8. rész

Ebédközben sokat beszélgettem Kevinnel. Szerintem nagyon rendes srác. Érdekes módon sok közös is van bennünk. Az ebéd során mindketten ugyan azt kértük desszertnek, s úgy tűnik az itali ízlésünk is megegyezik. Hát igen..ez is elég érdekes módon derült ki...
- Mit hozhatok? - Jött oda hozzánk egy hosszú, szőke hajú lány. Csinos fekete miniszoknyát viselt, egy fehér pólóval, s egy hozzá való kis köténnyel. Gondolom, mondanom sem kell, hogy Kevin csak úgy legeltette a szemét a fiatal lányon, - aki körülbelül velem egy idős vagy egy két évvel fiatalabb lehetett - de, hogy őszinte legyek nem is vártam mást. Na meg, minek nekem Kevin? Csak egy ebédről volt szó. Vagy mégsem?
- Egy üveg pezsgőt, és desszertnek egy kis epret! - Mondtuk a véletlenség kedvéért egyszerre, majd tekintetünk, találkozott - Kevinnel -. S a színem azt hiszem a főtt rákéhoz hasonlítható volt. Majd mindketten elmosolyodtunk.
- Akkor mindkettejüknek egy üveg pezsgőt, és egy tál epret hozhatok? - Kérdezte kicsit megszeppenve a lány.
- Igen. - Bólintott Kevin, majd a lány elment. Én pedig összekulcsoltam a kezem, s az asztalra hajoltam. Nagy megdöbbenésemre, Kevin sem tétlenkedett. Előrébb hajolt, majd kezével elfedte az enyémet. Összerándultam, majd ilyedten húztam ki kezeimet, az övéi alól, s , hogy ne legyen túl feltűnő kivettem a hajamból a gumit, s kissé összeborzoltam a hajam, hogy ne legyen túl lapos. Kissé kezdett kínos lenni a csend, de szerencsémre Kevin nem az a férfi volt, mint például Ken..
- Mond csak..mit keresel te itt, igazából? - Tért egyből a lényegre, nem mindig szeretem ezt a stílust. Néha jó a forró kását kerülgetni. Főleg ilyenkor...mikor a dolgoknak Leonhoz van köze..
- Kicsit elfáradtam. Úgy döntöttem, veszek ki pár nap, vagy esetleg hét szabit. Talán gond? - Érdeklődve dőltem hátra a széken, s figyeltem Kevin arc rezzenéseit. De hát mit is várhattam volna..Nem adja fel ilyen könnyen, ennek nyomatékosítására, ő is hátradőlt a széken. S egy huncut mosolyt véltem felfedezni a szája szélén. Én is elmosolyodtam, majd a földre szegeztem a tekintetem, egy pillanatra, s feltekintettem rá. Kicsit kezdtem unatkozni - nem mintha Kevin unalmas társaság lenne, de.. - és mostanában szokásommá vált a hajam csavargatása, így most sem tettem másképp. Közben kicsit elábrándoztam, majd egy hangos nevetés zökkentett ki gondolatmenetemből...
- Mi az? - Kérdeztem érdeklődve, s egy kedves mosolyt is megejtettem.
- Hát.. - Hajolt hozzám közelebb, melynek hatására egy ütemet kihagyott a szívem, s a mosoly is kezdett eltűnni az arcomról.
- Nagyon aranyos vagy mikor a hajad csavargatod. - Mondta mosolyogva, majd kivette a tincset a kezemből, s az arcomból is kivette a szemembe lógó néhány tincset.
- Nagyon szép lány vagy! - Mondta, s mióta eljöttünk ebédelni, most először láttam rajta a komolyságot - nem áll neki jól -.
- Köszönöm. - Mondtam, mosolyogva, s lesütöttem a szemem.
- Hülye ez a Leon... - Jelentette ki halkan - de én így is meghallottam - mélyen a szemembe nézve.
- Mit mondtál? - Kérdeztem vissza, bár jól hallottam előző kijelentését, mégis meglepett, hogy tud Leonról. ~ Ennyire nyilván valóak az érzéseim? ~ Fordult meg az agyamban. ~ Bár végülis olyan mindegy. Leon tud róla...Sajnos.~
- Semmit. - Dőlt hátra a széken, s tekintete másfelé terelődött. Én is tekintete irányába néztem, s láttam a szőke hajú lányt közeledni, két pohár pezsgővel, s két tányér eperrel.
- Köszönjük. - Néztünk mindketten a lányra. Ő pedig bólintott majd elment, de előtte még vetett egy kacér pillantást Kevinre. ~ Mi csoda emberek vannak? Azért nem semmi, hogy a szemem előtt flörtöl Kevinnel. A barátom is lehetne. Sőtt, honnan tudja, hogy nem az?! ~ Mindketten kortyoltunk a pezsgőből, majd a habos eperhez nyúltunk.
- Mond csak Sora...Mit szeretsz Leonban? - Kérdezte Kevin, én pedig éppen egy epret vettem a számban, s ennél feltűnőbben "megfulladni" már nem tudtam volna. Hírtelen köhögésbe kezdtem a félrenyelt eper miatt. S arcszínem is elvörösödött kivételesen nem zavarom miatt. Bár tény és való, hogy utána nem éreztem valami kellemesen magam.
- Honnan veszed, hogy szeretem Leont? - Kérdeztem meglepetten, s kissé idegesen, közben pedig megtöröltem a szám, a felém nyújtott zsebkendővel.
- Látszik rajtad Kicsim! - Mosolyogva felém hajolt, s a számba rakta az epret. Én pedig nyelni köpni nem tudtam ilyedtemben. ~ Kicsim? Oh jajj..Miért nem tudom leplezni az érzéseimet? Tényleg ennyire tehetetlen vagyok ellenük? ~ Igen, ami azt illeti eléggé...
- Akkor rosszul látszik. - Mondtam komolyan, s minden érzésemet eltitkoltam, majd lenyeltem az epret.
- Rendben, akkor így van. - Majd visszadőlt a szék háttámlájának, s bekapott még néhány epret, majd mikor végzett felém fordult, egy csábos mosoly kíséretében.
- Na drágám..Mehetünk? - Mosolygott.
- Igen. De nem vagyok a drágá-d, sem a kicsim-ed. - Mondtam mosolyogva.
- Rendben szerelmem. - Komolyan, de egy pillanatra sem nézett rám, mert épp a pénztárcájában kutatott. Én pedig hangosan felnevettem. Felálltunk, s elindultunk a pultoz, Kevin fizetett, s elköszöntünk, majd kifelé menet átkarolta a derekam. ~ Bár csak Leon karolna át így..! ~ Ábrándoztam, majd megráztam a fejem, hogy elhessegessem a gondolataimat.
- Baj van? - Nézett rám furcsálóan Kevin.
- Nem! - Kiáltottam magamon kívül. - Vagyis nem.. - Mosolyogva, s reméltem, hogy a fiú nem néz hülyének. Odaértünk a kocsihoz, Kevin ajtót nyitott, beszálltam, s ő is pár percen belül, helyet foglalt az autóban.
- Hová szeretnél most menni? - Kérdezte egy gonosz mosollyal az arcán. ~ Vissza kell mennetek Sora! ~ Súgta egy belső hang, s én hallgattam rá.
- Vissza...A szálláshoz. - Mondtam lehervasztva Kevin örömét, de nem is tudom mit várt. Talán, hogy lefekszem vele? Na nem... Amilyen gyorsan csak lehetett, mentünk vissza a szálláshoz, s közben síri csöng volt. Kevin valószínű azon gondolkodott, hogy miért akarok vissza menni, én pedig azon, hgy mi történhetett. Félórán belül vissza is értünk. Ijedten szaladtam az edző terem felé. Féltem, hogy valami baja esett Leonnak. ~ Akkor én...akkor én.. ~ Gondoltam, de már be is nyitottunk a terembe, s befejeztem a mondatom. ~ Akkor én MEGÖLÖM! ~ Egészítettem ki idegesen a mondatomat, ahogy körbe pillantottam a teremben, s megláttam a 10 fél lábon ácsorgó férfit. Ahogy végignéztem rajtuk, a szemem majd könnybe lábadt. Szegényeknek minden izma ordított a fájdalomtól. ~ Nem csodálom..nem egy kellemes élmény ez az egész.. ~ Ahogy meghallották az ajtó csattanását, 9 férfi felnézett, s fáradtan estek össze. Csak egy fiatal srác maradt állva. ~ Nem bírja..Nem fogja bírni.. ~
- Hagyd abba! - Rohantam oda hozzá. - Nem kell ezt csinálnod! - Mondtam, szinte már könyörögve.
- De igen.. - S rám nézett azokkal a gyönyörű smaragd zöld szemeivel, amiből a fájdalom tükröződött, de láttam benne egy fényt. Egy fényt mely a kitartást jelképezte. Oda sétált hozzám egy 30 év körüli férfi, s kezét a vállamra tette, én pedig ijedten fordultam felé.
- Hagyd őt..Így csak még fáradtabb lesz. - Mondta együtt érzően.
- De miért csinálja ezt? - Érdeklődtem, mivel tudtommal nem készülnek semmilyen előadásra, s ezt általában lányok szokták csinálni, nem férfiak.
- Öhm.. - Köszörülte meg a torkát. S tudtam, valami olyasmit fog mondani ami nekem nem fog tetszeni..

- Leon kicsit bepöccent amiért hagytunk elmenni titeket. S ez a szerencsétlen fiú mondta el neki.. - Mondta halkan. ~ Hogy mi? Leon..? ~ Kicsit sokkoltak a férfi mondatai, s hibásnak éreztem magam mindezért, így a srác mellé álltam. Kinyújtottam a kezem, a balt előre a jobbat pedig hátra, s felemeltem a jobb lábam. Az elején kicsit nehéz volt, a lábam néha néha beleremegett, de erőt adott az, hogy segítenem kell a fiúnak. Mindenki arcán láttam a döbbentség jelét, majd óvatosan a fiatal srác felé fordítottam a fejem, s szeméből tükröződött a köszönet, majd elmosolyodtam, ezzel megnyugtatva, hogy nincs mit köszönni-e. Lassan teltek a percek, síri csönd, a megtisztelés, s a döbbenet még mindig jelent volt a légkörben. ~ Vajon meddig kell még így állni? ~ Kalandoztak el gondolataim, s lábam abban a pillanatban megingott. Majd nem a földre estem. Eléggé fáj már a lábam, már közel 5 órája ácsorgunk itt. Vissza térve az esésemhez, hallottam egy elég durva, s hideg hangot...
- Elég lesz. - Mondta fenn hangon. Én pedig a hang irányába fordítottam a fejem, s lassan leeresztettem a kezem majd a lábamat is. S szikrázó tekintettel a hang tulajdonosára néztem, majd tekintetem a fiatal srcára terelődött.
- Jól vagy? - Kérdeztem aggódva, s első pillantásra a fiú Kent juttatta eszembe.
- Köszönöm... - Nézett rám kérdőn majd kisegítettem.
- Sora.. - Mosolyogtam.
- Köszönöm Sora, jól. - Mosolygott, majd kezet nyújtott s bemutatkozott.
- David McDonald vagyok. - Megráztam a kezét, majd sürgős lépésekkel Leon felé indultam.
- Mond csak mit képzelsz te magadról? - Vetettem oda szemrehányóan neki.
- Amit akarok! - Mondta gúnyosan, nekem pedig óriási erővel megindult felé a kezem. Majd egy óriási csattanásra figyeltek fel a jelenlévők.
- Ezt ne merd még egyszer! - Ordított rám Leon vörösödő arccal. S lefogta mindkét kezem, majd gyilkos tekintettel nézett rám. Nagyon fájt a szorítása így próbáltam minél előbb kiszabadítani a kezem a szorításból. Mikor sikerült újra lendítettem a kezem, de már nem tudtam megütni, gondolom számított rá.
- Azt mondtam, hogy ne merj megütni még egyszer! - Majd ismét kezei zárták körül az enyémeket, s most még erősebb volt a szorítás, melynek hatására felszisszentem.
- Engedj el azonnal! - Ordítottam, s egy könnycsepp gördült le az arcomon. Leon tekintete megváltozott, de a szorításon nem engedett.
- Leon engedd el! - Hallottam Kevin hangját miközben felénk közeledett.
- Tűnj el innen! Ehhez semmi közöd! - Mondta közönyösen.
- De hogy nincs! - Kiszedte Leon kezei közül a kezemet, kezét körül fonta a derekam körül, s magához húzott. Majd szenvedélyesen megcsókolt...