3. rész

Az ott lévő összes ember megrökönyödött. Sora földbegyökerezett, és csak nézett a gyűrűre, amit Chris elé tartott. Kétségbeesve nézett Laylára, aki együttérzően tekintett rá. Majd Yurira nézett, de a férfi sem tudott semmit tenni. Végül Leonra emelte a tekintetét. A férfi ezüst szemei szikrákat szórtak. Sora nem igazán tudta megállapítani, hogy mi az. Düh? Féltékenység? Félelem? Kétségbeesés? Sora segélykérőn nézett Leonra, de a férfi elfordult, jelezve, hogy neki kell döntenie és ő nem fog segíteni. Sora mérgesen összehúzta a szemeit. Leon öt évig nem volt vele. Nem segített neki. De... mégis mindent neki köszönhet. Amikor elment a saját lábára kellett, hogy álljon, de amíg vele volt, mindent megtett érte, amit a befolyása csak engedett. De... elhagyta. Egyetlen szó nélkül. Csak annyit mondott, hogy el kell mennie. De Chris, amióta a társulatnál van, azóta csak segíti. Tartozik neki, és különben is, Leon a húgának tekintit, és azt akarja, hogy boldog legyen. És ő is a bátyjaként szereti a férfit. De... Leon olyan jóképű. Sármosabb, mint amikor elment. És olyan igéző. És annyira jó volt hozzá símulni. És az illata.... Az a jellegzetes szantálfa illat, ami belőle árad, felkorbácsolja a szenvedélyét. Belenézett Chris vágyakozó tekintetébe, majd erőltetetten elmosolyodott.

- Igen.- válaszolt.- A feleséged leszek.

Leont, úgy érte ez a szó, mint a villámcsapás. Nem gondolta volna, hogy a lány éppen előtte fog igent mondani, ennek a tenyérbemászó kis görénynek. Mintha nem is lenne ott, úgy nézte, amikor a férfi felhúzta Sora ujjára a gyűrűt, majd megcsókolta. Csak a lány szavai visszhangoztak a fülében. Hirtelen azt érezte, hogy valaki mellé lép és a karjára teszi a kezét. Nem volt biztos benne, hogy ki volt. Talán Layla vagy Yuri. De nem várt. Azonnal sarkon fordult és kicsörtetett a teremből. Sora, amint vége lett a csóknak fájdalmasan nézte a zárt ajtót, miközben vőlegénye a jókívánságokat számolta be. Biztos, hogy akarja ezt egyáltalán? Biztos, hogy akarja Chris közelségét? Amikor egy másik férfi jár az eszében, akit a végtelenségig szeret.
Egy magányos alak állt a tengerparton. Csak nézte, ahogy a közeledő vihar hatalmas hullámokat ver a tengeren, ezzel fekorbácsolva a benne lévő vad, zabolátlan erőket. A víz tombolt. Úgy, ahogyan az ő lelke is. Szeretett volna üvölteni, de nem tudott. Még talán ahhoz is gyáva volt. Sírni? Sírni már nem tudott. Csak nézett előre, rémisztően üres tekintettel, miközben csak egy kérdés járt a fejében; miért? Soha nem érzett még ilyen tehetetlen dühöt, mint ami most munkálkodott benne. Már azt sem tudta, hogy mit akar. Már nem érdekelte semmi. Sora olyan gyönyörű és kívánatos volt. Ráadásul hozzá hasonlóan képes volt osztogatni a parancsokat, és nem félt semmitől. Makacs volt, és bátor. De olyan higgadsággal kezelte a dolgokat, mint ő maga. Talán maradt belőle itt valami, mikor elment, és a lány azt őrízte magában, és mindig csak nevelte. Immár kifejlődött, és már nem volt szüksége irányításra. Képes volt irányítani a színpadot, és a közönséget. Egy Angyal gyengédségével, egy Főnix szenvedélyével, de egy Démon erős akaratával, és hideg gondolodásával. Hisz a lányban ott lakott minden, amire szüksége volt. Már csak rá kellett volna jönnie, hogyan csalogassa elő, a Démont. Még ezt az egyet meg teheti érte. Csak ennyit tud már érte tenni. És mikor képes lesz arra, amire hivatott, végleg kilép az életéből. A Halálisten nem való egy Angyalhoz. És Sora mindig angyal marad. Hiába változik mássá, de a szíve, ami a mellkasában dobog mindvégig angyali marad, az utólsó lüktetésig. Egy olyan kegyetlen Démon, mint amilyen ő, nem való hozzá. Tönkre tenné. De... mégis... olyan nehéz volt elengednie. Azt akarta, hogy boldog legyen. Hogy úgy ragyogjon, mint soha senki. Ő már nem számít. Ő egy senki. Ő csak egy bukott Démon, aki már soha többé nem tud talpra állni... Elindult, majd eltűnt a sötétségben.
Eközben Sora haza ért, és lefürdött. Egy fehér selyemhálóingben ült az ágyon, és a tomboló vihart nézte az egész falas ablakon, miközben átölelte a térdét. Fantom ott lebegett fölötte, és nézte a lány keserű tekintetét. Sóhajtott egyet, majd kedvenc sztárja elé lebegett. A lány felé fordította a tekintetét, amiben érzelmek sora cikázott. A gesztenye színű szempár mélységében elrejtett érzések sora bújkált.

- Ennyire bánod?- szólalt meg Fantom.- Ha így fáj, akkor miért mondtál igen? Hisz nem szereted.
- Sokkal tartozom neki, Fantom.- suttogta Sora.- Nagyon sokat köszönhetek neki. Mind végig velem volt, amikor Leon elment. Számíthattam rá éjjel- nappal. Nem tagadhatom meg ezt tőle.
- Sora, Sora.- vette elő a gömbjét.- A nyilas töretlen, és ragyog. De a naivsága, ami mindig benne volt, ugyan úgy megmaradt. Szomorúság és kétség gyötri. Egy részről ott van a bak, akinek tartozik. De akit nem szeret, csak, mint barátja. Más felől ott van a skorpió. Ő az, akihez a szíve húzza. Vágyik a közelségére, és neki sokkal többet köszönhet, mint a baknak. Még rendbe hozhatod. De nagyon vigyázz Sora, a skorpiót megsebezték. Dühös, és fél. Ilyenkor a legveszélyesebb és olyan valakit is elpusztíthat, akit józan állapotban nem bántana. De még mindig szereti a nyilast, és hallgat rá ha kell. De ne feledd a benne élő Démont. Ahhoz, hogy az Angyal ne pusztuljon el, egy Démonnak kell védelmeznie, és neki kell csatáznia a másikkal. De előbb neked kell rendberaknod az érzelmeidet.- nézett fel.- A bak közeledik, a skorpió távolodik. De a bak még fog meglepetést okozni, ha a nyilas nem teszi, amit ő akar.- majd eltűntette a gömböt.- Vagyis beszélj Leonnal!
- Kösz Fantom.- mosolygott Sora gúnyosan.
- Kitől kaptad, azt a fantasztikus ruhát?- kérdezte Fantom.
- Gondolom Christől.- majd észrevette a kártyát, ami a dobozban volt. Felvette és olvasni kezdte.- Ha porba írunk valamit, elfújja a szél,
de ha szívünkbe véssük, örökké él!
Én szívembe véstem egy szót, s egy nevet,
a szó: Szeretlek! És a név: a Te neved!
Had legyen ez az én ajándékom, Angyallány!- mikor végzett Fantomra emelte a tekintetét.- Szerinted ez Chris volt?
- Neked mit súg a szíved?- kérdezte Fantom mosolyogva.
- Leon.- suttogta Sora, majd mielőtt lehunyta a szemét, egy könnycsepp csordult ki a szeméből, de mosolygott.- Csak Leon hívott úgy, hogy Angyallány.- majd kezébe vette a telefont és tárcsázott.- Halló, Kalos? Igen. Kalos, tudod, hogy hol lakik Leon?- kérdezte izgatottan.- Köszi! És bocsi a zavarásért! Jó éjt!- majd újra tárcsázni kezdett.- Megvan Fantom.- mosolygott, majd a füléhez emelte a készüléket.- Jó estét! Leon Oswalddal szeretnék beszélni! Sora Naegino.- majd unottan forgatni kezdte a szemét.- Kisasszony, majd kap egy aláírt fényképet, de most beszélni akarok Leon Oswalddal!- mondta erélyesen, amin Fantom elmosolyodott.- Mi az, hogy nincs ott? Értem. Köszönöm.- majd lerakta.- Leon nincs a szállodában.- mondta kétségbeesve.
- De te tudod, hol lehet, nem igaz?- mondta sejtelmesen Fantom.
- Igen.- kapott észbe Sora, majd felvett magára egy hosszú fehér kabátot.
- Csak nem így akarsz elmenni, Sora?- kiáltott utána Fantom.- Meg fogsz fázni. Áh, bolond lány. Egy kis gyerekesség még mindig van benned, Naegino kisasszony.- majd eltűnt.

Odakint szakadt az eső, dörgött, villámlott. De Sorát ez nem érdekelte. Szaladni kezdett a tengerpart irányába. A haja és a kabát is teljesen átnedvesedett. A szél az arcába hordta a jegesen maró esőt. Hirtelen egy alakot látott meg a parton. Haja örvénykét keringett körülötte, és a szél az arcába csapta, de ő csak állt mozdulatlanul, és a háborgó tengert nézte. Sora érezte, hogy a szíve hevesebben kezd verni, de nem állt meg. Lassan a férfi mögé ért, de ő nem vette észre, vagy nem akarta észre venni. Sora megelégelve elé állt. De ugyan abban a pillanatban meg dermedt; Leon szeme üres volt. Nem látszott benne semmi. Olyan volt mégis, mint a vihar. Dühös és vad, de ő csak állt nyugodtan. Hagyta, hogy a szél és a víz tomboljon helyette. Sora megállt és kitartóan nézett rá. Tudta, hogy ezzel mindig megtöri a férfit. Hajuk örvénylett körülöttük, szinte összefonódtak. Leon hirtelen belenézett a gesztenye színű szempárba. Az ezüst színű tekintet, elsötétült, mint a vihar fellegek. Látta, hogy Sorát nem íjeszti meg semmilyen tekintettel. A lány nagyon bátor. De csak vele szemben? Leon ajkain egy halvány mosoly futott át, de el is tűnt.

- Mond Sora, mit szeretnél?- kérdezte hideg, érzelemmentes hangon.- Miért nem vagy a házadban a vőlegényeddel?
- Tisztázzunk valamit Leon Oswald!- emelte meg Sora a hangját, ami jóval túlharsogta a viharét.- Chris soha... érted, soha nem lakott nálam. Én egyedül élek. Vagyis majdnem.- motyogta az utólsó mondatot.
- Ezt, hogy érted?- kérdezte kissé lágyabb hangon.
- Hát Fantom. Az az idegesítő manó egy percre sem hajlandó elválni tőlem.- dühöngött.- De te most szépen velem jössz.- majd megfogta a férfi kezét, és maga után kezdte vonszolni.
- Ezt mégis, hogy képzeled?- kérdezte a férfi összehúzott szemmel.- Kijössz ide ilyen időben, csak azért, hogy elvigyél magadhoz. Nem ért volna rá holnap.
- Idefigyelj, te csökönyös, fafejű, hálátlan tuskó!- fordult hátra és kiabált.- Nem engedem, hogy megfázz. Ráadásul meg kell tanítanod nekem a manővert. És különben is a bátyám vagy.

Az utólsó szó szinte áramütésként érte Leon. A bátyja. Hát persze. Sorának ő fontos, mert olyan mintha a testvére lenne. Nem értette magát. Boldognak kellene lennie, hogy Sora számára fontos, de... mégis rosszul esett neki, hogy csak a bátyját látja benne. Több akart lenni számára, de tudta, ez nem lehetséges. Sora közben újra vonszolni kezdte. Leon érezte, hogy a lány keze meleg. Soha nem akarta elengedni őt. Az érintése felizgatta, őrülten vágyott rá. De tudta, hogy ezt nem szabad. Nem használhatja ki a lány önzetlen szeretetét. Lassan egy hatalmas rácsozott kapu tárult a szeme elé, a mögött nagy távolságra pedig egy hatalmas villa. Sorára nézett, aki minden gondolkodás nélkül berúgta a kaput. Leon felvonta a szemöldökét, majd a fejét csóválva követte. Átvágtak egy nagy kerten, de a sötétben nem igazán lehetett megmondani, hogy mik vannak benne. Bementek a házba. Bent is sötétség volt, de Sora nem is hagyta volna, hogy körül nézzen. Azonnal az emeltre húzta. Mentek egy ideig, majd befordultak egy folyasóra. Az egész folyasót egészfalas ablakok tették még inkább különlegesebbé. Sora bement az egyik ajtón, Leon pedig követte. A szobában szintén egészfalas ablak fogalt helyet, és egy erkély. Ahogy egy villám keresztül cikázott az egen bevilágította a szobát. A helyiségben a kék, és ezüst volt a döntő szín. Egy hatalmas baldachinos ágy, ami mélykék volt, és egy fehér keretes kandalló. És még más bútor és kellék, amire szükség volt a szobában. Két ajtó nyílt a szobából. Az egyik a fürdőre, a másik talán a gardróbra. Sora begyújtott a kandallóba, majd a férfi szemeibe nézett. Egy újabb villám hasította fel az eget. Leon hirtelen megmerevedett. Sora megázott, haja vizesen tapadt a hátára, és szaporán vette a levegőt. Csábító alakja még a kabáton át is átlátszott. A villám fénye tükröződött a tekintetében, és ezernyi más érzelem. Leonban feléledt a vágy. Szinte nem tudott mozdulni sem tőle. Nadrágja egyre szűkebb lett. A francba ez a lány megőríti. Már nem tudott gondolkozni. Csak érzett. És ebben a pillanatban azt érezte, hogy azonal meg kell kapnia a lányt. Soha nem vágyott így egyetlen nőre sem. Sőt. Ledobta magáról a hosszú fekete kabátot, majd a sálat is, és az egyik székre hajította. Közelebb lépett Sorához, de ő nem hátrált tőle. Bolond lány! Még most el tudna menni. De Sora nem akart elmenni. Várakozva nézett rá. Leon megállt előtte, majd mélyen a szemébe nézett. Sora kicsit megemelkedett, majd puhán a férfi szájára tapasztotta ajkait.
Leon először megdöbbent, majd átvette az irányítást. Szorosan átölelte a lányt, és nyelvét az ajkai között becsúsztatta. Vad szenvedélyes harcot vívtak. A férfi hirtelen megmervedett, amikor érezte, hogy Sora nyelve végigsimít az övén. Immár minden önuralmát elvesztette. Lesimította a lányról a kabátot, de a csókot egy percre sem hagyták abba. Leon végül mégis eltolta magától a lány, amikor megérezte a keze alatt az átázott selymet. Csak nézett a lányra, akinek minden egyes érzéki idoma átlátszott a nedves hálóningen. Leon mostmár nem tudta visszafoni magát. Hevesen magához rántotta Sorát, és durván csókolni kezdte, miközben végigsimított a lány testén. Kezei megálltak az Angyal dús melleinél. Végigsimított rajta, majd belemarkolt, mire Sora belenyögött a csókba. Majd kezei tovább indultak, és a lány fenekén állapodtak meg. Azt kezdte simogatni, és sokszor erőteljesebben markolni. Sora zihálni kezdett. Leon puszta érintése felkeltette benne a vágyat. Átölelte a férfi nyakát. De ő Chris menyasszonya. És most éppen készül lefeküdni valakivel, akit eddig a bátyjaként szeretett. De... nem érdekelte. Most csak azt érezte, hogy kívánja a férfit. De ez mégis megcsalásnak számít. Miféle szajha lett belőle? Még inkább mélyítette a csókot, és szorosan Leon testéhez símult. A férfi elkezdte felfele húzni a hálóinget. Hirtelen megcsörrent a telefon. Egyszerre nyögtek fel, majd zihálva elváltak. Csak nézték egymás tekintetét. Leoné sötét volt, mint odakint a fellegek, és a vágy vihara tombolt benne. Soráé mély, sötétséggé változott, ami próbálta elrejteni az érzelmeket. Lassan a telefonhoz lépett.

- Halló?- szólt bele, kissé rekedtes hangon.- Chris!- nézett Leon szemébe.- Persze. Csak fáradt vagyok. Rendben. Jó éjt! Aha, én is.- majd letette.
- Menj aludni, Sora.- szólalt meg Leon érzelemmentes hangon.- Pihend ki magad, mert nem soká kezdődik a kiképzés.- majd a fürdő felé indult.
- Jó éjszakát, Démon.- suttogta Sora, majd kilépett.