Az elmém végleg a sötétségbe veszett. Nem éreztem semmit, és nem hallottam a hangokat sem. Mikor kinyitottam a szememet, Fantom-ot láttam meg elsőként. Homályosan láttam ugyan, de éreztem, hogy valami nem stimmel.
- Végre felébredtél. â013 mosolygott kedvesen.
- Meghaltam? â013 kérdeztem halkan.
- Az Oroszlán legyőzte a sors szerint neki szánt jövőt, így a Nyilas boldog lehet. â013 válaszolta a szellem, majd nagy küszködés árán, elhúzta a függönyt, amin vakítóan sütött be a nap. Ekkor kinyílt az ajtó és belépett rajra Dr. Kate.
- Örülök, hogy felébredtél Sora. â013 ült le az ágyam mellé egy székre.
- Mi történt? â013 kérdeztem, miközben felültem, és kitámasztottam a hátam.
- A műtűt sikeres volt, 1 év múlva, újra szerepelhetsz, de először, csak módjával. Gratulálok. â013 mosolygott vidáman, majd megölelt.
- Köszönöm. Mikor hagyhatom el a kórházat? â013 kérdeztem, amikor ismét kinyílt az ajtó és Alen lépett be rajta.
- Akár, már ma délután. â013 mosolygott vidáman.
- Örülök, hogy itt vagy, sikerült elintézni, az edzőterem dolgot? â013 kérdeztem reményekkel telve.
- Igen, de csak a jövő hónapra lesz felszerelve. â013 válaszolta barátom.
- Addig is, csak maradj az alap gyakorlatoknál. Azok még nem terhelik annyira a vállad. És jó lesz, ha fejleszted az alapokat. â013 szólt közbe Kate. Amire én csak bólintottam, majd kimentek a szobából, hogy felöltözhessek. Aznap este, már otthon feküdtem a szobám padlóján edző ruhában és nyomtam a felüléseket és a fekvőtámaszokat. Az elkövetkezendő egy hónap kemény melegítéssel és talajtornával telt. Majd mikor beléptem a felszerelt edzőterembe, fokozatosan kezdtem elsajátítani az alapokat, majd az egyre nehezebb ugrásokat. Két héttel később, már az Aranyfőnix-et is képes voltam megcsinálni. De itt nem álltam meg. Addig nem akartam visszamenni, amíg nem vagyok a régi. A hónapok csak teltek, én csak edzettem szakadatlanul. Sorban haladtam. Aranyfőnix, Örök illúzió, Démon Spirál, és végül az Angyalok tánca, partner nélküli változata. Viszonylag hamar visszanyertem, régi formámat. De addig a Kaleido színpadon sem állt meg az idő. A főszerepeket Leon és May játszották, amióta eljöttem. A színpad tagjai, semmit sem tudtak meg, az utolsó éjszakai történésekről. Leon és Kalos meglepetésnek szánták a visszatérésemet. És nem csak ennyi változás volt. Leon mindenkivel kedvesebb volt, és többet mosolygott, bár még mindig lehurrogta őket, ha gyengén teljesítettek.
Végül elérkezett a visszatérésem napja. Leon és Kalos az egész társulatot kiterelte a reptérre, ugyanis oda várták, az új főszereplőt. Akinek a nevét nem voltak hajlandóak elárulni. Persze May szörnyen féltékeny volt, hiszen akkor nem ő lesz a középpontban. Már mindenki tűkön ült, csak Kalos és Leon voltak nyugodtak. Vagyis inkább jót mulattak a többiek találgatásain, és nyűglődésükön. Ez alatt én egy magánrepülőn ültem, melyet Kalos küldött értem. Eléggé ideges voltam a visszatérés miatt, kíváncsi voltam, hogy barátaim, mit fognak szólni, ha viszont látnak. Egy vajszínű szoknya és egy hozzáillő fehér félvállas póló volt rajtam. Kiegészítve egy magas sarkú fehér szandállal. Idegesen gyűrögettem a szoknyám szélét, mikor az ablakból megláttam a Kaleido színpad kupoláját. Ez jelezte számomra, hogy hamarosan viszontláthatom barátaimat és kedvesem. ,, De azért, Leon-t egy kicsit még megviccelem.â01D Mosolyodtam el gonoszul, majd elvonultam a gép mellékhelységébe és felvettem egy fekete parókát. Ami pont olyan volt, mint mikor itt voltam, mint Hannah Montero. Visszamentem és leültem, majd bekapcsoltam a biztonsági övet. Éreztem, amint lassan ereszkedni kezd a gép.
- Idő van. â013 szólalt meg Kalos az órájára pillantva.
- Már ideje volt! â013 hisztizett May.
- Még mindig nem hajlandó elárulni nekünk főnök, hogy kire várunk? â013 kérdezte higgadtan Rozetta, miközben kiértek a leszállópályára. Leon a falnak döntötte a hátát és türelmesen várt.
- De így nem lesz elég időm kidolgozni a hölgy karakterét. â013 panaszkodott Mia.
- Ne aggódj, lesz rá időd. â013 válaszolta higgadtan Kalos.
- Meg akarok vele küzdeni a szerepért! â013 közölte csípőre tett kézzel a kínai lány.
- Ez a szerep nem bocsátandó küzdelemre. â013 közölte az éppen akkor megérkező Layla.
- De mégis miért? â013 követelt választ May.
- Mert a vereséged egyértelmű lenne. â013 jelentette ki Kalos.
- Na deâ026 - kezdte volna újra May.
- Elég legyen, megérkezett a gép. â013 szólt közbe Layla, majd az előttük megálló repülőgépre szegezte a tekintetét. A nap Cape Mary-ben vakítóan sütött, hiszen nyár volt. Napszemüvegem keresztül néztem ki az ablakon, ahonnan megláttam, a rám várakozó csoportot.
12. fejezet
Új kezdet
Amikor a gép megállt és kinyílt az ajtó, kissé megijedtem. Féltem, hogy fognak majd reagálni, de boldog voltam. Mikor leengedték a lépcsőt, már hatalmas mosoly terült szét az arcomon.
Leon ellökte magát a faltól és mosolyra húzódott a szája, ami a csapat figyelmét sem kerülte el.
- Leon, te mosolyogsz!! – fogott padlót May.
- Lehet, hogy hallucinálok, de én is látom. – jegyezte meg nagyra nyílt szemekkel Rozetta.
- Ha hallucinálsz, akkor együtt menjünk az elme osztályra. – lépett a két lány mellé Mia. Leon előre ment, vagy 10 métert, majd megállt és, várta, mikor szállok le. Lassan bőröndömmel a kezemben lesétáltam a lépcsőn, és megálltam a csapattal szemben. Hát, mit ne mondjak, voltak rendesen döbbent arcok. Egyedül három ember nem döbbent le, ők kedvesen mosolyogtak. Layla és Kalos, a többiek mellett álltak, míg Leon valamivel előrébb. Amint megláttam, vidám mosolyra kúsztak ajkaim, és eldobva a bőröndömet felé rohantam. Mikor odaértem, átöleltem és felkapott, miközben megforgatott. Hihetetlenül jó érzés volt újra érezni az óvó ölelését. És érezni, a kesernyés nyírfa illatát, melyre minden nap gondoltam az elmúlt évben. Lassan letett a földre és én eleresztettem a nyakát. Mélyen tekintettünk egymás szemébe, és ugyanazt láttuk. Szerelmet. Lassan elmosolyodott. A többiek, csak ekkor ocsúdtak fel, és indultak meg felénk.
- Hannah! – kiabálták vidáman mosolyogva.
- Vörös hajjal, jobban tetszettél. – jegyezte meg kedvesem, egy szívdöglesztő mosoly keretében.
- Ennek örülök. – mosolyodtam el, majd lekaptam a fejemről a fekete parókát, és ledobtam a földre. Vöröses-lilás tincseim, szabadon omlottak a hátamra. Leon lassan lehajolt hozzám, és édesen megcsókolt.
- Sora!!! – hallottam a tömeg döbbent hangját, de nem tudtam foglalkozni velük, mert kedvesem igencsak lekötötte a figyelmemet. A csókja édes volt és lágy, mintha csak évek óta erre várt volna. Lassan a levegőhiány miatt szét kellett válnunk, mert félő volt, hogy megfulladunk. Ahogy elengedtük egymás ajkait, rögvest a másik tekintetét kerestük. Amint megtaláltuk, mindketten elmosolyodtunk.
- Hiányoztál. – mosolyogtam gyengéden.
- Te is nekem, el sem tudom mondani mennyire. – válaszolta, miközben egymásba fonódtak a kezeink.
- Ezek szerint, visszajössz velem, a bőröndömért. – mosolyogtam huncutul, majd magammal húztam, a félredobott csomagom felé. Mikor magamhoz vettem, hatalmasat sóhajtottam, majd a ledöbbent társaság felé vettük az utunkat. Aki először üdvözölni akart, az Layla volt. Kissé szégyelltem magam előtte, de ahogy rám emelte a jégkék szemeit, tudtam nem haragszik rám. Mosolyogta öleltük meg egymást, mint régen látott legjobb barátnők. Után visszafogottan kezet fogtunk Kalos-al, majd következtek rég látott barátnőim. Rozetta sírva borult a nyakamba, míg May ordibált velem egy sort, majd ő is megölelt. Mia és Anna lehordtak, hogy legalább nekik, miért nem mondtam el az igazat, vagy hívhattam volna őket. A üdvözlésnek kedvesem szabott gátat, miszerint menjünk vissza a színpadra. Amire én örömmel mondtam igent, majd kézen fogva elindultunk mindannyiunk otthona felé.
És hogy mi történt utána. Nos, Visszatértem a színpadra, és ennek örömére, ismét előadtuk a Hattyúk Tavát. Leon és rögvest összeköltöztünk, és az évek folyamán, még sikeresebb manővereket vittünk véghez, egymás oldalán. 1 évvel később, Mia és Ken, összeházasodtak, majd megszületett első gyermekük, akit Lucy-nek neveztek. Leon és én is egybekeltünk, de minket, rögvest három babával ajándékozott meg a sors. Emily, Jason és Siori nevet kapták. Mikor megtudtam, hogy hármas ikreink lesznek, határtalanul boldog voltam. Természetesen az első, akik megtudták, azok Layla és May voltak. Csak utánuk mertem elmondani Leon-nak, mert May még kicsapta volna a hisztit, ha nem ő tudja meg elsőnek. De ő már csak ilyen, és milyennek fogatuk el, és szerettük meg. A szülés után, persze amint kellően lefogytam, visszatértem és a gyerekek mellett tovább szerepeltem. Ahogy a gyerekek nőttek, úgy szerették meg ők is, egyre jobban a színpadot. Ami egyet jelentett, kellemetlen szobatársam, maradásával. Fantom rendszerint igyekezett körülöttem legyeskedni, és fürdésre venni, de ilyenkor általában, Siori kapta be. Amin Leon és én csak nevettünk. 5 éves koráig, Fantom meg sem merte közelíteni, ami teljesen érthető volt.
AJÁNLOM AZ OLDALT
