pedig, szeleburdi, gyerekes, naiv, de mégis ő olyan… olyan… ez az első eset, hogy valakiről nem tudom megmondani hogy milyen… Ez a lány kiborít…