Gondoltam kiengesztelem kedvesem egy finom reggelivel. Kinyitottam a hűtőt és kivettem belőle 5 tojást. Gondoltam, annyi csak elég lesz kettőnknek, majd hozzá láttam a rántotta elkészítéséhez. Amíg az olaj melegedett, addig paprikát is találtam, így miután bele tettem a tojást a sütőbe, elkezdtem felszeletelni. Mikor valaki kedvesen átölelt, nem kellett hátra néznem, hogy tudjam ki az.
- Lekéstük a sulit, Sophie szerint túl édesek voltunk, hogy felkeltsen. – mondta, hátra sem nézve.
- Megértem, jobbat nem is tehetett volna. – puszilt arcon kedvesen. – Megyek zuhanyozni.
- Siess, mindjárt kész a reggeli. – szóltam még utána, majd visszatértem a tevékenységemhez. Közben azon gondolkodtam, mikor azt suttogta, szeretlek. Rosszul esett, hogy nem tudja rólam az igazat. De nem mondom meg neki, csak bajba keverném őket. Ráadásul a nagyapa betegeskedik is, ha vele valami történik, akkor Yuri veszi át a helyét. Így engem nem érintenek a veszélyesen az otthoni gondok. Elmélkedésemből egy ajtó csukódása rángatott ki. Leon egy fekete nadrágban lépett mögém és ölelt meg.
- Farkas éhes vagyok, ha nem vigyázol, téged eszlek meg. – nevetett a fülembe.
- Akkor szerencsém, hogy elkészültem vele. – mosolyogtam rá, majd elzártam a gázt. – Hol vannak a tányérok? – kérdeztem.
- Fent a felső szekrényben, jobbra. – mondta, miközben leült az egyik székre. Ilyenkor kicsit szerencsétlennek éreztem magam, mivel nem voltam elég magas, így nem értem el a tányérokat, amire ő csak mosolygott.
- Majd én. – kapott ölbe és rakott le a székre, melyen ő ült. Levett két tányért, és megreggeliztünk. Úgy gondoltuk, utána elmegyünk jégkorcsolyázni, ismert a közelben egy fedett pályát. Miközben mosogattam, ott állt mögöttem és engem nézett, ami egy idő után, már zavart.
- Mi olyan érdekes rajtam? – kérdeztem nevetve.
- Jól áll rajtad a pólóm. – jegyezte meg közelebb lépve.
- Te most gúnyolódsz? – kérdeztem mérgesen.
- Ugyan dehogy, csak legalább kétszer akkora, mint te. – nevetett ki, mire én hozzávágtam a mosószeres vizes szivacsot.
- Igen, szóval játszani akarsz? – kérdezte nevetve, ami miatt nem hallottuk a bejárati ajtó csukódását. Leon elkapott és csiklandozni kezdett, mire hangosan mindketten nevettünk.
- Kegyelem… kérlek, eressz. – nevetettem, miközben próbáltam szökni, de nem sikerült. Leon, pont háttal volt a konyhaajtónak, mikor belépett egy hívatlan vendég. Mire én abba hagytam a nevetést. Az ajtóban egy magas szürke hajú, ködszürke szemű nő állt.
- Meglepetés. – mosolygott, majd mikor meglátta, milyen helyzetben vagyunk nagyokat pislogott. Amit persze Leon nem hallott.
41. fejezet
Együtt a család
Hát volt is meglepetés, mivel felismertem a nőt egy fényképről. A hölgy, aki belépett, Leon édesanyja volt. Leon továbbra és rajtam ült és nem értette, miért vörösödtem el teljesen.
- Azt hittem, a szégyellősködésen már túl vagyunk. – sóhajtott.
- Ha csak te lennél a szobában, az oké. – mutattam a háta mögé. – De nem vagyunk egyedül. – vörösödtem el még jobban, mikor a fiú megfordult.
- Anya? – kérdezte, mint aki rosszul lát. Sietve lemászott rólam, majd felsegített. Ott álltam az édesanyja előtt a fia pólójában, ami a térdemig ért, most mégis rövidebbnek tűnt. Szörnyen kínosan éreztem magamat, nem is beszélve Leon-ról. Nem elég, hogy iskola idő alatt itthon van, ráadásul egy fél meztelen lánnyal fekszik a konyha padlón. Mivel teljesen földbegyökerezett lábbal álltak, úgy döntöttem, nekem kell a kezembe vennem a dolgokat. Így kedves mosolyt villantottam, majd odaléptem a nő elé és meghajoltam.
- Örvendek, a nevem Sora Naegino. – köszöntem idegesen, de mikor felemeltem a fejemet, egy kedves mosoly és kézfogás várt.
- Örvendek, én Elizabeth Oswald vagyok. – rázott velem kezet a nő, majd fiára pillantott.
- Én most elmegyek felöltözni. – néztem Leon-ra, hogy mozduljon már meg. – Elnézést. – majd elsiettem az idősebb testvér szobájába, és magamra kaptam egy fekete farmert és egy világoskék pólót. Szerencse, hogy nem a bőr cuccaim mellett döntöttem. Majd összeszedtem a hálóingemet és a többi ruhámat és mindent belepakoltam a táskámba. Majd remegő lábakkal lépkedtem a nappali felé, ahova időközben anya és fia leültek teázni. Mikor Leon meglátott felállt és felém nézett.
- Anya, szeretném bemutatni Sora-t, a barátnőmet. – lépett mellém és ölelt át. Az édesanyja mosolyogva tette le a kezében lévő a csészét az asztalra.
- Azt gondoltam. – utalt körítve a konyhás esetre. – Gyere, ülj le. – mutatott maga mellé kedvesen. Szörnyen ideges voltam, eszembe jutott, Hiro mennyire izgult, hogy a nagyapa elfogadja. Most érte csak meg igazán, remélem Leon édesanyjának tetszeni, fogok. Leon kiment a konyhába és nekem is készített teát, addig én az édesanyjával beszélgettem.
- Leon említette, hogy Sophie osztálytársa vagy. Hogy van a lányom? – érdeklődött kíváncsian.
- Jól mrs. Oswald. – válaszoltam.
- Inkább tegeződjünk, hívj csak Elizabeth-nek.
- Értem. – mosolyogtam hálásan, mikor becsapódott a bejárati ajtó.
- Megjöttem turbékoló galambok! – kiáltott be Sophie, mire Leon is kijött a konyhából. A húga teljesen ledöbbent, mikor meg látta édesanyját. Azonnal a nyakába ugrott és megölelték egymást. Még sosem láttam ilyen boldognak barátnőmet, kivéve, mikor megtudta, hogy összejöttünk Leon-nal. Ledobta a táskáját és beszaladt a szobájába, majd egy fényképezőgéppel tért vissza. Megkérte Leon-t hogy készítsen róluk egy képet, majd a másikra engem is beállított. Készített egy Leon-ról és édesanyjáról. Majd végül beleültetett bátyja ölébe és rólunk is készített képet. Ekkor hirtelen megcsörrent a telefonom. Udvariasan elnézést kértem és felvettem.
- Sora, akárhol, vagy akárkivel is vagy, rázd le, és menj haza, siess. – szólt bele idegesen Haruka.
- Értem. – válaszoltam idegesen, majd letettem a telefont.
42. fejezet
Szerencsétlenség
Nagyon ideges lettem. Haruka még soha nem hívott fel ilyen idegesen. Egyből tudtam, hogy valami nagy zűr van.
- Sajnálom, de nekem most mennem kell. – intettem búcsút, majd, meg sem várva a választ felkaptam táskámat és rohantam hazáig. Mikor beléptem a nappaliba elfogott a rémület. A helyiség romokban hevert, minden fel volt forgatva. Nem értettem semmit, mikor azonban Arashi fegyvert fogva rám kilépett a konyhából, megnyugodtam.
- Végre itt vagy. Nem nyúltunk semmihez, viszont gond van. – mondta nekem a fiú, miközben leeresztette a fegyverét.
- Erre már én is rájöttem. – válaszoltam, majd leültünk a konyhába Haruka és Hiro mellé.
- Mi történt? – kérdeztem.
- Nem tudjuk, csak láttuk, hogy nyitva van az ajtó, és megijedtünk. – közölte Hiro.
- Oké, akkor rakjunk rendet. Még mielőtt hívatlan vendég érkezik. – szóltam a barátaimnak, akik segítettek rendbe szedni a házat. Órákig pakoltunk, mire végre végeztünk.
- Michael, ma nálad alszik, hogy ne maradj egyedül. – szólt Haruka, majd távoztak. Megegyeztünk, hogy ez az egész közöttünk marad. Másnap már mentem suliba, méghozzá nem egyedül. Michael, Arashi, vagy Hiro mindig ott aludtak nálam és reggel mindig együtt mentünk suliba és onnan haza. Ami Leon-nak is feltűnt. Lassan 1 hónapja folytattam ezt az életmódot és ne történt semmi. Egyik reggel azonban a padomban találtam egy levelet.
,, Ha nem jössz fel a tetőre, akkor megöljük az unokatestvéredet. Minden pillanatban figyeljük!” A levélhez és kép is csatolva volt Ayaka-ról. A táskámból kivettem a késtartómat és a felsőcombomra helyeztem, úgy, hogy a szoknya takarja. Majd felsiettem a tetőre, ahol meglepetés fogadott. Az egész üres volt, egy lelket sem láttam. Ami miatt kezdtem ideges lenni, ezért a korláthoz sétáltam, amire már oly sokszor támaszkodtam. Ekkor követtem el egy végezetes hibát. A korlát nem tartott meg és zuhanni kezdtem, még felnéztem és egy alakot vettem észre a korlát velem zuhanó részénél. Majd hangos puffanással értem földet, de ez nem volt elég, még tovább zuhantam, és ismét puffanás.
AJÁNLOM AZ OLDALT
