Igen, megint én vagyok az Sora Naegino, a Kaleido csillag. Nemrég töltöttem be a 18.-ik életévemet. Az Angyalok tánca óta, minden megváltozott. Minden szomorú és fájdalmas lett számomra. Leon teljesen vidám, és kedves volt az Angyalok tánca alatt. Mostmár megvolt bennem, azaz érzés, hogy kínosan ügyelt arra, nehogy megbántson. De most léptem nyomon, csak bántott. Partnerek voltunk ugyan, de mégsem. Nem tudom megmagyarázni, mivel az összhang megvolt közöttünk. De valami megváltozott, de nem kívül, hanem belül. De nemcsak benne, hanem bennem. Beleszerettem, de nem mondtam meg neki, és ki sem mutattam. És ezért belülről most mardos a kín, és az égető fájdalom. Fogalmam sincs, mi történt Leon-nal, de megváltozott, és ez a változás megijesztett. Ahogy követték egymást az előadások, egyre veszélyesebb és rémisztőbb mutatványokat adtunk elő a közönségnek. Én nem szóltam, ahogy senki más sem, a társulattól, de tudták, hogy valami vaj van. Próbáltam elhívni magammal sétálni, vagy egy kicsit beszélgetni, de visszautasított.
Mindenki serényen készülődött a következő előadásra, melyet Mia alkotott a darab az Ezüst Liliom címet viseli. Mely két szerelmesről szól, de a lányt egy átok sújtja, ami szerint minden éjjel, egy Ezüst Liliommá változik át. De ha ebben az állapotában egy herceg megcsókolja, az átok megszűnik. May és Rozetta valami gigászi mutatványon kezdtek el dolgozni. Mia Katy-vel bezárkózott a szobájába, hogy kidolgozzák a többi jelenetet. Layla, Yuri-val szerepel a Brodway-n, de megígérte, hogy hamarosan meglátogat. 2 órája adtam át a termet May-éknek. De ahogy láttam, még mindig edzenek. Az edzésről eszembe jutott Leon, és a nyomasztó gondolatok, hogy vajon mi változott meg. Ezekkel, a veszélyes mutatványokkal, csak azt éri el, hogy veszélyezteti mindkettőnk életét. A nap, már lement. Gondolkodtam, miközben a színpad felé vettem az irányt. ,, Talán észrevette rajtam, hogy megváltoztak az érzelmeim? Azt nem hiszem, hiszen nem csináltam semmit másképp.” Észre sem vettem, hogy miközben elgondolkodtam, beértem a színpadra. Még a múltkori előadás díszleteit sem bontották le, így a színpad fel volt díszítve. Már majdnem leindultam, hogy leüljek az első sor székinek egyikére, mikor megláttam valamit. A látvány, ijesztő volt számomra, hiszen a védőháló nem volt felhúzva.
2. fejezet
Jóslat
Leon védőháló nélkül gyakorolt. De ami még jobban a frászt hozta rám, hogy a mutatványt ismertem. Ezt próbálta tökéletesíteni, a tegnapi nap folyamán, de nem sikerült. A manőver lényege, hogy a legfelső trapézról kell fejjel lefelé zuhanni, pörögve. Majd elkapni a középsőt, és onnan a terem másik végbe ugrani, majd lezuhanni a legalsó trapézra. Itt elég egyetlen apró hiba és az illető biztosan hallott. Rettegve figyeltem partnerem minden egyes mozdulatát, de eddig egyetlen hibát sem vétett. De mit is vártam, hiszen ő igazi profi. És ez kicsit megnyugtatott, de ez a nyugalom, azonnal a homályba veszett, mikor Leon zuhanni kezdett. Mint akit ágyúból lőttek ki, úgy iramodtam meg a színpad felé. Egy trambulinról felugrottam a legalsó trapézra. De megkapaszkodni, már nem volt időm. Azonnal Leon csuklója után kaptam, és szerencsére időben elértem.
- Áááá!! – kiáltottam fel a fájdalomtól, mivel a bordáimmal tartottam magunkat a trapézon. Leon elhűlve nézett a szemembe, és én megkönnyebbülve fogadtam, hogy megfogtam. Mikor azonban leérkeztünk a földre, ez a nyugalom, elpárolgott. És hihetetlen düh és fájdalom telepedett a helyébe.
- Te nem vagy normális!!! – ordítottam fájdalmasan. – Meghalhattál volna! Miért csinálod ezt? – képeltem fel már sírva, de nem válaszolt. Csak döbbenten, fagyott tekintettel nézett a szemembe. – Idióta! – vágtam még a fejéhez, majd otthagytam a színpadot és visszamentem a házamba, amit nemrég kaptam. Ám most nem örültem neki, mivel nagy volt és egyedül voltam benne. Leültem a kanapéra és megkértem Marie-t, a házvezetőnőt, hogy készítsen egy teát. Őt is a házhoz kaptam, mert Kalos szerint egy házban valakinek rendet kell tartania. Amire én sem otthon japánban, sem a diákszállón nem voltam képes. Miután megkaptam a teát, felmentem a szobámba, melynek falai ízlésesen barack színűre voltak festve. A házban 5 szoba volt, mindegyikben külön fürdőszobával. Egy hatalmas nappali és konyha, meseszép kerttel és medencével, és az alagsorban egy tökéletesen felszerelt edzőteremmel. Gyorsan megittam a teát, majd csak eldőltem az ágyamon, és már aludtam is. A zuhanyzást, és minden mást, megtartottam reggelre. Amíg én édesen aludtam, egy apró kis szellem alak lebegett felém.
- A Skorpió fájdalmat okoz a Nyilasnak, bár ezzel önmagát is kínozza. Retteg attól, hogy újra érezni fog. Ezért megpróbálja elérni, hogy a Nyilas, egy nyugodtabb partner felé nézzen. – jósolgatott Fantom.
06:00-kor, Marie felébresztett, majd visszament a konyhába reggelit készíteni. És pedig gyorsan beálltam a zuhany alá, felfrissülni. Ami szörnyen jól esett, főleg a tegnap este után, ami tisztán élt az emlékezetemben. Mikor kiléptem a kabinból, és felnyúltam a fogasra akasztott törölközőért, éles fájdalom hasított a jobb vállamba. Amitől majdnem felkiáltottam. Gyorsan rendbe szedtem magamat, majd lementem reggelizni. Utána összeszedtem az edző ruhámat, és elhagytam a házamat. Egy laza, fehér szoknyában, és egy rövidújú pólóban vettem utamat, egy hatalmas épület felé. De ez az épület, nem a Kaleido színpad volt. Ebben az épületben dolgozik, egy igen jó barátnőm, és most hozzá jöttem. Ez az épület, pedig egy kórház.
3. fejezet
Kérés
Egyenesen, Kate irodájához mentem, ahol meg is találtam. Mosolyogva köszöntünk egymásra, majd leültünk bent, egy tea mellé.
- Kate, tulajdonképpen, egy szívességre szeretnélek megkérni. – kezdtem komolyan.
- Tőlem kérhetsz bármit. – fordította komolyra a szót.
- Szeretném, ha megvizsgálnád a bordáimat és a jobb vállamat. – néztem rá borúsan.
- Nem kérdezem, miért, mert úgy is kiderül. – nézett rám, majd intett, hogy kövessem. Bementünk egy szobába, ahol megröntgenezte a vállamat, és a bordáimat is. Majd leültetett az irodájába, és megkért, hogy ott várjam meg, amíg megsürgeti az eredményeket. 25 perccel később, már vissza is jött, két papírral a kezében, és leült velem szembe. Egy ideig, csak csöndben ültem, amíg Kate a papírokat nézegette. Végül letette őket és felsóhajtott. Arcán tisztán láthatóak voltak a gondterheltség jelei.
- Nos? – kérdeztem sóhajtva.
- Két bordád eltört, de… - kezdte, majd komoran rám emelte a tekintetét. – Mi történt?
- Leon védőháló nélkül kísérletezett egy új ugrással. Zuhanni kezdett, de én elkaptam. Tömören ennyi. – magyaráztam az állapotom okát.
- Sora, Leon legalább 70 kiló. – döbbent le Kate.
- Tudom. – bólintottam. – Nem volt időm megkapaszkodni, így a testemmel tartottam meg magunkat. – mondtam.
- A bordáid összeforrnak, néhány hét alatt, de a vállsérülésed súlyos.
- Mennyire?
- Súlyosabb, mint Layla-é. Sajnálom Sora, de azonnal fel kell hagynod az artista élettel. – közölte Kate.
- Értem, de szeretném, ha erről még Kalos sem szerezne tudomást! – kértem hangsúlyosan.
- Rendben. – válaszolta Kate, majd felálltam és átmentünk az ellátó szobába és bekötözte a vállamat, és adott fájdalomcsillapítót. Utána távoztam az irodából, majd a kórházból is. Egyenesen haza mentem és elkezdtem összecsomagolni, mikor megszólalt a mobilom.
- Tessék, itt Sora Naegino. – szóltam bele.
- Itt Kalos, gyere az irodámba. – kérte, majd letette. Félbehagytam a csomagolást, majd átöltöztem. Egy csinos piros, mély dekoltázsú nyári ruhát vettem fel, majd elindultam a színpadhoz. Az úton végig azon gondolkodtam, mit akarhat Kalos. Mikor odaértem, bekopogtam, majd beléptem. Kalos az asztalánál ült, és szerencsémre egyedül voltunk.
- Mit óhajt? – kérdeztem, miközben leültem.
- Ma reggel, a kezembe akadt, egy érdekes felvétel. Amit egy véletlenül bekapcsolva hagyott kamera rögzített a színpadon. – fordult felém az igazgató.
- Akkor gondolom, ezért hívatott. – sóhajtottam. – Bár nem volt semmi szükség a hívásra, mivel úgyis ide készültem.
- És mégis miért? – kérdezte furcsán.
- Felmondani jöttem.
- Na de… - kezdte.
- Hallgasson végig! – álltam fel, majd ablakhoz léptem és a tenger kezdtem figyelni.
4. fejezet
Csendes búcsú
- Amint a felvételen is látta, a testemmel tartottam meg magunkat. 2 bordám eltört, viszont a jobb vállammal nagyobb a baj. Leon 70 kilója túl sok volt, a sérülésem, még súlyosabb, mint Layla-é. Soha többet nem léphetek fel. – fordultam meg könnyes szemmel. Kalos ezeket, a szavakat hallva csendesen visszaült a székébe. A tekintetéből sütött a szomorúság és fájdalom.
- Miért? – kérdezte halkan, szinte csak magától.
- Mert nem akartam még egy partnert elveszíteni. – válaszoltam őszintén, majd odaléptem és megöleltem.
- Mihez kezdesz, majd ezután? – kérdezte miután egymással szemben álltunk.
- Nem tudom. De azt szeretném kérni, hogy senkinek se áruld el a távozásom okát. Megteszed? – kérdeztem a könnyeimet letörölve.
- Még Layla-nak sem? – kérdezte megdöbbenve.
- Főleg neki nem. Képzeld el, milyen dühös lenne Leon-ra… - itt ismét könnyek lepték el a szememet, és elcsuklott a hangom.
- Szereted igaz? – tette fel a váratlan kérdést, Kalos. Nem tudtam válaszolni, csak némán bólintottam.
- Nem szólok nekik. Mikor utazol?
- Ma késő éjjel. Így biztos nem futok össze senkivel. – mondtam, majd arcon pusziltam és kiléptem az irodából. Szandálommal, halkan kopogtam végig a folyosón. Mivel hangokat hallottam az edzőterem felől, odamentem. Ahogy belestem az ajtón, láttam amint May és Rozetta szorgalmasan, dolgoznak a darabban való manőverükön.
- Ég veletek. – suttogtam sírva, majd halkan kilopakodtam az utcára. Egyenesen haza mentem és befejeztem a csomagolást. A repülőm hajnali 1:30-kor indul, így még lesz időm elbúcsúzni a színpadtól. Még megvacsoráztam, majd elővettem egy fényképalbumot és nézegetni kezdtem. Már csak 23:16- kor kaptam észbe. Magamra kaptam, egy piros pulóvert, a nyári ruhámhoz, és úgy sétáltam el a színpadhoz. Csendesen álltam a trapézok alatt és csak potyogtam a könnyeim. Eszembe jutott az összes előadás, és a barátaim. Emlékezésemnek, egy ajtó csapódás vetett véget. Gyorsan elfordultam, és elbújtam a díszletek mögött. Megláttam Leon-t amint felhúzza a hálót, és úgy gyakorol. A szemeimet vastagon borították el a könnyek. Elfordultam és kisiettem a hátsó ajtón, de még egyszer visszafordultam. Hazamentem, majd ki a reptérre. A szívemben kínzó fájdalom égett, mely hamuvá égette a lelkemet. Miután kiszálltam a taxiból, fizettem és bementem a váró terembe. Már készülődtek a felszállásra. Én is csatlakozni akartam, de ekkor egy kis manó lebegett elém.
- A nyilas szíve fáj. Biztos vagy a döntésedben? – kérdezte szomorkásan.
- Igen. De szeretném, ha nagyon vigyáznál mindannyiukra. – kértem kedvesen. Fantom, csak némán bólintott.
- Viszlát, Kaleido angyal. – búcsúzott, majd eltűnt a szemem elől, mostmár biztos tudtam, örökre. Felszálltam a repülőre és csendesen búcsút vettem, szeretteimtől és álmomtól. És tőle.
5. fejezet
Segítség
A repülőút, számomra hamar véget ért, mivel végig, csak gondolkodtam. Előre sejtettem, hogy Layla, azonnal meg fog keresni, hogy visszavigyen. A többiekről nem is beszélve. Mikor földet értem japánban, egyenesen hazamentem és üdvözöltem szüleimet, akik tudtak mindenről. Nem sokáig beszélgettünk, mert azonnal a telefon után nyúltam és feltárcsáztam egy mobilszámot.
- Tessék. – szólt bele egy igencsak morcos hang.
- Ne haragudj, hogy most zavarlak Kalos, de a segítségedre lenne szükségem.
- Mond csak, mit szeretnél? – kérdezte álmosan, de érdeklődve.
- Szeretném, teljesen megváltoztatni a külsőmet, és a nevemet. Továbbá profi táncos szeretnék lenni. – magyaráztam.
- Értem, holnap, vagy holnapután meg for keresni egy barátom. Ő mindent elintéz, csak mond el neki, mit szeretnél.
- Köszönöm. – sóhajtottam hálásan.
- Ez a legkevesebb, szia. – búcsúzott.
- Viszlát. – köszöntem el, majd letetettük a telefont. Lezuhanyoztam, majd bementem a régi szobámba és szinte azonnal álomba merültem. Másnap megkértem szüleimet, hogy senkinek se árulják el, hogy hazajöttem. Ők eleget tettek a kérésemnek, bár tisztában voltak a terveimmel. A következő nap ki sem tettem a lábamat a házból. És ahogy Kalos megígérte a második nap megérkezett a barátja. Egy fiatal helyes stylist. Magas, vállig érő szőke hajjal és égkék szemekkel.
- Szia, te vagy Sora. – mosolygott, majd kezet fogott velem.
- Igen, ön pedig, bizonyára Kalos ismerőse. – tessékeltem beljebb.
- Igen, a nevem Alen Ragus. De szólíts csak Al-nak. – mosolygott kedvesen.
- Maga a híres stylist, Párizsból. – kaptam észbe.
- Igen, de barátaimnak, csak Al, rendben? – kérdezte. Amire én csak bólintottam, majd leültetett egy székre, a szoba közepére. Én pedig megkérdeztem, milyen hajszín állna jól. Szerinte, a legjobb, ha ezt meghagynám, de végül a fekete mellett döntöttünk. A kontaktlencsém, pedig világos rózsaszín lett. Az új kinézethez egy új név is kell. Így azon a napom a Nyilas, Sora Naegino az artista meghalt. És megszületett helyette az Oroszlán, Hannah Montero a táncos. Al dolgozott a legjobb táncakadémián, Párizsban, így ezek után, oda vezetett az utam. Bár én voltam a legfiatalabb, csak ekkor derült ki, hogy hatalmas tehetségem van a tánchoz. Nem is kellett kijárnom az első osztályt, egyenesen a 2-ikba kerültem a felvételi után.
Most 21 éves vagyok és egy saját tánciskolám, van. Azóta nem telt el nap, hogy ne gondoltam volna a Kaleido-ra, de már nem fájtak az emlékek. Legalább is nem mutattam ki őket. Alt- megkértem, hogy még Kalos-nak se árulja el, milyen lettem, és ő eleget tett a kérésemnek. Al velem maradt és az iskola stylist-ja lett. Minden versenyre, vagy fellépésre ő készítette el a sminket, a frizurát, és persze a ruháról is ő gondoskodott.
Éppen gyakoroltunk a lányokkal, mikor megcsörrent a mobilom.
AJÁNLOM AZ OLDALT
