Mind a ketten visszafordultunk, de nem mondtunk semmit.
          - Ha most elmentek, soha nem jöhettek vissza erre a színpadra. Megértettétek? Így is el akartok menni?
          - Igen.”válaszolt Leon ridegen”
          - És te Sora képes lennél itt hagyni a színpadot????
Egy pillanatig elgondolkodtam és a tekintetem Kelos és Leon között vándorolt majd határozottan válaszoltam.
          - Már megmondtam, ha nem hisz nekem én nem maradok. És ha Leon megy én is megyek vele.
Hangos morajlás tört ki a társulaton. De a főnök elhallgatatta őket.
          - Akkor, hát legyen ez itt az utolsó fizetésetek amit ennél a színpadnál kaptok.”adott oda két borítékot a kezembe”
          - Köszönjük.”válaszoltam.”
          - Mindenki munkára emberek.”adta ki a parancsot és mindenki szépen lassan elindult befelé igaz a lányok sírva, de nem mondtak semmit csak bementek. Egyedül egy ember maradt a kocsinál, Alex.”

          - No lám, a Kaleido színpad sztárja megfutamodott.”monda egy gúnyos vigyorral.”
Nem szóltam vissza csak nagy ívben kikerültem és beültem a kocsiba.

Leon amit bekötöttem az övet el is indult a part felé.

          - És most mihez kezdesz??”kérdezte miközben rám pillantott és észrevette hogy sírok. – Nyugalom most már vége.
          - Nem ezért sírok, csak…”szipogtam párat.” …a színpad volt az életem és most….

Nem mondott semmi csak odaadott egy zsebkendőt.
          - Kösz. De azt azért meg szeretném kérdezni, hogy te mért jöttél el??? Hisz ez a dolog nem rád tartozik.”kérdeztem könnyeimet eltüntetve az arcomról”
Leon pár percig nem válaszolt csak hallgatott.
          - Nem tudom, ez valahogy önként jött.”mondta röviden”

          - Értem, hát mindenesetre hálás vagyok.
          - Semmiség, de mond most mihez kezdesz???
          - Kezdek? Nem inkább kezdünk???”kérdeztem teljesen ledermedve”
          - Hát nem tudom. Velem akarsz szerepelni????

          - Ez még kérdés? Hisz ez az egész abból indult ki hogy nem fogattam el Alexet partneremnek.
          - Eddig értem, de most már nincs hol fellépni így valami más munka után kéne nézni nem gondolod?
          - De ez igaz.”mondtam kicsit szomorúan”

          - És mit szólnál, ha….
          - Ha? Ha???”kíváncsiskodtam szüntelenül”

          - Befejezhetem a mondatot?

          - Jah, bocs persze.
          - Na szóval, ha keresnénk egy másik cirkuszt valahol máshol.
          - Hát… nem is tudom. Nem nagyon vagyok jártas külföldön.
          - Én viszont igen és mivel mind a kettőnknek nagy hírneve  van nem lehet gond.
          - Próba szerencse.”mosolyodtam el.”
          - Akkor visszamegyünk hozzám én is összepakolok és megnézünk hova mennyünk, jó???
          - Nekem megfelel.
A hátralévő időben bekapcsoltuk a rádiót és egy elég megdöbbentő hírt lehetett hallani.
          - Ma reggel Sora          -t a Keleido színpad sztárját együtt látták Leon Oswaldal, mégpedig nem akárhol, több fénykép is készült amit a kisasszony épp kilép a Halálisten házának ajtaján, majd kettesben elhajtanak Oswal kocsijával. De ez még nem minden, nem elég hogy együtt voltak, fel is mondtak a színpadnál ismeretlen okok miatt. És most itt állunk a Halálisten háza előtt várva arra hogy visszatérjenek. „mondta fennhangon a bemondó”
          - Ez nem lehet igaz.”mondtam dühösen”

          - Megmondtam, és lesz ennél rosszabb is, de ne húz fel magad rajta. Mondjanak amit akarnak.
          - De… ott várnak ránk.
          - És??? Végigsétáltunk a színpadon karolva ez sokkal egyszerűbb lesz.

          - Ugye ezt most nem gondolod komolyan.”keltem ki magamból”
          - Ha nem akarod, hogy együtt lássanak ki is rakhatlak valahol.”mondta ridegen, ami nagyon rosszul esett.”

Gondolkoztam egy kicsit majd feleltem.
          - Bocs, nem így értettem, csak… tudod ááá mindegy, mennyünk tovább.”mondtam végül”
          - Van egy ötletem, de lehet hogy nem fog tetszeni.
          - Mi az?
          - Le akarod tudni a fotósokat egy időre??

          - Igen.”feleltem határozottan”

          - Akkor jó, de kérlek amíg nem érünk be a házba ne pofozz fel. Jó??

          - Mért ütnélek meg??
          - Csak ígérd meg.

          - Jó, rendben.
Az út hátralévő kb.10 percében nem szóltunk egymáshoz. Majd mikor már látótávolságba érünk elkezdtek a gépek kattogni.
          - Na akkor most nyugalom. Nem lesz semmi gond. Bízz bennem.
          - Bízom.”válaszoltam tömören”
Alig lehetett kiszállni az autóból a riporterek miatt. Leon kivette a csomagokat majd megvárta míg mellé érek.
          - Gyere.
          - Megyek.
Az ajtó előtt lerakta a csomagokat majd a kulcsért nyúlt, de mikor fenézett nem az ajtóhoz ment hanem közelebb lépett, átkarolt majd gyengéden megcsókolt, ami nem kis meglepetést okozott.
” Azt tudtam, hogy valamit tesz de erre nem gondoltam volna.” Gondolkodtam el egy pillanatig majd észbe kaptam és viszonoztam a csókot, ami viszont Leon          -t lepte meg.

A fényképezők vakuja szinte már folyamatossá, majd mikor Leon megszakította a csókot kinyitotta az ajtót ezek után átkarolt és bementünk.

A házba érve csak egymás szemét néztük, mert egyikünk se tudott volna mit mondani a másiknak, de az látszott hogy mind a ketten tudjuk, hogy nagy változás van készülőbe.
          - Kérsz valamit inni?”törtem meg végül a csendet”
          - Csak egy pohár vizet.”mondtam még mindig kicsit elpirulva”

          - Mindjárt hozom, addig ülj le nyugodtan.
          - Rendben.
          - Jah a cirkuszokkal kapcsolatban találsz egy noteszt a polcon, nézd át.

          - Megtaláltam.”mondtam miközben levettem a fekete kis füzetet.”
Elkezdtem olvasni és nagy meglepetésemre, több mint 100 oldalon keresztül Címek és telefonszámok voltak.
          - Honnan ismersz ennyi színpadot??
          - Sok helyen felléptem, ahova visszavárnak.”mondta miközben ő is leült és odaadta a vizet.”

          - És melyik országban van a legjobb???
          - Mindegyik jó, de ha döntenem kellene akkor Franciaországban a Nagycirkusz.

          - Onnan jöttél ugye?

          - Igen, de nem ez az egyetlen ok.
          - Hanem?
          - Hát, mint gondolom te is tudod idén ott rendezik meg a Cirkuszfesztivált.
          - Igen.
          - És mint címvédő automatikusan meg vagyok hívva. Vagyis meg vagyunk hívva.” mosolyodott el”
          - Hogy mi?? 
          - Te mondtad hogy velem akarsz fellépni.
          - Igen, de…
          - Na jó amíg csomagolok döntsd el hogy melyik társulat legyen, nekem végül is mindegy.
          - Értettem.
Fél óra múlva Leon megjelent ét nagy bőrönddel a kezében.
          - Döntöttél?
          - Igen.” válaszoltam majd megmutattam a füzetbe írt címet.”

Leon egy pillanatig elgondolkodott majd lehetett látni az arcán egy csepp szomorúságot.
          - Valami baj van???
          - Nincs semmi.”mondta egyhangúan”
          - Beszélhetnénk egy kicsit komolyan?”álltam fel a kanapéról”
          - Eddig mit csinálunk???
          - Megkérdezted hogy lakok          -e nálad én igent mondtam most pedig én szeretnék kérni valamit.
          - Mit???”kérdezett vissza érdeklődve”
          - Ha már mondhatni együtt élünk.” pirultam el ismét” Megkérhetnélek arra hogy ne hazudj nekem????
          - Én nem…
          - Mond el mi baj van a Lengyel cirkusszal.

          - Semmi.
          - Kérlek.”néztem rá kérlelő szemekkel”
          - Csak van ott valaki akivel most nem szívesen találkoznék.

          - Ki???”kíváncsiskodtam tovább”
          - Jó az egy dolog hogy nem kéne hazudnom, de azért nem kell mindent tudnod.” válaszolt végül ismét ridegebb hangnemben.”
          - Akkor legyen a Francia.” mondtam, beadva a derekam”
          - Biztos hogy jó lesz???
          - Igen, kivéve ha nincs semmi kifogásod ez ellen is.” válaszoltam kicsit megsértve.”
Nem válaszolt csak felvette a telefont és franciául elkezdett tárgyalni. Majd mikor végzett felém fordult.
          - 3 nap múlva várnak minket a színpadnál.
          - És a repülő??

          - Egy pillanata.
Ismét a telefonért nyúlt és lefoglalt még ma estére két jegyet első osztályra.
          - Ennyi.”válaszolt tömören”
          - Jut eszembe itt a fizetésed.”mondtam majd nyújtottam át a borítékot.”

          - Kíváncsi vagyok hogy mért is kapok hisz ebbe a hónapa csak ma voltam benn.
Kinyitotta a borítékot és meglátott benne egy csekket. Követtem a példáját és én is felvágtam. Az enyémbe a csekk mellet még volt egy kép is amin az egész társulat rajt volt még mikor az Angyalok táncát adtuk elő.
          - Mennyit kaptál???”kérdezte kicsit kikerekedett szemekkel Leon”
          - Még nem is néztem meg, ööö”itt elakadt egy pillanatra a szavam mert nem hittem el az összeget ami oda volt írva… 5.000.000. milliót”mondtam végül hitetlenkedve” És te???
          - Én is ugyan annyit.
          - De ezt nem értem. Mért kaptunk összesen 10.000.000 milliót???
          - Azt tudtam hogy van spórolt pénze a színpadnak, de ezt még én se értem igazán.
          - Na végül is mindegy, ma 6          -kor megy a gépünk.
          - Ma??? Nem holnap utánra várnak???  
          - De, de megmutatom a várost hogy ki tudj igazodni.
          - Kössz.
          - Addig nyugodtan aludj egyet.
          - Rendben.”válaszoltam majd bementem a vendégszobába és ledőltem az ágyra.”

Leon az elkövetkező órákban amíg én aludtam folyamatosan az utazással kapcsolatos ügyeket rendezte de szinte minden 10 percben bejött hogy megnézze jól vagyok          -e.
3 óra körül keltem fel és kicsit megrémültem mikor körbenéztem, de végül rájöttem hogy hol is vagyok. Mikor kimentem a nappaliba nem találtam senkit, de ekkor megszólalt a csengő.

Az ajtóhoz mentem de elgondolkodtam pár percig hogy ki e nyissam hisz nem tudhattam ki az végül lenyomtam a kilincset és kinyílt az ajtó. Ekkor ismét elkezdtek folyamatosan fényképezgetni a riporterek. Egy fehér ruhás fiú állt a küszöbnél a kezében két zacskóval.

          - Ön rendelt kínait??
          - Ööö…” gondolkodtam el egy pillanatra”
          - Én voltam.”szólalt meg a hátam mögül egy férfi hang.”
          - Jah.”mosolyodtam el”
          - 5.30 lesz.

Leon kifizette, majd átvette a csomagot és becsukta az ajtót.

          - Gondoltam éhes leszel.”fordult vissza felém”
          - Jól gondoltad.”válaszoltam miközben ásítottam egy nagyot” –Bocs.
          - Mért is?”húzta enyhe mosolyra a száját”
Nem szóltam a jelenségért csak leültem az asztalhoz nyomomban Leonnal.
          - El is felejtettem, ugye szereted??
          - Igen.
          - Akkor jó.”adta a kezembe az egyik kis dobozt.”
          - Pálcikát adtak hozzá?

          - Jahh, igen. Tessék”nyújtotta az evőpálcikákat”
          - Kösz.

Szépen lassan megettük majd mintha valami néma megegyezést kötöttünk volna leültük a Tv előtti fotelba majd Leon a kezembe adott vagy 50 DVD          -t hogy válasszak.
Meg is akadt a szemem egy nagyon ismerős CD borítóján, a felirat szerint az Angyalok tánca felvétele volt.

          - Ezt meg honnan szerezted meg???”fordultam felé kérdő szemekkel”
          - Kalos adta még, csak sajna miután megnéztem elfelejtettem visszaadni.

          - Nézhetjük ezt???
          - Persze.”vette ki a kezemből majd berakta a lejátszóba és visszaült mellém”

A közel 1,5 órás felvétel alatt egyikünk se szólalt meg. De annál a résznél mikor a manővert adtuk elő kicsit meghatódtam és egy könnycsepp futott végig az arcomon. Leon ezt észre is vette, de nem tudta hogy mit tegyen így inkább hallgatott. A lemez végén volt egy meglepő rész miután lejöttünk a színpadra valaki követett minket és olyan képeket készített amit nem lett volna szabad. Rólam például ahogy az egyik pillanatról a másikról megváltozik a hangulatom és nevetésem sírássá lesz. Leonról pedig egy nagyon megdöbbentő képet amelyen az arcáról le lehet olvasni a bánat, keserűség, könyörtelenség jellemvonásait, de ezzel együtt a szeretet, hűség és a könyörület jellegzetességeit is.

Ennél a pontnál felé fordultam és csak kérdő szemekkel pásztáztam.