9. fejezet

Mr. Davis nagyot sóhajtott, majd belefogott a jelentésbe, bár előre tudta, hogy nem fog tetszeni a hercegnek. Nézte Blackheat, aki csak egy legyintéssel jelezte, hogy hallgatja, de tekintete továbbra is a park csodálatos rózsáit fürkészte. A nyomozó lenézett az ölében pihenő vaskos mappára, amin a Ruthmoore felirat állt, és lassan öblös hangján megszólalt.

-       Mint tudja Kegyelmes Uram, több mint féléve nyomozok megboldogult sógora Ruthmoore grófjának ügyében. A gróf a királyi korona egyik legjobb titkos ügynöke volt, bár sokan nem értettek egyet módszereivel. Nos különös, ezeknek a módszereknek esett áldozatául Sophie Oswald Rutmoore grófnéja. Leon rezzenéstelen arccal nyugtázta a számára fájdalmas tényeket. Már lassan két éve eltemette szeretett húgát. Szomorúan hunyta le szemeit, s újból felvillantak előtte a tragikus képek.

1800 Châteaublanché, Franciaország.

Egy hatalmas szőlő ültetvény közepén terült el a barokkstílusú kastély, melyet kivételesen nem érte el a Nagy Francia Forradalom szele. Igaz itt is voltak kisebb gyújtogatások, de a birtok nem szenvedett komolyabb károkat. A hatalmas ültevény közepén egy lovas állt, tekintetét végighordozta a zöld szőlőtőkéken, majd hirtelen vágtára fogta fekete andalúziai csődörét. Hófehér hajzuhataga, csak úgy suhant a lovas után. Blackheat hercege élvezte a vágtát, ahogyan a levegő arcát simogatja, a szabadság tünékeny illúzióját nyújtva neki, s a pillanatnyi felhőtlen örömöt. De tekintete lassan megkeményedett és kutató szemmel vizsgálta a gazdaságot. Amint felmérte a károkat, és a javítás költségeit visszatért a kastélyba. A személyzet idegesen hajbókolt a komor herceg előtt, de Leon mit sem törődve velük elsétált a dolgozó szobába. Tudta, hogy kevés ideje van áttekinteni nagybátyja gazdaságának jelenlegi helyzetét és ügyeit, de meg kell tennie, megígérte neki. S most kell cselekedni, míg lehet, mert Napóleon háborúi miatt egyre törékenyebb a béke Anglia és Franciaország között. Helyet foglalt a díszes, intarziás, hófehér íróasztal mögött, a kényelmes, sötétkék karos székben, mely ugyanúgy a napóleoni divat jegyeit hordozta, mint az asztal. Egymás után tanulmányozta a főkönyveket, elszámolásokat vasfegyelemmel, de az utazás kimerítette, s lassan Blackheat hatalmas hercege megadta magát az álom ólom súlyának. Fejét az asztalon pihenő karjaira hajtotta, s úgy merült el az álmok birodalmában. Álmában lassan felsejlett előtte egy kietlen, puszta táj. Csak a hold világította meg a kopár lankákat, majd hirtelen a horizonton egy furcsa menet tűnt fel. Négy fekete csuhás férfi vitt egy hosszúkás tárgyat. Ahogy közelebb értek, kirajzolódtak kontúrjaik, s Leon szíve nagyot dobbant.

-       Ez nem lehet! A halál angyalai… hát eddig tartott az én időm?- majd gondolatait száműzve lassan a menet felé sétált. Tudta ez az ő öröksége korzikai édesanyja után. Az örökség mely áldás, s egyben csapás is: az álmok. Amit egy korzikai megálmodik, az előbb- utóbb beteljesül, olyan ez, mint egy jövendölés. Már csak pár méter volt közte és a menet között, mikor a halál szaga csapta meg Leon orrát. Igen egy koporsót vitt a négy alak, melyeket fehér rózsákkal, és liliomokkal hintetek be. Óvatosan a nyitott koporsó mellé lépet, és lassan elkezdte, leszedni a szirmokat az elhunyt arcáról. Ahogy fogytak a virágok, úgy bukkant elő egy selymes, hófehér hajkorona, egy bájos tündér arca. Leon szíve kihagyott egy ütemet, majd lassan elhaló hangon egy szót nyögött ki: Sophie. Már tudta, a húga meg fog halni, majd a menet tovább sétált, egy sirató dalt kántálva. A kép hirtelen szédületes sebességgel távolodott tőle, majd eltűnt. Blackheat hatalmas hercege felriadt, s lassan körbenézett a dolgozó szobában, szemei résnyire szűkültek és halkan felnyögött: Sophie! Majd gyorsan felállt és kirohant a helységből egyesen az istálló felé. Útközben egy szót ordított kitartóan:

-       Lovat!- az első útjába akadó lóra felpattant. Egy barna kanca volt az, mely megérezve lovasa lelki állapotát idegesen nyerített fel. Leon mit sem törődve ezzel, megrántotta a kantárt, sarkát az állat oldalába mélyesztette, s szélsebesen vágtatott Párizsba, a húgához. Az alig egy órás vágta, egy örökké valóságnak tűnt számára. Arcára aggodalom, félelem, fájdalom ült ki, lehullott az arisztokratikus közöny maszkja. Nem érdekelte más csak, hogy időben érkezzen, hogy megmenthesse Sophiet. Bár tudta, hisz korzikai volt félig, hogy erre nincs mód. De talán neki, Blackheat hatalmas hercegének hatalma van a halálangyalai felett. Lovát őrült tempóra késztette, s hatalmas porfelhőt hagytak maguk után.

Ezalatt Párizsban Ruthmoore grófjának házában egy hófehér hajú, ibolya szemű tündér állt két ingerült, veszedelmes férfi közé. Öltözete csupán egy halványkék csipkés köntös volt, ami tökéletes rálátást biztosított bájaira az előtte tornyosuló barna hajú, smaragd zöld szemű franciának. A férfi kéjes, ám dühös tekintettel mérte végig a grófnét. Majd tekintete a mellette álló Ruthmoore-ra tévedt. Magas, izmos férfi volt, holló fekete haja most kócosan hullott alá vállára. Sötétbarna szemei szikrákat szórtak a korai látogatóra, majd gőgösen tett pár lépést Sophie-t megkerülve, a becsapott, feldúlt francia marsall felé. Mozdulatinak bordó alapon arany mintás házikabátja a királyi fensőbbség látszatát kölcsönözte. Igen látszat volt minden, csupán látszat.

-       Még is hogy képzelte ezt, Ruthmoore! A feleségét küldte utánam kémkedni!- itt még közelebb lépett a férfi a grófoz, s dühös smaragd tekintetét a feneketlen barna mélységbe fúrta.

-       Maga egy hitvány, utolsó féreg! Hogy tehette ezzel az édes kis tüneménnyel ezt. Tudta mi a kémek büntetése hazámban, és mégis…-de monológját félbeszakította a gróf.

-       Semmi köze a magánéletünkhöz és most távozzék, míg szépen mondom- szórt villámokat Ruthmoore szeme a marsallra.

-       Csak a kémmel együtt- válaszolta a férfi, majd még közelebb lépett a grófhoz, már csak egy karnyújtásnyi távolság volt közöttük. Sophie ijedten jártatta tekintetét a két férfi között.

-       Azt várja tőlem, hogy adjam át önnek a hitvesem, hogy aztán a giotin alatt végezze. Azt már nem!- majd egy hatalmas jobb egyenessel nyomatékosította szavait. A francia egy lépést hátrált és előrántotta a pisszolyát, melynek csövét egyenesen Ruthmoora irányította. Arcára sátáni vigyorült ki, ahogyan a döbbent férfit figyelte. Lassan ujját a ravaszra helyezte, és egy lövés rázta meg a házat. Rutmoore döbbenten konstatálta, hogy semmi baja sem esett, majd szemhéjai óvatosan felnyíltak, s egy tündért látott, aki védelmezőleg tárja ki karjait előtte. Sophie suttogta halkan. A tündér száján kiserkent a vér, s lassan egy hatalmas vörös folt jelent meg a mellkasán. Látása elhomályosult, teste összecsuklott. Majd utolsó erejével egy szót suttogott elhaló hangon, a mellette guggoló férjének: Szeretlek! Végül szemei örökre lecsukódtak.

Leon amint meglátta Ruthmoore házának körvonalait, visszafogta lovát. Némileg lassabb tempóban ügetett a bejáratig, amint elérte a bejárót gyorsan leugrott a kimerült kancáról. Éppen a lépcsőn sietett fel, mikor egy lövés hangja rázta meg a tájat. Fejét megtörten lehajtotta, és egy könnycsepp csordult ki füstszürke szeme sarkából.

-       Elkéstem! Hát mégsem elég nagy a hatalmam!- suttogta maga elé a borzalmas szavakat. Majd lassan folytatta útját a szalon felé, ahol borzalmas látvány fogadta. Egy francia egyenruhás féri kezében füstölgő pisztollyal dermedten, néz maga elé. Blackheat tekintetét félve fordított a fegyver által kijelölt irányba. Ott feküdt egyetlen húga, akit mindennél jobban szeretett vérbe fagyva, s szerelmesen lehelte utolsó szavait férje fülébe, majd örökre távozott. Blackheat kikerülve a francia férfit és egyenesen Ruthmoore mellé lépet, majd legridegebb hangján megszólalt:

-       Mit jelentsen ez?- s tekintete ismét Sophie-ra tévedt. Látva, hogy választ nem kap, folytatta vádjainak felsorolását.- Mibe keverte bele a húgom, Ruthmoore- de az utolsó szavaknál vészjóslóan megemelte hangját, tekintetében pedig a harag, gyűlölet, fájdalom lángjai táncoltak. A gróf szaggatottan, csigalassúsággal felé fordult, majd szenvtelen hangon közölte

-       Egy áldozat. Tudja Blackheat a háború áldozatokkal jár, s most egész Európa hadikészültségben áll.- majd egy utolsó pillantást vetett a lányra, és emelt fővel, mintha csak egy gyalogost veszített volna el a csatában, távozott. Leon ökölbe szorított kézzel nézte, hogyan távozik a gróf, a húga igazi gyilkosa. Szemében az utolsó érzelem is elhalványult, arcát immár a kegyetlen Halálisten álarca takarta, s némán egy szót formált ajka: Vendetta.

A régmúlt tragikus emlékeiből Mr. Davis beszámolója hozta vissza a herceget. Villámló tekintettel fordult felé, majd erélyesen ráparancsolt.

-       Ismételje meg kérem az előbbi mondatát!

-       Bár számos pletyka kapott szárnyra Harrington hercegének bűnrészességét illetően, de egyikre sem találtam bizonyítékot. Való igaz, hogy a két családot régi barátság fűzi egymáshoz, de semmi több.

-       Na idefigyeljen Mr. Davis, Lord Harrington Ruthmoore grófjának keresztapja volt, és maga azt akarja elhitetni velem, hogy nem tudott semmiről. Azt akarja nekem mondani, hogy olyan ártatlan mint, a ma született bárány?- s közben Leon ökölbe szorult keze remegett a visszafojtott dühtől. A nyomozó félelemmel tekintett fel Blackheat hercegére, aki most úgy magasodott fölé az íróasztal túloldaláról, mint egy lecsapni készülő ragadozó. A „zsákmány” hirtelen szűknek érezte a tágas helyiséget, majd egy hatalmas nyeléssel próbálta legyűrni kételyeit. 

-       Elnézést, Kegyelmes Uram! Én csupán arra bátorkodtam utalni, hogy a herceg vagy valóban ártatlan, vagy pedig olyan magas szintű kapcsolatai vannak, hogy tisztességes módszerrel soha sem tudjuk leleplezni.- hadarta el egy szuszra következtetését az ideges férfi.

-       Értem.- mondta Blackheat hűvös nyugalommal, majd átható tekintetét a férfi arcába fúrta.

-       Akkor folytassa a nyomozást, és amint talál valami érdemlegeset, kérem levélben értesítsen. Személyesen legközelebb egy hónap múlva várom.- majd az asztalt megkerülve Mr. Davis mellé lépett, aki lassan felállt, s már épp távozni készült mikor a herceg megszólította.

-       Volna egy újabb feladatom az Ön számára.- nem foglakozva a féri kérdő tekintetével folytatta- egy bizonyos Lucien de Silva, Conde de Ledéria után kellene nyomoznia. Mindent tudni akarok róla, beleértve az anyagi helyzetétől kezdve a legutolsó kedvteléséig. Remélem megértett!- húzta fel kétkedően szépen ívet szemöldökét.

-       Természetesen Kegyelmes Uram! Engedelmével, ha nincs más óhaja távoznék.- Erre csupán csak bólintott egyet Blackheat, s az ajtó irányában mutatott. Mr. Davis egy mély meghajlással búcsúzott, majd sietve távozott.  

Ezalatt Sora ébredezni kezdett. Lassan kinyitotta álomtól ittas mogyoróbarna szemeit, majd körbe tekintett a szobán, de legnagyobb sajnálatára sehol sem látta démoni csábítóját, Blackheat-et. Majd hirtelen megrohanták a csókok, az ölelések, a simogatások, a féktelen szenvedély emlékképei, s lusta mosolyra húzta ajkait.

-       Mondtam Blackheat, hogy elcsábítalak! Hát íme bekövetkezett, bár nem tudom ki volt a csábító és ki az áldozat… Csak egy fontos, hogy Szeretem… Szeretem???... de hisz alig ismerem és arrogáns, rideg, uralkodó típus, de ugyanakkor gyengéd, figyelmes és gondoskodó is tud lenni…és azok a szemek egyszerűen megbabonáznak… Igen szerelmes lettem beléd Leon Oswald Blackheat hercege! Most már egy egész élet áll rendelkezésemre, hogy kiismerjem a valódi éned, s hogy megpuhítsam a fagyos szíved.- gondolatai hatására szemei határozottan megcsillantak. Majd maga köré tekerte takaróját, és csengetett Miáért. A lány bő öt percen belül Úrnője lakosztályában termett. Amint meglátta Sora hiányos öltözékét, rögtön felcsillantak sötétkék szemei, mint két zafír. Sora már tudta mit jelent ez a tekintet, így hát egy megadó mosollyal fogott bele a történet elmesélésébe. Miközben a párbaj részleteit ecsetelte Miának, elkészítették nyugtató levendula fürdőjét. Ahogy egyre jobban belemerültek az eseménynek tárgyalásába, úgy öltött Sora arca egyre erősebb pírt, Mia szemei pedig kikerekedtek a döbbenettől.

-       És valóban levágta Úrnőmről a ruhákat?- kérdezte izgatottan a lány.

-       Igen, Képzelheted, hogy meglepődtem egy pillanatra azt hittem végem.- mesélte a boldogságtól csillogó szemekkel Sora.- Majd mielőtt még kérdőre vonhattam volna megcsókolt. Az a csók olyan volt, mint egy álom…- merült el újra emlékeiben a lány miközben tovább mesélte a fejleményeket. Mire az élménybeszámoló végére értek, már vacsoraidő felé járt, ezért egyúttal elkészítették Sora toalettjét is. Egy tört fehér selyemruhát választott, melynek kocka alakú dekoltázsa felé, fehér muszlin sálat kötettek. A ruha ujja rövid, de kissé puffos volt. A szoknyája alját valamint az ujjak végződéseit, gyönyörű francia csipke díszítette. A csipkébe apró rózsaszín virágok kaptak helyet. Az összhatás tökéletes volt, melyet csak tovább fokozott a frizura. Mia laza kontyba fűzte Úrnője haját, de hátul a tarkójánál, és elöl arcát keretezendő ki hagyott, pár játékos, göndörített lila fürtöt. Végül egy kissé bepúderezte Sora arcát, majd büszkén szemlélte mesterművét. Sora mosolyogva nyugtázta a végeredményt, majd lassan óvatosan felállt a fésülködő asztal mellől. Enyhén bicegve bár, de méltóságteljesen hagyta el szobáját és lépett ki a folyosóra. Lassan lépdelt végig a folyosókat borító fehérmárvány padozaton. S mikor a pompás kétszárnyú lépcsőhöz ért egy nagyot sóhajtott, majd óvatosan lépett sérült lábával az első fokra, de amint terhelés érte éles fájdalom hasított bele. Azonban nem hagyhatta, hogy ez az apró fájdalom hátráltassa, elvégre hamarosan el akarta kezdeni az edzéseket Yurival, ezért arcvonásait rendezve lassan, de biztosan elindult a lépcsők tengerén át a szalonba. Amint belépett a férfiak felálltak a hölgy tiszteletére, de Sora csak egy valakit keresett kitartóan. Egy gyönyörű füstszürke szempár tulajdonosát, Blackheat-et, aki most a kandalló párkányára támaszkodva, merengve nézte a lángok játékát. Amint megérezte a herceg a kutató tekintetet, mitől vére forrni kezdett, szíve pedig heves vágtába fogott, felpillantott, és egy angyalt látott. Egy mogyoróbarna szemű, lila hajú pajkos angyalt, aki szertet-teljesen mosolygott rá. Konyakos poharát, amit eddig hosszú ujjai között forgatott, a kandalló párkányára helyezte, majd négy könnyed lépéssel áthidalta a közöttük lévő távolságot. Óvatosan kezébe vette az apró kis kacsót, majd egy forró csókot lehelt rá, de tekintetét végig a lány szemeibe fúrta. Sora arca enyhe pírt öltött, mikor eszébe jutott a délelőtt együtt töltött pásztoróra. A férfi ajkai lassan elhagyták a krémes puha bőrt, majd kimérten fölegyensedett, és bársonyos hangon megszólította a lányt.

-       Jó estét, Chére! Örülök, hogy megérkezett. Habár éppen indulni készültem Önért, hogy karomat felajánlhassam segítség gyanánt. De látom, jobban van már.

-       Köszönöm, valóban jobban érzem magam.

-       Nos, most hogy már mindenki itt van, azt hiszem, nekiláthatunk a vacsorának.- jelentette ki immár teljesen érzelemmentes hangon Blackheat, Étienne és Lord Harrington felé fordulva. Majd karját felajánlotta Sorának, aki örömmel elfogadta, és átsétáltak az ebédlőbe. A vacsora alatt teljesen hétköznapi témákról beszélgettek a férfiak, mialatt Sora szerelmesen ábrándozott, az ő Démonjáról. Egyszer csak egy forró érintés érzett a combján. Tekintetét a mellette ülő Blackheat-re fordította, aki azonban rezzenéstelen arccal beszélgetett Lord Harringtonnal az esküvő előkészületeiről. Már azt hitte csupán képzelődött, mikor a perzselő újak, a habos selymen keresztül belső combjait simogatták. Újból végigmérte a herceget, de ezúttal alaposabban, majd észrevette, hogy balkeze diszkréten az asztal alá omló abrosz alatt pihen. Sora lusta mosolyra húzta ajakit, mogyoróbarna szemeiben a vágy szikrái lobbantak fel, mikor rájött kihez tartoznak a kutató újjak. Lopva ő is az abrosz rejtekébe bújtatta apró kezét, s finoman a herceg izmos combjára helyezte, s lassan cirógatni kezdte apró ujjaival. Leon kissé megremegett a váratlan, kellemes érintéstől, s lassan vihar szürkévé sötétült, vágytól izzó tekintetét az angyalra szegezte.

-       Mit szólna Chére, ha az esküvő előtti héten egy álarcos bált rendeznénk.- vetette fel társalkodó hangon Blackheat, de keze továbbra is a lány ölében kalandozott.

-       Érdekes. Miért?- tette fel ártatlan arccal a kérdést Sora, miközben élvezte a tikos érintéseket, cirógatásokat.

-       Mivel a vendégek egy része már az esküvőt megelőző héten megérkezik, gondoltam rendezhetnénk számukra egy kis mulatságot. Hívhatnánk, táncosokat, komédiásokat, mutatványosokat. Nos mi a véleménye Chére?

-       Remek ötlet, Uram!- mosolygott kedvesen a férfira Sora. De Leon figyelmét nem kerülte el, az az apró de annál fontosabb részlet, hogy a lány szemei izgatottan csillantak fel a táncos szóra.

-       Megvan Chére! A szeme elárulja Önt!... Már alig várom, milyen produkcióval lep meg.- somolygott magában a herceg.