15. fejezet

A reggeli nap első sugarainak új reményt adó, melengető fénye lágyan világított meg egy szobát Blackheat kastélyában. A kék helyiséget uraló francia ágyban, egy édesen alvó angyalt talált. A fényes kis nyaláb játékosan cirógatta a nemes vonásokat, s lassan ébredésre késztette gazdájukat. Sora álomtól ködös tekintete lassan végig mérte a szobát, a kék szatén ágyneműt, a rideg, elegáns helységet, majd óvatosan felült a puha ágyban. Csupasz testéről lecsúszott a takaró, arcán pedig sejtelmes mosoly játszott.

-             Balckheat, hát ismét elcsábított! Haragudnom kellene magára, de nem tudok… ahogy ott állt kiszolgáltatottan, félve és őszintén, az fájdalmasan csodás volt. Fájt hogy ilyen állapotba jutott, de csodás volt hogy megnyílt nekem. Most, hogy láttam legbelsőbb énjét- Sora szemei elszántan csillogtak- megmentem magamnak! Akarom magát Monseiur Oswald!

Meleg mogyoróbarna tekintete a kis éjjeli szekrényre tévedt, melyen egy apró papír állt. Sora felemelte a kis lapot, melyen még érződött a tinta illata, és a keserédes szantálfa. Behunyt szemmel bohókásan a levegőbe szippantott, majd tekintetét ismét a lendületes dőlt betűkre szegezte. Az írás, határozott, elegáns ám rideg volt, mint Blackheat, de Sorát mégis megragadta ez a hűvös elegancia. Valahogy Leon annyira könnyedén, természetesen viselte a címével járó terhet, s szinte magától érthetődőnek hatott kékvérű, fensőbbséges stílusa.

Lady Blackheath,

kérem, készüljön el kilenc órára, ugyanis nem szeretnék késlekedni.

                    Blackheat

Sora, csodálkozva vonta fel szemöldökét, miközben ezt az egysornyi levelet tanulmányozta. Máskor is írt már neki a férfi, de az és ez az üzenet ég és föld. Az szenvedélyes, szerelmes hangvételű levél volt, mely megérintette lelkét, olyannyira hogy el is tette legféltettebb kincsei közé. De ez az egyetlen sor mely, most itt díszeleg előtte a papíron, maga a szavakba öntött közöny. Csalódottan ejtette a papírt a királykék szatén ágyneműre, majd dacosan felszegte állát, s félhangosan kijelentette: Akkor is látni fogom a szemében a tüzet! Akkor is megmentem, Blackheat! 

Leon ridegen utasította az inasokat, miközben türelmetlenül pillantott hol míves aranyórájára, hol pedig a lépcsőre. Éppen Kent utasította kissé ingerültebben, hogy a ruhákat tartalmazó utazó ládát, ne a poggyászokat szállító kocsi tetejére tegye, amikor hirtelen az inas arca felragyogott, szemei pedig kéjes sóvárgást tükröztek. Leon dühtől villámló tekintettel meredt az esetlen inasára, de a fiút ez sem zavarta. Így Blackheat lassan unott tekintettel arra fordult, amerre Ken bámult. Tekintete végig siklott az elegáns márvány lépcsőn, míg az egyik fokon megakadt egy püspök lila szarvasbőr cipőbe bujtatott kecses lábfejen. Lassan a várakozás örömétől fűtve feljebb vándorolt átható, füstszürke tekintete az orgona lila selyemszoknyán át, a karcsú derekat ölelő hímzett, hasonló árnyalatú anyagra. Torka kiszáradt, szíve hevesen dobogott, mintha csak ki akarna szakadni a helyéből, majd tekintete feljebb kúszott a dús keblekre, melyet a mély, merész, vállait is szabadon hagyó, csónak alakú dekoltázs hangsúlyozott. A herceg nemes vonásain hirtelen a vágy árnyai suhantak át, tekintetében, pedig a szenvedély lángjai lobbantak fel. De amilyen gyorsan megjelentek ezek az érzelmek, olyan gyorsan el is tűntek. Nem maradt más csak egy gúnyos elismerő mosoly, és a fagyos közöny. Álarca mögé bújva halálos nyugalommal emelte tekintetét angyali felesége meleg, mogyoróbarna szemeire. Majd rideg, ám még kissé fátyolos hangon megszólat. 

-             Nem hittem, hogy ilyen hamar elkészül Chére!

-             Hamar!- nézett összeszűkült szemmel a férfira Sora- Pontosan kilenc óra, de látom arra számított, hogy úgy is késni fogok.- méltóságteljesen lesétált a lépcsőn és egyenesen a herceg felé vette útját az angyal, miközben szemében az elszántság tüze égett. Lassan lábujjhegyre emelkedve Blackheat füléhez hajolt, s évődő, már-már szemérmetlenül csábító hangon közölte:

-             Ugyan, csak nem azt akarja, hogy visszamenjek a szobámba, Drágám! Akkor egyedül kellene megtennie ezt a hosszú utat. Pedig együtt miden bizonnyal kellemesebben töltenénk az időt.- Leon fülét perzselte a lány forró lehelete. Keze ökölbe szorult, ahogy próbálta visszafogni heves vágyát, hogy a buja angyal köré fonja karjait, és magával rántsa az érzékek csodás világába. Férfiassága fájdalmasan lüktetett, áruló módon, sóvárogva. Minden lelki erejét összeszedve eltolta magától Sorát, s legridegebb álarcát elővéve utasította a lányt.

-             Nem szükséges visszamennie a szobájába, inkább induljunk!- s azzal a lendülettel a hatalmas bejárati ajtó felé vette az irányt. Hófehér tincseit meglobogtatta a beáramló friss fuvallat, míg szemében szürke vihar tombolt. Sora, pedig elégedetten nézett a férfi után, s könnyed kecses léptekkel követni kezdte. Tudta, hogy felébresztette benne a vágyat, hiszen érezte csípőjéhez feszülni a kemény férfiasságot, s azt is tudta, hogy Blackheat hevesen küzd ez ellen. De nem értette miért. Ravasz mosoly suhant át az angyali arcon, s szemeiben cinkos fények gyúltak.

-             Nem menekülhet előlem egy apró hintóban, Blackheat! Ki fogom deríteni mi ez a hirtelen közöny! Erre megesküszöm…

Már bő félórája utaztak a hintóban. Nem szóltak egymáshoz, makacs csend telepedett rájuk a reggeli szócsata óta. Sora kényelmesen helyezkedett el a puha jégkék bársonyülésben, s ábrándos tekintettel figyelte, az aranyló búzamezőket, a szivárvány színeiben pompázó réteket. Szándékosan összefonta karjait melle alatt, ezzel még inkább felkínálva a herceg számára bájait. Tudta, hogy a Blackheat nem tud majd sokáig ellenállni neki, s akkor eljön majd az ő ideje. Leon tekintetét mereven az elsuhanó tájra szegezte, de nem tudta kizárni elméjéből a pajkos kis angyalt. Teste minden egyes porcikája ordított, hogy érintse meg, tegye magáévá. Ugyanakkor ott lebegett feje fölött elhatározása, mint Demoklész kardja. Tudta, hogy nemsoká meggyűlöli, ez a tünemény, és soha többé nem vágyik majd rá. De miért ne használhatná ki a maradék időt, elvégre hosszú az út Párizsig. Lassan hideg füst szürke tekintetét a hepehupás úttól meg- megrázkódó telt keblekre emelte, és tűnődve szemlélte őket egy darabig. Majd hirtelen ötlettől vezérleve éppen átülni készült felesége mellé, mikor nagy sebességgel behajtottak egy hatalmas kátyúba. Leon magában szitkozódva huppant vissza a puha ülésbe, Sora pedig a hirtelen lökéstől a karjaiban landolt. Karjai a lány karcsú dereka köré fonódtak, míg tekintete elveszett a mogyoró barna mélységben. Arcuk lassan közeledett, s egy pillanat múlva már szenvedélyes vad csókban forrtak össze ajkaik. Sora lassan átkarolta a férfi nyakát, és óvatosan az ölébe ült. Blackheat ajkai édesek voltak, mint a méz, és puhák, mint a legdrágább bársony. Vágytól reszketve simult az acélos izmok ölelésébe, s kéjesen sóhajtva nyíltak meg ajakai a férfi számára. Leon mohon dugta át nyelvét, és vetette birtokba a puha kis barlangot. Csókjuk egyre hevesebb, kétségbeesettebb lett. Blackheat egyik kezével szorosan magához húzta Sorát, másikkal pedig dekoltázsának vonalát simogatta. Ujjai fokozatosan lecsúsztak a megmerevedett bimbóhoz, és lágyan morzsolni kezdték. Az angyal kéjes sikolyai, s a démon mély nyögési töltötték be a kis hintót. Leon már éppen kiszabadította az egyik kívánatos, feszes halmot a fűző fogságából, mikor hirtelen megálltak.

Bosszúsan tekintett ki az ablakon. Három meglehetősen elhanyagolt férfi közelített a hintó felé. Arcukon kárörvendő mosoly ült, s néha megcsillantották sárgás fogaikat. Leon gyorsan elővette az ülés alá rejtett pisztolyt. A három alak közül az egyik a kocsi felé tartott. Piszkos szőke fürtjein csillogott a nap. Napbarnított arcába, mély barázdákat vájt a kegyetlen idő. Szemei, mint két, mohó fekete bogár úgy csillogtak, s egyre sunyibb vigyorra húzódtak cserepes ajkai. Leon lassan intett Sorának hogy húzódjon szorosan a hintó oldalához, majd a meglepett angyalra tekintett. A lány miután gyorsan rendbe szedte ruháját és toalettjét, kérdőn a férfira tekintett. Leon kibiztosította a fegyvert, és a törékeny angyal kezébe nyomta.

-             Ha valamelyik a kocsiba akarna betörni, ne habozzon Chére! Használja! Ez lesz az egyetlen esélye, mivel engem a másik kettő foglal le.- nézett mélyen a mogyoróbarna szempárba, melyben most félelemmel vegyes érdeklődés csillogott. Sora ráérősen biccentett, miközben a férfi arcát tanulmányozta. Blackheat arca nyugodt volt, és fagyos, nem tükrözött félelmet, idegességet, sem izgalmat, csak a fensőbbséges, arisztokratikus közönyt. De füstszürke írisze, most fjordhűs csillogó ezüst páncéllá keményedett. Egy hirtelen mozdulattal kitárta a hintó ajtaját, és ezzel a mozdulattal sikeresen leütötte, az éppen az ajtót nyitni készülő banditát. Halkan egy ragadozó kecsességével ugrott ki a hintóból. Óvatosan megkerülte az ájult támadót, majd alaposan felmérte a terepet. Az egyik rabló Jimmel a kocsissal viaskodott, míg a másik éppen a poggyászokat szállító hintóba lépett be. Blackheat halkan a férfi mögé lopódzott. A sovány, ápolatlan férfi éppen kilépett volna zsákmányával a kocsiból, mikor a vakító napsütésből egy öklöt látott közeledni egyenesen az arca felé. A gyors laza mozdulat elől már nem tudott kitérni, csupán várta az elkerülhetetlent. S egy pillanat múlva jótékony homály borult elméjére. Blackheat ragadozó módjára tornyosult áldozata fölé, kinek kiserkent az orra vére, s eszméletét veszette az ütés erejétől. Lehajolt a fiúhoz és elvette tőle a ládát, majd gondosan visszahelyezte kocsijukba. Miután elvette a támadó fegyvereit, Jim segítségére sietett. A viaskodó felekre a hintótól nem messze talált rá. Hevesen birkóztak a poros úton, s közben pofonokat adtak és kaptak. Leon már éppen indult volna segíteni kocsisának, amikor a hintó ajtajának csapódására lett figyelmes.

Szíve fájdalmasan összeszorult, mintha csak acélpántok szorítanák kegyetlen satuba. Lélegzet visszafojtva, rohant a hintó felé, majd mikor odaért türelmetlenül rántotta fel az ajtót. Sora éppen farkas szemet nézett, a kéjsóvár tekintetű, undorító alakkal. Szája bűzlött, mint a pöcegödör, zöld szemei mohón csillogtak. Zsíros barna haja előre hullott arcába, miközben obszcén szavakat mormolt, és tapogatni kezdte, a lányt. Sora megdermedt a félelemtől, és jeges rémület kígyózott végig ereiben, mint egy lassú gleccser, megbénítva testét. Csupán néma zokogás rázta. Leont amint meglátta a férget feleségéhez érni, mérhetetlen düh öntötte el. Gyilkos dühe csak tovább fokozódott, ahogy tekintete a rettegő, tehetetlen angyalra tévedt. Egy határozott mozdulattal, a pillanat tört része alatt Sora mellett termett, és dühtől szikrázó szemekkel taszította el a támadót felesége mellől. A meglepett férfi elcsigázottan tápászkodott fel a hintó padlójáról, majd érdes hangon közölte.

-       Várd ki a sorod, Öreg! Én találtam ezt a cukorfalatot, ezért először az enyém lesz!- üvöltötte a mondat végét.

-       Takarodjon innen, és nem merjen még egyszer a feleségemhez nyúlni, különben megölöm- hangzott Leon fenyegetően fagyos hangja.

-       Mit képzelsz te ficsúr? Úgy fennhordod az orrod, mint az az istenverte Blackheat.

-       Talán mert én vagyok az személyesen- s közben megragadta a férfi gallérját- s ha nem akarod, hogy haragom üldözzön, most rögtön eltűnsz a csatlósaiddal együtt.- A támadó arca elsápadt a félelemtől, és az erős szorítástól. Akadozva, egyre nehezebben vette a levegőt, de kínkeservesen kipréselte ajkai közül az életmentő szót: Rendben.

Leon vonakodva engedte el a halálra rémült útonállót, aki azonnal fejvesztve menekült, társait hátra hagyva. Sora csendesen zokogva borult a herceg karjaiba, aki óvón ölelte át a törékeny lányt. Az ablak előtt látta elhaladni Jimet. Tehát végzett, gondolta. Majd halkan megkopogtatta sétapálcájával a hintó tetejét. A kocsi rögvest elindult, Leon felült az ülésre, az angyalt pedig ölébe ültette. Sora sírása fokozatosan szipogássá szelídült, majd mély álomba merült férje karjaiban. Leon tűnődve nézte a megkínzott lányt. Most nem kellett elrejteni a csodálatát, és határtalan szerelmét, melyet felesége iránt érzett, most lehullhatott a közöny maszkja arcáról, és féltő szeretettel vigyázhatta az angyal álmát. De tudta, hogy amint kinyitja azt a gyönyörű szemeit, újból meg kell, hogy keményítse szívét.

A három napos út hamar elröpült. A hintóból megpillanthatták, Dover nyüzsgő kikötőjét, a zsúfolt piaccal és számtalan dokkal. Kereskedők alkudoztak a hajók rakományaira, matrózok búcsúztak családjaiktól, és szolgák hordták fel gazdáik csomagjait a hajóra, mint a szorgos kis hangyák. A hintó lassított a hatalmas utas szállító Queen Kathline előtt. Sora csodálattal tekintett a hatalmas hajóra, mely büszkén lovagolta meg a hullámokat, méltósággal, mint egy igazi királynő. Jim egy mély meghajlás kíséretében kinyitotta a hintó ajtaját, melyen friss sós levegő tódult be. Sora élvezettel szippantott a tengeri levegőből, majd kezét Blackheat tenyerébe helyezte. A férfi vigyázva, mintha csak egy porcelán babát tartana lesegítette a hintóról, majd a hajóhoz vezette. Egy pillanatra úgy érezte Sora, mintha Blackheat megremegne, de nem, nem lehet, hogy a hatalmas herceg féljen. Felpillantott a férfi nemes vonásaira, de azok most sem tükröztek különösebb érzelmet. Rideg tekintete a hajót mérte végig, közben hófehér fürtjeivel játszott a tengeri fuvallat. Olyan volt, mint egy nemes vad, aki tudja hogy túlerővel néz szembe, de mégis elindul, mert a büszkesége megköveteli.

Míg Jim felhordta a kabinjukba a poggyászaikat, addig körbe sétáltak a fedélzeten. Sora mosolyogva tekintett végig a csacsogó hölgyek kis csoportjain, akik napernyőkkel a kezükben beszélgettek a divatról, és egyéb női dolgokról. Amint elhaladtak mellettük, a hangok elhaltak, és tekintetüket Blakckheatre szegezték. Hát igen a nők, mindig is elolvadtak a herceg különleges sármjától, képes volt bármelyik nő szívét elrabolni. Sora pedig büszkén húzta ki magát, hogy ő ennek a fenséges démonnak méltó párja. Lassan elérték a tatot, mikor tekintete, egy smaragdzöld szempárral találkozott. A titokzatos és ragyogóan tiszta tekintethez, hibátlan, férfiasan szép vonások tartoztak, és dús, hullámos, barna fürtök. Sora száján kacér mosoly játszott, ahogy a férfi tekintetében is kihívó üzenet rejlett. Leon szeme sarkából figyelte a jelenetet. Bár szívét a féltékenység lángjai mardosták, nem lépett, úgy tett, mint aki észre sem vette az apró affért. Továbbra is jeges közönnyel, fensőbbséges nyugalommal lépkedett a csábító angyal mellett.

-       Nocsak, féltékennyé akar tenni, Chére! Nem mondom, nem rossz ötlet… de ne becsüljön alá. Egy ilyen kis ficsúrral akarja elérni a célját… Hmm, miért ne lássuk mit tervelt ki ezúttal. Elvégre már nem sokáig játszadozhat. Élvezze hát ki!- s szomorú, fájdalmas szikrák táncoltak a füstszürke íriszen, majd egy apró mosoly kíséretében közelebb húzta magához a pajkos kis angyalt.