14. fejezet

Végre elérte Blackheat a menekülést jelentő kis szobát. Amint belépett a fehérre lakozott ajtón, mint mindig a hatalmas királykék selyem tapétás falak üdvözölték. A márvány kandalló tüze vidáman lobogott, mintha csak megnyugtatni akarná kétségbeesett lelkét. A lángok sárgás, narancsos fénye táncolt az elegáns berendezésen, mely leginkább a francia század eleji directoire stílust tükrözte vissza. Számos antik, műtárgy, szobor most kíváncsian tekintett a meggyötört hercegre, de a kényelmes fotelje most is megnyugvást, védelmet ígért számára. Lassan letelepedett a puha kékbársonnyal bevont ülőalkalmatosságra, de előtte kivett a díszes vitrinből egy konyakos üveget. Átadta magát a fotel puha ölelésének, miközben gondolatai örülten kavarogtak elméjében.

-       Miért? Miért titkolta előlem a kapcsolatát de Silvával és Sommerfieldel.. Milyen szerepet töltöttek be az életében.. Istenem miért sebzett meg ennyire, pedig én a bizalmam adtam Önnek, Chére.. Miért- kétségbe esett ki nem mondott kiáltását a konyakba fojtotta. Lassan kitöltötte egy metszett kristály pohárba a tüzes italt, majd elkeseredetten kémlelte a vöröses-barnás örvényt, mely poharában áramlott. Mohón hajtotta fel a nedűt, mintha a felejtés áldását hozná magával, mintha meg nem történté tehetne mindent. Mint a tüzes láva, úgy marta végig torkát a konyak, s megremegett tőle bensője.

-       Mit tegyek, Chére? Maga elárult engem, ráadásul az az átkozott korzikai vérem is kötelez.. Kötelez, hogy áljak bosszút a húgom méltatlan haláláért, kötelez hogy tönkre tegyem a kedeves apját, és ehhez Ön az eszköz, Chére! Mit tegyek? Miért?- s elkeseredésében újra töltötte a poharát, és újból felhajtotta az égető italt.

-       Mit tegyél, állj bosszút- szólalt meg belső hangja, a Halálisten- Mutasd meg annak az angyalkának, hogy nem játszhat csak, úgy büntetlenül egy démonnal.. nem alázhatja meg, tiporhatja el Blackheat hercegét büntetlenül.. használd ki a kis titkát, fordítsd ellene.. Nem- rázta meg sárga-narancs fényben fürdő üstökét Leon- Nem bírnám nézni a szenvedését, vele együtt halna meg a lelkem is.. miért?- majd egy újabb pohár konyakot ivott meg, lassan az elméjéig hatolt a zsibbasztó szorongás, az ital. De próbálta megőrizni józanságát, hogy átgondolja helyzetét és megtalálja a legjobb megoldást, ugyanakkor vágyott az öntudatlan állapotra, mely felkínálta a pillanatnyi felejtést.

-       Tegyem tönkre a herceget és vele magam is, mit tegyek.. Haj Sophie te mit tennél bárcsak velem volnál.. s akkor nem lenne ez a pokol, akkor boldogok lehetnénk..- majd  megadva magát az ital kísértésének, felhajtotta az üveg tartalmát és újabbat vett elő. Lassan elbódult elméje, szeme ólomsúlyúvá vált, s lehunyta pilláit. De a nyugtató álom helyett lidércek kísértették. Álmában Párizs macskaköves utcáinak egyikén vágtatott. Lelke elkeseredett és kétségbeesett volt. Mintha háborgó érzelmeit tükrözte volna az idő hatalmas vihar tombolt, a szél süvített, és örült módjára csapkodta haját. Arcába, mint millió tűk ezrei úgy fúródtak be a jeges esőcseppek, s néha egy-egy hófehér villám világította meg a sötét éjszakát. Szürke íriszében csak úgy örvénylett a düh és fájdalom, a bosszú és a félelem. De ő csak vágtatott a szabadságáért, a lelkéért. Lassan egy keskeny fekete, sovány alak rajzolódott ki az utca homályából. Leon nem látta a vízfüggönytől tisztán alakját, de ahogy közeledett, úgy öltött egyre határozottabb formát az alak. Fekete csuklyája eltakarta arcát, csak hófehér tincsei lógtak ki a szövet alól, melyeket dühösen kavart a szél. Lassan elérte Leon a kísérteties alkot. Már látta, hogy nem egy szerencsétlen koldus az esőben, ahogy eddig gondolta, sőt még nem is ember. Alakja lebegett a mocskos utcakövek fölött, melyeket beszennyezett ennek az árnyvilágnak a mocska. Amint közelebb lépett Cézár, hátán Leonnal, az alak vállára omlott csuklyája, s elő villant szomorú megkínzott, tündéri arca. Leonban megállt az ütő, szíve megdermedt, lelkében bosszúvágy tombolt, amint meglátta húga szomorú arcát, a mellkasából szivárgó vért. A tündérke szomorú szemei bátyja megkínzott arcát pásztázták, majd lassan csóválni kezdte fejét, s ajkai mintha egy szót formáltak volna: Ne! De Leon ezt nem vette észre, csak elkeseredése és bosszúszomja hajtotta.

Lidérces álmából egy puha érintés hozta vissza melytől vére forrni kezdett, ágyéka pedig lüktetni. Lassan kinyitotta szemét, s álomtól, bódulattól ködös füstszürkei tekintete egy aggódó, dühös, ám meleg mogyoróbarna szempárral találkozott. Az angyal megrovóan mosolygott rá, mintha csak egy kis gyerek lenne, aki rossz fát tett a tűzre. De az Istenért, miért kémleli ennek az áruló nőnek a tekintetét vággyal, szerelemmel vívódott Leon. Majd szemeit résnyire húzta, tekintete jeges lett, mint a legfagyosabb gleccser, és indulatosan lesöpörte válláról az apró kezet. Sora a meglepetéstől megkövülten állt a fotel mellett, és semmit sem értett. Ez a férfi lenne a férje, aki délelőtt burkoltan szerelmet vallott neki, aki pár órája karjaiban tartotta, és kényeztette.. Ez a dühödt, sebzett nemes démon lenne az ő Blackheatje, majd az angyal tekintete a fotel melletti kis asztalkára esett, ahol ott sorakoztak az üres konyakos üvegek. Sora mindent megértett, kivéve az okot: miért? Formálta ajka némán a szót. Majd összeszedve bátorságát, erőt merítve félelméből melyet akkor érzett, mikor rádöbbent Leon nem jön vissza, határozottan megszólította a herceget.

-       Mit képzel, Blackheat? Én aggódom Önért, megkeresem és ez a hála, amiért felébresztettem a szemmel láthatóan kellemetlen álmából? Csak úgy ellök, mint egy rongyot?

-       Maga mit képzel, Chére?- mondta akadozva, dühösen Leon, miközben megpróbált felállni a fotelből, azonban az italnak köszönhető általános zsibbadtsága, nem engedte.- Maga eltitkolta előlem a viszonyát Sommerfieldel, és az igazságot arról a spanyol páváról- itt elgondolkodva kutatott a férfi neve után.- arról a Luciferről vagy kiről

-       Igen!- vonta fel a szemöldökét Sora.- És ön szerint ez ok arra méltóságon aluli viselkedésre, amit tanúsít? Nézzen magára Blackheat, maga részeg!- utasította Sora az immár előtte imbolyogva álló férjét, aki egy dörmögéssel nyugtázta, majd fagyos tekintetét felesége ragyogó szemeibe fúrta.

-       Követelem a magyarázatot, Chére! Miért mástól kell értesülnöm a viszonyáról? És arról az akárkiről is hazudott, pedig aznap este, mikor ránk tört az a páva, Ön azt mondta csak a tánctanára.. De hazudott nekem!- mennydörögte Leon

-       Valóban de csak félig.- húzta ki magát gőgösen Sora.- Valóban úgy tudom, hogy elszegényedett nemes, és apám szerződtette tánctanárnak, s csupán annyiban ferdítettem el az igazságot, hogy a táncpartnerem lett. Együtt léptünk fel néha, de semmi több! Nem volt a szeretőm ezt maga is tudja.- nézett jelentőségteljesen Leonra, aki lehajtotta a fejét, mint egy megszégyenült kisgyerek, ezzel elismerve, hogy tudja. Nagyon is emlékszik az első együtt létükre, mely most kellemes emlékként villant be ködös elméjébe, fellobbantva benne a vágyat. Lassan közelebb lépett szépséges angyalhoz, aki most úgy feszített előtte, mellei alatt karba font kézzel, mint egy harcias amazon. Lenge hálóingét átvilágította a kandalló tüze, ezzel kirajzolva tökéletes alakját, melynek hatására Blackheat hercegének férfiassága fájdalmasan, áruló módjára lüktetni kezdett. Olyan közel álltak már egymáshoz, hogy arcuk kis híján összeért. Ám amikor Leon szenvedélyes csókot akart nyomni hercegnéje kívánatos ajkaira, az elfordította a fejét. Amint ismét Blackheatre tekintett, már meg is bánta, felébresztette az alvó Halálistent, akinek a szeme most szikrákat szórt, majd erőszakosan magához húzta, és egy durva, fájdalmas csókkal torolta meg a sértést. Majd ellökte magától a sértett angyalt.

-       Így ni, s most elmondja nekem, mi dolga volt Sommerfieldel!- szólította fel Sorát, aki dacosan elfordult az imbolygó férfitól, és elhagyni készült a szobát. Ám Leon állapotát meghazudtoló gyorsasággal elé vágott és kulcsra zárta felesége orra előtt az ajtót. Majd határozottan ráparancsolt: Meséljen!

-       Nincs mit mesélni Blackheat! Szerettem, legalábbis akkor azt hittem- halványodott el eddig határozott hangja az emlékek hatására, majd tekintete hirtelen megkeményedett, mint a képlékeny láva, a hideg hatására, s dacosan folytatta- De most már tudom, hogy csak a tánc szenvedélyéjnek rabjai voltunk. Igen, a partnerem volt Yuri. Miután megszökött a legjobb barátnőmmel Layla Hamiltonnal, Sedly grófjának lányával, azt hittem megszakad a szívem. De a tánc megmentett, rátaláltam ugyanis az új partneremre Lucienre, és elkezdtem megtanulni a flamencót. Ebben a táncban kifejezhettem, a szenvedést, a gyötrelmet, a kínt, a vágyat, a szeretetet, magát az életet. Nos utána a maguk civakodása miatt partner nélkül maradtam egy időre. S most ismét Yuri a társam. Remélem, elég kielégítő magyarázatott kapott Blackheat, annak ellenére, hogy én nem számoltatom el a házasságunk előtti nőügyeivel.- emelte fel figyelmeztetően Sora a hangját, amikor a férfi közbe akart vágni- pedig ahogy hallottam, nos hogy is fogalmazzak, kalandos életet élt.

-       De én férfi vagyok, maga nő. Egy ilyen ügy, egy jól nevelt hölgy becsületét, akár örökre be is szennyezhette volna.- s hosszas csönd követte a herceg kijelentését. Mélyen hallgattak, és elmerültek gondolataikban. Sora azon tűnődött, vajon kitől tudhatta meg a dolgot, s ez elég indok-e arra, hogy ilyen állapotba kerüljön. Ezalatt Leon száműzte gondolataiból a bosszúszomjas Halálistent, és a megbocsátáson gondolkozott.

-       Végül is elmondta az igazat.. és valóban én sem számoltam be a kalandjaimról, sőt annyi minden más fontos dologról sem beszéltem még. De hogy tehetném, hiszen egyetlen dolog éltetett eddig a bosszú� hogy tönkre tegyem az apját.. Mondjak le róla, az angyalom kedvéért.- itt alaposan végig mérte a tűnődő hercegnét, majd eszébe jutott a lidérces álom és Sophie.- Nem bosszút kell állnom érted Sophie, ha a lelkem belehal is, nem hagyhatom, hogy büntetlenül megússzák a gyilkosaid. Nem kegyelmezhetek angyal.. talán ha ennek vége, nyugodtan távozhatok ebből a gyötrelmes világból. De köszönöm Önnek, ha csak egy röpke hónapra is de boldogságot adott nekem. Soha nem feledem ezt a csodás időszakot, mely maga volt a menny. De most alá kell szállnom a pokolba, Chére!.. de hátha maga a borzalmak után új boldog életet kezdhet nélkülem. Hátha.. Szeretem Lady Blackheat, s ez a szerelem kísér majd el a pokolba.- Lassan, ismét az angyalkájára, élete reménysugarára emelte viharszürke tekintetét. Előre fájt a szíve, ha arra gondolt, mit fog tenni ezzel a törékeny tüneménnyel.

 Találkozott tekintetük, míg Leon szerelmet, megbánást, aggodalmat olvasott ki hercegnéje szeméből, addig Sora ezeréves fájdalmat, kínt, leplezetlen vad dühöt, nyers vágyat látott az igéző szemekben. A rendkívül intenzív érzelmek először meghátrálásra késztették az angyalt, de amint meglátta férje szeme sarkában összegyűlő könnyet cseppé formálódni, erőt vett magán, és mosolyogva karjaiba zárta reményvesztett démonát, odaadó párját, élete szerelmét. Érezte, ahogy karjai alatt megfeszülnek férje izmai, a visszafojtott zokogástól, érezte a konyak illatát, mely körbe lengte őket, de tudta, hogy Leon holnap mindenre emlékezni fog. Ugyanis makacsabb volt annál Blackheat hatalmas hercege, mintsem egy egyszerű szesz átvegye teste, érzékei, emlékei fölött az irányítást. Leon úgy simult az ölelő, gyengéd karokba, mint egy fuldokló a mentőövbe. Amint lenyugodott kissé, eltolta magától az angyalt és egy utolsó szerelmes, mézédes csókot lehelt annak kívánatos ajkaira. Sora készségesen fogadta az ajándékot, s boldogan viszonozta a gyengéd kényeztetést. Csókjuk egyre hevesebb, szenvedélyesebb lett, s lassan mintha lelkük is egyesült volna benne. Mikor elváltak ajkaik szívük hevesen dobogott, és kipirult arccal, pihegve, vágytól ködös tekintettel kutatták a másik tekintetét. Arcukon vidáman játszottak a lángok árnyai, mialatt megbabonázva figyelték a másikat. Sora érzéki mosolyra húzta ajkait, majd hátat fordítva Blackheatnek a kandalló elé sétált. Nem fordult meg, csak állt a puha perzsaszőnyegen, majd egy lusta érzéki mozdulattal kioldotta hálóingjét összetartó szalagot. Leon csodálattal figyelte az orgona lila zuhatagon játszó vidám fényeket, s a finom muszlin alatt átsejlő idomokat. Szeme elkerekedett, vére tüzes lávaként száguldott ereiben, kiűzve érzékeiből a konyak utolsó cseppjét is, mikor meglátta földre suhanni a finom anyagot.

Sora testét körbe fonták a tűz aranyló fényei, mint egy palást. Leon szívébe mart a keserűség, amikor tudatosult benne, hogy ez az este lesz a búcsúja a boldogságtól és az angyali hercegnéjétől. Óvatosan puha, hangtalan léptekkel közeledett a csábító amazon felé, mintha félne, hogy a legkisebb zaj is előzi bódult elméje szülte látomást. Hosszú ujjai hegyével végig cirógatta a selymes bőrt, majd ajkaival kezdte ízlelgetni annak zamatát. Sora vágytól, és egy különös előérzettől megborzongva simult Blackheat kényeztető karjaiba. Minden egyes kis csók, minden egyes kis ölelés, érintés olyan volt Leon számára, mint egy újabb lopott óra a boldogságból, melyet ezután nélkülöznie kell. Sora, pedig hálásan fogadta a szerelmes csókokat, érintéseket, melyek olyanok voltak számára, mint sok kis apró szerelmi zálog. Nászágyuk most a selymes fehér perzsaszőnyeg volt, tanújuk a csillagos éj. Vágyuk magasba repítette őket az érzékek, csodás, gondtalan birodalmába, a lelkük és testük összeforrt, szívük szavát követve. Leon szeméből egy gyémántként csillogó könnycsepp gördült ki, mikor elérte a megváltást, Sora pedig édesen lecsókolta azt. Lassan kicsúszott szépséges hercegnéje, forró öleléséből, s hatalmas ragadozó módjára terült el a karcsú angyal mellett. A kandalló vidáman pattogó tüze, melengette csupasz testüket, szerelem pedig lelküket. Leon az egyik fotelt díszítő vastagabb takaróval borította be felhevült testüket, majd lassan álmomba szenderült.

Sora felkönyökölve nézte, a számára oly kedves férfi vonásait. Figyelte hogyan varázsolja kisfiúsan nyugodttá, bájossá Blackheat arcát az álom. Lassan az alvó férfi fölé hajolt és egy szerelmes csókot lehelt ajkaira. Leon nem kelt fel, csupán karjait Sora köré fonta, és szorosan magához húzta a lányt. Ebben a meghitt csodás pillanatban megfogadta Sora bármi is az a sötét árny, mely alattomosan húzódik meg férje múltjában, és mérgezi fokozatosan a lelkét, ő kideríti és elűzi szeretete erejével. Megmenti magának Blackheat hercegét, hogy szerelmük boldogan beteljesedhessen, hogy felnőjenek a kis virágalakú gyűrűhöz, amit délelőtt kapott. Elszántan, és megingathatatlan hittel hajtotta álomra fejét Blackheat hercegnéje, bízva a holnapban, és önmagában. Bízva a szeretete erejében, mely képes lesz elkergetni a sötét árnyakat.