41. rész

Sora pár órával később ébredezni kezdett. Hirtelen nem tudta, hol van, vagy mi is történt vele. Aztán, amikor megmozdult éles fájdalom nyílalt a fejébe. Odanyúlt, és kinyitotta szorosan összezárt szemeit. Egy sötét szobában feküdt. A hatalmas franciaágynak furcsa, férfias illata volt. Az egész helyiségben egyedüli fényforrás a függönyök között beszűrődő napfény volt. A fülledt meleg, szinte elviselhetetlen volt, főleg az ő állapotában. Hirtelen eszébe jutott minden. Ijedten ült fel, miközben a fejébe iszonyatos fájdalom állt bele. Körülnézett, és látott néhány bútort és egy ajtót, ami bizonyára a fürdő volt. Monoton lassúsággal állt fel, és az ablakhoz sétált. Elhúzta a súlyos, méregzöld függönyt és kinézett a tűző napba. Az első, amit meglátott az a kristályosan csillogó tenger volt, ami nyugodt hullámokkal mosta a partot. Hirtelen erőteljes lépteket hallott meg. Az ajtó felé kapta a fejét, és a tömör fa hamarosan kinyílt. Sora tekintete egy gonoszan csillogó zöld szempárral találkozott. Egy jóvágású, szőke hajú férfi állt előtte, teljesen feketébe öltözve. Ahogy meglátta az ablaknál álló lányt, gúnyos mosolyt engedett meg, majd tekintete lesiklott Sora gömbölyű hasára. A vadul csillogó szempárban iszonyatos gyűlölet jelent meg. Sora akaratlanul is hátrált egy lépést, mire a férfi újra ráemelte tekintetét, becsukta az ajtót, és gonosz mosollyal felé lépett.

- Légy üdvözölve a házamban, Jéghercegnő!- nyomta meg az utolsó szót.- Ne nézz rám így, szépségem! Nekem örökre az maradsz. Én nem ismerem el a Démonhercegnőt, a Szívek hercegnőjét, és az Artista hercegnőt, ahogy mostanában szólítanak. Nekem csak is Jéghercegnő maradsz. Így ismertelek meg, ezt mutattad nekem. Nem adtál többet, de én nem is kértem.- majd még közelebb lépett.- Csakis azt akartam, hogy a közeledben lehessek. Úgy csúsztam a lábaid előtt, mint egy rühes kutya. Mindig hatalmasabbnak, és elérhetetlenebbnek gondoltalak, mint bárki mást. Ettől voltál olyan fenséges. Számomra Jéghercegnő valami megfoghatatlant jelentett. Minden ügyet hideg nyugalommal intéztél, mégis olyan tűz tombolt benned, mint senkiben. Nem akartalak megváltoztatni. Csak azt akartam, hogy adj nekem is valamit magadból. De te nem. Nem kerültem hozzád közelebb, pedig ott laktam nálad. Egyre jobban vágytam utánnad, és egyre jobban fájt, de te nem törtél meg. Ezért kellett mást keresnem. Aztán elküldtél azért, amiről igazából te tehettél.- rántotta magához.- Ahogy elmentem megérkezett ez az Oswald. Ő meg akart változtatni és meg is tette. Az övé lettél. És négy éven át csak ránéztél, csak őt imádtad. Figyeltelek. Sokkal fontosabb lett számodra, mint amit én valaha is kértem. És most...- nézett undorodva a hasára.- Az ő kölykét hordod. Nem lettél az enyém. És ez a vágy azóta is emészt akárhányszor csak rád gondolok. De most elérkezett a bosszú. Oswald elvett tőlem mindent. Szenvedni fog, mint soha. Véres könnyeket fog hullatni. És te az enyém leszel!
- Alden!- mondta kétségbeesve Sora.- Alden, kérlek! Gyereket várok. Ő nem tehet semmiről. Könyörgöm, engedj elmenni!
- Hogy képzeled?- villant meg a tekintete.- És mi az, hogy nem tehet semmiről? Hisz az ő kölyke. Ugyan olyan lesz, mint az apja, ha felnő. Csakhogy, ez nem fog megtörténni. Mert ez a kölyök, amint megszületik meghal. Te pedig velem maradsz, és minden percben kielégíted a vágyam, amíg rád nem unok. Mindent el fogsz veszíteni, s a szenvedések után már a saját halálodat fogod kívánni.- majd vad, állatias mosoly engedett meg.- Oswald pedig bele fog halni a fájdalomba. Természetesen csak miután jól megkínozta, ami történt.
- Te őrült vagy!- kiáltott fel Sora, miközben elöntötte a könny a szemét.- Miért teszed ezt?- zokogott fel.- Miért bántasz? Azt mondod szeretsz! Akkor miért teszed?- kiáltott fel.
- Hm... soha nem mondtam, hogy szeretlek.- húzta gúnyos mosolyra az ajkait.- Egy valamiért köszönettel tartozok Oswaldnak. Nagyon tetszik az a Démon, akivé változtál. De én nem szeretlek. Ha ebben reménykedsz, akkor tévedsz. Én csak kívánlak. Iszonyatosan kívánlak. Ez már nem emberi. Kíváncsi vagy rá?- kérdezte gonoszan.
- Nem.- hátrált Sora ösztönösen egy lépést.- Alden! Könyörgöm engedj el! Nem érsz el azzal semmit, hogy megölsz. Azt hiszed akkor nem fogod érezni? Találhatsz még olyan nőt, aki szeretni fog. De én Leont szeretem. És az ő gyermekét várom!- vágta a férfi szemébe.
- Hallgass!- lendült a keze, és egy hatalmas pofon csattant Sora arcán.- Nocsak. Meg sem rezdülsz? Erősebb lettél, mint gondoltam. És most szépséges hercegnőm, magadra hagylak. Még visszajövök. Ha jól sejtem a gyereked egy- két napon belül a világra jön. Majd akkor leszel az enyém, ha már ez nem lesz benned, és már végeztem vele. Pá aranyom!- majd kilépett az ajtón.
- Alden!- kiáltott utána, és az ajtóhoz szaladt. Ám az be volt zárva. Akárhogy rángatta, nem nyílt. Zokogva roskadt a földre, és öklével püfölni kezdte a vastag fát.- Engedj el! Nem teheted ezt velem!- kiabálta zokogva.- Leon! Kérlek, segíts Leon!- kérte miközben a hasára csúsztatta a kezét.

Eközben a színpadnál Leon befejezte a gyakorlást, és lezuhanyzott. Kifogástalan kinézettel indult Kalos irodájába, a fekete sporttáskával a kezében. Furcsa érzése volt, ezért is mondta Miának és Cathynek, hogy fejezzék be hamarabb. Olyan kellemetlen szorítást érzett a szívében, amit még soha, és amit nem tudott beazonosítani. Az igazgató irodájához érve bekopogott, majd a válasz után belépett. Egy öltönybe öltözött, fiatal férfi ült Kalossal szemben. Leonnak furcsa érzése támadt. Közelebb ment a két férfihoz, és belenézett az igazgató aggódó tekintetébe, amit ezúttal nem tudott elrejteni. Kalos intett, hogy üljön le, és Leon ezegyszer teljesítette a kérést. Furcsa aggodalom lett úrrá rajta. Érezte a torkában a gombócot és a szívében a szorító fájdalmat. Kalos mély levegőt vett, és ránézett.

- Leon, az úr Ron Wallis.- mondta, majd látva a férfi értetlen arcát, hozzá tette.- Nyomozó. A villa előtt megtalálták a limuzint.
- Aha.- mondta gúnyosan, bár mélyen belül aggódott.- És mivel a limuzin a villa előtt volt, rögtön rendőrt hívtak. Az az autó oda tartozik.
- Mr. Oswald.- kezdte a férfi ugyan olyan hangon.- Nem is lenne semmi baj, ha csak ott állna. Csakhogy az autó keresztbe állt az úton.- majd látva Leon tekintetét lágyabb hangra váltott.- Láthatólag be akart fordulni a kapun. De még így sem lenne baj, ha ott állna, végül is nem sokan laknak a Naegino villa közelében. Csakhogy a sofőr vérbe fagyva, holtan fekszik az autóban.
- Mi?- Leon csak ennyit tudott kinyögni, mert érezte, ahogy a szívében keletkezett érzés egyre erősödik, s félelem lesz úrrá rajta.- És Sora?
- Miss Naegino a limuzinban volt?- kérdezte döbbenten Ron.- A halott sofőrön kívül senki nem volt ott.
- Akkor talán Laylánál van.- találgatott, de szívére mázsás súly nehezedett.
- Felhívom.- bólintott Kalos.- Jó napot, Layla vagy Yuri ott van?- kérdezte.- Köszönöm. Szia Yuri! Sora ott van még nálatok?- majd ahogy meghallotta a választ kiment az arcából a vér.- Értem. Még nem tudjuk, majd hívunk. Szia.- letette a készüléket és mélyen Leon szemébe nézett.- Layla aggódik. Sorát felhívták, és azt mondták, menjen haza. Sora azt mondta, hogy olyan volt, mintha Alden lett volna.
- És ott van?- kérdezte Leon rekedten, bár maga is tudta a választ.
- Nincs.- mondta halkan Kalos.

Ez az egy szó Leont villámcsapásként érte, pedig tudta a választ. Mégis reménykedett, hogy nem neki lesz igaza. Ott visszahangzott a fejében, és érezte, hogy sírhatnékja támad ettől a tehetetlenségtől. Tudta, érezte, hogy Sora szenved. Biztos volt benne, hogy Aldennel volt. Dühösen pattant fel a székből, és az útjába akadó nehéz kristályvázát a falhoz vágta. Szívszaggató ordítás hagyta el az ajkait, miközben térdre zuhant. Soha nem érzett még ekkora félelmet. Félt, hogy elveszíti azt, aki mindennél többet jelent a számára. És félt, hogy elveszíti azt a pici életet, amit most egyedül az anyja védhet meg. Ha egyáltalán meg tudja védeni. Ahogy ez a gondolat átcikázott a fején, abban a pillanatban érezte meg, hogy igazából miért is rabolta el Alden Sorát. Tudta, hogy gyermeket vár. Hogy tőle van. Bosszút akart állni rajta. Azért, mert Sora az övé volt. Mert ő volt az egyetlen férfi az életében. Szinte olvasott Alden fejében. A kicsit meg akarja ölni, amint megszületik. Sora... Sora pedig az övé lesz. Örökre, és addig, amíg a lány úgy nem dönt, hogy meghal a szenvedés helyett. És Sora inkább meghalna, mint hogy az övé legyen. Érezte, amint egy rekedt sóhajt követően könnycseppek jelentek meg a szemében. Forrón buggyantak ki a szeméből, fájdalmasan égő ösvény hagyva maguk után. Érezte Sora fájdalmát. Érezte, hogy sír. De próbált kitartani. Neki is ki kell tartania, és mindent megtenni, hogy megtalálja és megmentse a szerelmét, és a gyermekét. Keményen letörölve könnyeit, határozottan állt fel. Az ezüst tekintet mélységében büszkeség, és dac villant. Kalos döbbenten nézett a férfira. A csillogás, ami Leon szemében játszott... eddig egyetlen ember tekintetében ragyogott fel... Sora még ilyen távolról is befolyásolni tudta. Halványan elmosolyodott, és büszkén tekintett a Démonhercegnő párjára.

- Nos nyomozó!- fordult a férfi felé.- Azt ajánlom, találják meg a menyasszonyomat, különben búcsúzhat az állásától.- szűrte a fogai között.- Mindenben a rendelkezésükre állok.
- Nagyon jó, Mr. Oswald!- mosolyodott el a férfi.- Akkor szerintem kezdhetjük is.

A három férfi megbeszélt mindent. A nyomozó kíváncsi volt minden apró kis részletre, minden pillanat történésére, ami fontos lehetett. Leon szívében az aggodalom egyre erősebb lett. Életében nem félt még így. Ezt a poklot nem kívánta volna senkinek... Kivéve Alden Garciát. Ahányszor eszébe jutott a férfi, annyiszor kezdett bizseregni a keze, hogy valamit összetörjön. Félt úgy félt. Szívében a kétségbeesés egyre csak nőtt, és nem bírta feledni Sora szemének szomorú, könnyektől ragyogó képét.
Eközben távol mindentől. Távol a város zajától, a tengerpart sötétjében álló villában, Sora még mindig a földön ülve zokogott. Szemei kezdtek égni, torka kapart. És szíve lüktetett a fájdalomtól. Kétségbeesett volna. Tudta, hogy Alden nem fogja kímélni sem őt, sem a gyereket. És tudta; Leon belehal, ha történik velük valami. Néma fohászt suttogott el az ég felé. "- Segítsetek nekem! Kérlek! Segítsetek egy Démonnak, aki nem saját magáért könyörög.- gondolta zokogva.- Nem akarom, hogy baja essen a gyermekemnek, és Leonnak. Kérlek, ne hadjátok őket szenvedni! Segítsetek, hogy elég erős lehessek! Elég erős ahhoz, hogy vissza tudjam húzni őt a sötétségből! Az életem nem ér semmit, vegyétek el hát! De őket kettőjüket meg akarom védeni. Ők nem szenvedhetnek. Mindennél fontosabbak nekem! Az egyik a reményem, a másik az álmom.- majd hasára csúsztatta a kezeit.- Ne félj kicsim! Apa segít nekünk. És vigyázni fog rád, még ha én már nem is leszek! Apa eljön értünk! Tudom..." Hirtelen kinyílt az ajtó, és puha léptek közeledtek felé, de őt már nem érdekelte. Csak az érdekelte, hogy a gyereke épségben az apjához jusson, és ők ketten éljenek. Valaki leguggolt elé. Gyengéd, puha kezek simították ki a szeméből, hosszú haját. Az érintés olyan volt, mint azé a lányé, aki mindig támogatta, és támaszt nyújtott neki. Olyan volt, mint a Főnix kedves, segítő érintése, ami egyszerre nyugtatta, és gyógyította. Amikor felnézett, azonban nem a meleg óceánkék szempárral találkozott. Egy hasonlóan meleg, sötétbarna szempár nézett rá. A kedves érintés, egy rég látott ismerőstől származott. A lánynak hullámos, a fenekéig érő szőke haja volt. Szép arca, és csinos teste. Arányos, és formás. Egy hosszú, bordó ruhát viselt, ami nyakban megköthető volt. Ajkain egy megnyugtató mosoly játszott, és meleg tekintete Sora gömbölyű hasára tévedt.

- Rég találkoztunk, Sora Naegino.- mondta kedvesen.- Látom az újságok nem hazudtak. Boldog vagy.
- Bár igazad lenne, Jessica.- sóhajtott fel a Démon.- Boldog voltam. Mindent megkaptam, amire valaha is vágytam. Megtaláltam az álmom, és most az ő gyermekét hordom.- csúsztatta a kezét a hasára.- De ez az őrült elrabolt.- mondta undorodva.- Jessica! Kérlek segíts nekem!- kérte kétségbeesve.- Alden meg fogja ölni a gyereket, és engem pedig a magáévá tesz. Kérlek, csak Leonnak akar fájdalmat okozni, és engem megkapni. Könyörgöm segíts!
- Sora!- sóhajtott a lány, és az ablakhoz ment, ami elől elhúzta a nehéz, zöld függönyt.- Nem tehetem. Alden akármilyen őrült, akkor is az... öcsém. De még ha ez nem is lenne, mit gondolsz, hogy ha téged, akit szeret bánt, akkor engem nem bántana? Nem Sora.- rázta meg a fejét.- Alden túl veszélyes lett, és bosszúra éhes. Engem is megölne, ha kell.- majd Sora felé fordult.- Azért jöttem, hogy melletted legyek, és amíg tudom, visszafogjam őt. Hogy megtegyem, amit meg lehet. Nem felejtettem el, hogy akkor megmentettél. Amikor az a férfi, akibe szerelmes voltam, lelökött a trapézokról, te elkaptál. Pedig nem akartam élni. De te megmutattad, hogy mi az, amit tennem kell, és új álmot, és reményt adtál nekem. Ezt soha nem felejtem el. És megteszek mindent, amit tudok, hogy segítsek. Ígérem!- guggolt le újra elé.- De most állj fel! Minden rendben lesz.
- Látom jól tettem, hogy idehívtam a nővéremet.- lépett be Alden, és a falnak vetette a hátát.- Irigykedem rád, Jess. Nekem soha nem nyílt meg ennyire. Bezzeg Oswaldnak.... neki igen. Sőt. Neki adta magát, és most az ő kölykét várja.- nézett rá undorodva.- De garantáltan, ha megszületik, meghal. Te pedig az enyém leszel. Oswald megtudja, milyen az, amikor mindent elvesznek tőle. A jól felépített birodalma összedől. Tönkre megy, és ki tudja talán bele is hal.
- Szemét.- lendült Sora keze, és hatalmas pofon csattant a férfi arcán.- Meg ne próbálj egy ujjal is hozzá érni!
- Azt hiszem nem vagy olyan helyzetben, hogy parancsolgass nekem, Jéghercegnő!- szűrte a fogai között, miközben magához rántotta.
- Alden! Engedd el!- hallatszott Jessica határozott hangja.- Most!
- Nem lesz ez mindig így!- mondta majd durván meglökte, és távozott.- Te meg vigyázz magadra, nővérkém!- szólt még hátra, majd a vastag ajtó becsapódott mögötte.
- Nem lesz baj!- suttogta Jessica, miközben átölelte a zokogó lányt.- Nem fog bajuk esni, erre megesküszöm!

Két nap telt el. Két gyötrelmekkel teli nap. Éjszaka volt. A csillagok ragyogtak az égen, és Sora tudta: most jött el az idő. Érezte, ahogy a benne növekvő pici egyre nagyobbakat rúg, és egyre fájdalmasabban. Csukott szemhéja alatt képek jelentek meg. Leon... szenvedett. Őt akarta. Őket akarta. Hirtelen villám cikázott át az égen és megdörrent. Sora pedig felordított a fájdalomtól. Ugyan ebben a pillanatban távol a lánytól, Leon is ordítva kelt fel. Verejték folyt rajta végig, szemeiben könnycseppek ültek. Érezte Sora minden egyes csepp fájdalmát. Nyugtalanul forgolódott az ágyon, szíve összeszorult, és őrülten próbált kitörni. Szemét könnyek marták, torkában gombóc növekedett. Érezte Sora mérhetetlen fájdalmát, a gondolataiban hallotta, ahogy őt hívja. Érezte legördülni minden egyes csepp könnyét, az övével párhuzamosan. Odakint dörgött, villámlott, miközben Sora mélyeket lélegezve és nagyokat kiáltva próbálta világra hozni gyermekét. De nem volt túl könnyű minden orvosi segítség, és fertőtlenítés nélkül. Bár Jessica és néhány cseléd ott volt, Sorának nem rájuk volt szüksége. Tudta, érezte, hogy Leon ugyan úgy érez minden rezdülést, minden fájdalmat, és hall minden szívszaggató kiáltást. Egyszerre ordítottak, egyszerre csordultak könnycseppek a szemükből. Soha nem érezték talán ilyen közel a másikat. Pedig most kilométerek választották el egymástól őket. Szívük gyors ütemet vett fel. Egyszerre mozdultak. Sora ezúttal nem a villámlás, a vihar miatt félt. Félt, hogy valami baja esik a babának, vagy Leonak. Érezte a fájdalmas kínokat ott lent, ahol pár napja még elviselhetetlen gyönyör tombolt. Érezte az ölében egyre elviselhetetlenebb fájdalmat, és nyomást. Hallott valamit, abból az elmosódott hangból, ami Jessicához tarozott, hogy nagyon vérzik, de nem tudott erre gondolni. Csak a fájdalmat érezte, és a kétségbeesést. Bár azt mondta, hogy nem akarja, hogy Leon legyen mellette a szülésnél, most mégis arra vágyott, hogy ő legyen vele. Csakis rá volt szüksége. Újabb dörrenés hallatszott és egy újabb fájdalmas ordítás. Sora szemeiben újabb könnycseppek jelentek meg. Csukott szemmel próbálta maga elé képzelni Leon tekintetét, de csakis egy könnyező gyöngyházfényű szempárt látott maga előtt. Az ő szíve is összefacsarodott ettől. Zihált, izzadság folyt rajta végig. És érezte, hogy vérzik, nagyon vérzik. Ám a baba még nem született meg. Hallotta Jessica nyugtató szavait, de nem erre volt szüksége. Leon egyetlen érintése elég lett volna ahhoz, hogy erőt merítsen. A férfi egyetlen szava elég lett volna, hogy lecsitítsa lüktető szívét. Leon könnyei nem akartak elapadni. Érezte szerelme fájdalmát. Látta a könnyes gesztenye szempárt. Szívük egy ritmusra lüktetett. Egyszerre ordítottak fel. Leon tudta, hogy Sorának szüksége van rá, ezért nem hagyhatta cserben. De hogy segíthetett volna neki? Tudta, hogy a lánynak szüksége van az ő erejére. Lehunyta a szemeit, ami alól továbbra is forró könnycseppek törtek fel. Próbált Sorára koncentrálni, de nehéz volt úgy, hogy érezte minden egyes fájdalmát. A szívének fájdalmas lüktetését, ami egyszerre dobbant az övével. Az eddigieknél hangosabb dörrenés visszhangzott keresztül a tájon, miközben a villám bevilágított mindent. Egy férfi és egy női ordítás hangzott fel két különböző helyről, majd egy baba sírása hangzott fel. A dörgés abba maradt. Az eső is elállt. Két utolsó könnycsepp hagyta el a két Démon szemét, majd meghaltak. Lélegzet szállt lélegzettel, sóhaj sóhajjal. Értelem küzdött gondolatért, lélek remegett egy másikért. Szív dobbant szívvel...
Sora zihálva szedte a levegőt. Tompa fájdalom szállta meg az egész testét. Ám, amikor megmozdult egy kicsit is élesen cikázott végig testén. Végig maga mellett érezte Leont. Érezte az erejét, és a szerelmét. Talán ezért nem halt bele a kínoktól és vértől áztatott szülésbe. Ha egy kórházban lett volna, ez talán könnyebb lett volna. Ráadásul az is közrejátszott, hogy csúnya vitája volt Aldennel előtte. Mélyeket lélegzett és próbálta elcsitítani a testében lévő fájdalmat. Hamarosan Jessica lépett mellé egy kis, fehér csomaggal a kezében és átadta Sorának. A Démon fáradtan, de szívből jövő mosollyal nézte gyermekét. Majd ijedten pillantott fel, amikor Alden berobbant.

- Nos?- lépett oda gonosz mosollyal.- Látom, kicsit megerőltető volt a szülés. De nem baj, enyhítek rajta, amikor az élvezettől elkábultan nyögsz alattam.
- Alden!- lépett oda Jessica.- Sorának nehéz szülése volt. Kimerült, és mindene fájhat. A vérzés pedig nem akar elállni. Biztos, mert nem steril környezetben történt a szülés. Ebbe akár bele is halhat, ha nem történik gyorsan valami.
- Ugyan már.- intette le testvérét.- A Jéghercegnő erős. Na és a gyerek, nem halt meg?
- Alden!- förmedt rá a nővére.- Nem halt meg. Egészséges és csodaszép. Pont, mint Sora.
- Nem érdekel.- mondta gonoszan.- Tüntesd el!- mondta, majd Sorához hajolt.- Mihelyst jobban leszel, a magamévá teszlek. Jessica! Ne találjam itt a gyereket!- majd távozott.
- Jessica! Kérlek, vidd el Leonnak!- mondta könyörgő hangon, miközben újabb könnycseppek jelentek meg a szemében.- Ha vissza akarod fizetni, amit tettem érted, akkor vidd el őt innen, könyörgöm! Vidd az apjához!- ölelte szorosan magához a kicsit.

Jessica szomorúan elmosolyodott, és átvette a babát. Az egyetlen reményt arra, hogy a Démonhercegnő még visszatérhet!