17. fejezet

Blackheat hirtelen megtorpant a lépcső előtt, majd kaján félmosolyra húzta ajkait.

-   Nem gondolja Chére, hogy magyarázattal tartozik nekem?!

-   Nem, nem gondolom!- keményedett meg Sora tekintete- Sőt, ha már itt tartunk, inkább én követelhetném a maga magyarázatát Blackheat.- emelte fel állát dölyfösen a lány, s közben tekintetét a férfi csodálkozó füstszürke íriszébe fúrta.

-   Magyarázattal tartoznék, én?- tűnődött halkan a herceg.

-   Igen maga! Vagy talán nem maga volt, aki mostanában teljesen meg változott… aki rideg lett és elutasító, minden ok nélkül- sorolta Sora kétségbe esett dühös hangon- talán nem maga….- de mondatát már nem tudta befejezni, mivel Blackheat egy forró csókkal vetett gátat a korholásnak. Csókja hercegnéje kijelentéseit meghazudtoló szenvedélyről, szerelemről árulkodott. Gyengéden szívogatta a lány ajkait ezzel engedélyt kérve mindenre. Sora megszakította a csókot, és halovány ám annál csábítóbb mosollyal méregette Leont. A férfi finom ívű ajakai most duzzadtak voltak a heves csóktól, szemei elsötétültek a vágytól. Bár arca nem tükrözött sem megrökönyödést, sem vágyat, de férfiassága mindent elmondott az angyalnak, amit csak akart.

-   Töltsük együtt az első közös éjszakánkat a parton, Blackheat- javasolta Sora miközben egyre jobban Leonhoz simult. Érezte a férfi visszafogott remegését, vágytól lüktető férfiasságát. Karjaival a herceg selymes hófehér üstökébe túrt, s közben lágyan a fülcimpáját harapdálta.

-   Hiszen már úgy is ki kötöttünk nem?

-   De- nyögte Leon

-   Akkor mire váruk, menjünk és kezdjük élvezni a nászutunkat- suttogta a vágytól izzó démon fülébe az angyalka, mialatt szemérmetlenül simogatta az ágaskodó férfiasságot. Leon egy mély sóhaj keretében eltolta magától kedvesét, s egy biccentéssel jelezte, hogy rendben. Szépen komótosan elsétált a személyzeti kabinok felé, hogy utasíthassa Jimet. Bő negyed óra múlva, már egy elegáns bérfogatban ültek, maguk mögött hagyva a tengert és Calais-t. Sötét tiszta éjszaka volt, melyet az ezernyi apró csillag világított meg. Leon kényelmesen hátra dőlt a hintó ülésében, miközben tekintete unottan pásztázta a rég nem látott vidéket. A hold ezüstös fénye vibráló ragyogásba vonta hófehér hajkoronáját, míg füstszürke ibolyás íriszében apró ezüst pontok ezrei járták a merengés hömpölygő táncát. Sora némán, csodálattal figyelte a hatalmas Blackheat-et, a félelmetes démont, a páratlan szeretőt, a szerelmes férfit… Arcára elszánt mosoly ült ki, s halkan elkezdte kibontani a haját. Óvatosan kioldotta a sötét zöld selyem szalagot, mire orgona hajzuhataga lágyan körbe ölelte vállait. Bár Leon hallotta az apró neszt, nem tulajdonított neki jelentőséget. Gondolatai most elsőbbséget élveztek.

-   Mit tegyek édes Istenem! Szeretem őt, mint senki mást… De nem tagadhatom meg a vérem, és önmagam… Nem tartozom ezzel Sophie-nak. Bár azok a különös álmom, mely Davis jelentése óta kísért, nem hagy nyugodni… Mit akarhatott üzenni a húgom? Miért nézett olyan elkeseredetten, és megrovón rám? Ostoba kérdés Leon, ezt te is tudod- szólalt meg Blackheat fejében a Halálisten. Mit akarhatna, ugyan ne legyél naiv! Bosszút! Állj bosszút a gyilkosán és annak cinkosain… - sötét magányából nehéz anyag susogása rázta fel. Tekintetét Sorára fordította, s szívverése egyből hevesebb lett, vére dübörögve száguldott végig erein. A halovány holdfény érzékien simogatta az angyal kecses nyakát, fedetlen vállait. A mélyzöld selyemruhája most a lábainál hevert. Fehér csipkés fűzője, alsó szoknyái világítottak a sötétben. Orgona lila loknis fürtjei arcába hullottak, a hogyan a combján megkötött harisnya szalagjait bontotta ki. A művelet végeztével a finom anyag lágyan omlott le a ruha mellé.

Sora vágytól égő tekintettel nézet a viharszürkévé sötétült fjordhűs szempárba. Nyugodtan érzékien elkezdte kioldani az alsószoknyáját tartó szalagokat, miközben tekintete végig fogva tartotta Blackheat-et. A férfi annyira elmerült a buja angyal szemeiben, hogy már csak azt vette észre, hogy a félmeztelen szerelme éppen az ölébe ül. Különös bűvölet kerítette hatalmába a párt, s mintha csak vezényszóra tették volna, egyszerre kezdték el csókjaikkal felfalni a másikat. Szerelmes szenvedélyük, szinte felperzselte testüket és lelküket. Odaadóan kényeztették, s hajszolták egymást a végső kétségbe esés felé. Blackheat kiéhezett vad módjára vette birtokba a törékeny testet, kiélvezve annak minden apró négyzetcentiméterét. Áhítattal szopogatta, morzsolta a rózsás bimbókat, mialatt angyalkája édes csókokkal borította be felső testét. Ahogy a szenvedély lángjai egyre magasabbra csaptak, úgy vált a kényeztetés egyre vadabbá. Leon mohón fektette el Sorát a puha bársonyülésen, és merült el illatos kelyhében. A lány halkan nyögdécselve fogadta a csodás kényeztetést, ahogyan Blackheat ujjai utat törtek titkos barlangjában. A játék egyre pajzánabbá, hevesebbé vált, míg Sora halkan könyörögve kérte a démont, hogy kegyelmezzen. Leon ördögi félmosolyra húzta ajkait, és vágytól fátyolos hangon faggatta a vergődő angyalt:

-   Mondja csak Chére, még mindig rideg, kegyetlen zsarnoknak tart? Még mindig úgy gondolja, hogy közömbös vagyok Ön iránt?

-   Bizonyítsa be, hogy nem az! Tegyen a magáévá, Blackheat!- suttogta kéjesen Sora

-   Csak ha a keresztnevemen szólít!- vigyorgott kajánul Leon.

-   Kívánom magát Leon…

-   Nem jó, tegezz, elvére a férjed volnék!- kínozta tovább élvezettel az angyalt.

-   Szeress Leon!- nyögte a férfi fülébe az angyal, aki felölve lassan ölébe ültette a lányt. Kéjes öröm kíséretében vált testük és lelkük eggyé, majd lassan felvették a szenvedély ritmusát. A ritmust, mely lüktetett ereikben, mely ott dobogott füleikben, s mely elhozta számukra a megváltás ígéretét. S nem soká porrá égtek vágyuk tengerében, hogy újjászülethessenek. Miután testükön átvágtatott a gyönyör utolsó hulláma is fáradtan kielégülve aludtak el egymás karjaiban. A hajnal friss lehelete ébresztette a fejedelmi párt. Sora álomittas szemmel figyelte, a gyönyörű szőlő ültetvényt Leon karjaiból. Arcára halvány mosolyt csaltak a gyönyörű tökék, és a mediterrán táj. Leon pedig áhítattal figyelte a karjaiba zárt csodát. Ám szíve keservesen összeszorult, mintha csak egy láthatatlan, kegyetlen vasököl akarná kiszorítani belőle az élet utolsó szikráját is. Igen a kegyetlen Halálisten kínozta mérhetetlen bosszúszomjával. Ábrándos tekintete az ismerős tájat fürkészte mely, most is mint mindig nyugtatólag hatott rá. A fogatuk már Châteaublanché uradalmában járt. Lassan a gyönyörű szőlőültetvényt, illatos, lila levendula táblák váltották fel. Magukba szívták a nyugtató balzsamos illatot, tüdejük lassan megtelt a bódító esszenciával, a levegő pedig könnyed erotikával. Sora óvatos kecses mozdulatokkal, mint egy igazi macska megfordult az izmos karok rejtekében, s kéjesen mintha csak dorombolna egy kérdést suttogott az izgatott férfi fülébe:

-   Mikor érkezünk meg, Leon?- a herceg érzete fülé a lány forró leheletét, mely lángba borította testét. Halvány reszketés söpört végig Blackheat hatalmas testén, melyet egy mély sóhajtással próbált leplezni. Majd vágytól elfúló hangon válaszolt:

-   Nem soká, Chére, úgyhogy kezdj el öltözködni! Elvégre te sem szeretnéd, ha így jelennék meg a szolgálók előtt… bár kétségtelenül felkavaró és emlékezetes esemény lenne, nem gondolod- húzta kaján mosolyra ajkait Leon.

-   De igen!- s egy férfit megszégyenítő gyorsasággal, és pontossággal vágta selyem harisnyáját, az önelégülten vigyorgó hercege arcába. Az anyag eltakarta a férfi egyik szemét, és elfedte nemes vonalú orrát.  Leon lassú mozdulattal leemelte arcáról a finom anyagot, és sármos mosoly keretében a nadrágja zsebébe csúsztatta.

-   Adhattál volna illendőbb szerelmi zálogot is, Drágám! De mindegy ez most már az enyém, hogy mindig emlékeztessen erre a csodálatos éjszakára.- Leon elégedetten figyelte, ahogy mondandója közben Sora mogyoróbarna szemeiben megjelentek a bosszú és bujaság árnyai. Az angyal lassan lehunyta szemhéjait, fejét hátra döntötte, s lassan visszaemlékezett az éjszaka páratlan eseményeire: a szemérmetlen csábítására, az égető vágyra, a forró érintésekre és a mindent elsöprő kéjre. Szemeit lassan kinyitotta, s átható tekintetét férjére szegezte, s közben lassan végig simított felső testén a nyakától a hasa aljáig, s egy halk nyögés hagyta el az ajkát. Leon vágya mint a legridegebb márvány, úgy keményedett meg nadrágjában. S mohón nyúlt a lágyan ringatózó keblek után. Ám Sora megállította mozdulatát a levegőben, s csalfa mosollyal az ajkán közölte:

-   Ugyan már, Drágám! Te is tudod, hogy mindjárt megérkezünk!- s lassan áthúzta fején a hatalmas alsószoknyát.- Ne csak bámulj! Segíts!- ébresztette fel Sora forró ábrándjaiból Leont. A férfi fanyar ábrázata láttán csak nem hangosan elnevette magát a lány, de nem tette, hanem inkább a kezébe adta fűzőjét. Blackheat segítségével Sorának szűk tíz perc alatt sikerült szalonképes állapotba hoznia magát. A hintó egy kanyargós kis, jegenyékkel szegéjezett úton gurult fel a dombra, melyen rendíthetetlenül állt Châteaublancé kastálya. A fehér mésszel borított téglákból épült barokk kastély büszkén tekintett le az előtte elterülő csinos kertre, és a hatalmas szőlőültetvényre. Sora ámulattal figyelte a mediterránvilágot, mely melegséggel, derűvel öntötte el lelkét.

Ahogy áthajtottak a díszes kapu alatt, úgy sietett ki az ajtó elé a ház népe. Lassan megkerülték a fehérmárvány szökőkutat, melynek közepén egy édes, dundi kis angyalka feküdt, s apró ujjacskái közül folyt le a kristálytiszta víz, mint egy ezüstös fátyol. Sorát lenyűgözte a pompa, a stílus és az otthonias vidéki hangulatnak e mesteri egyvelege. A hintó lassított, s az izgatottan várakozó cselédek közül egy fiatal, jóképű férfi léptett elő. Hosszúkás, ovális arcát, éjfekete tincsek keretezték, melyeket szigorú copfba fogott a tarkóján, ám néhány elszabadult tincs vidám táncot járt homlokán. Meleg csokoládé barna szemei mohó várakozást tükröztek. Összességében feltűnő jelenség volt magas termetével, szigorú vonásaival, s akaratlanul is egyfajta félelmet keltett az angyalban. Az öreg komornyik kétségbeesetten próbálta megelőzni az idegent, de az egyetlen legyintésével nyugalomra intette az idős urat. Kesztyűbe bujtatott ujjai lassan a hintó kilincsére fonódtak, majd egy határozott mozdulattal lenyomta azt. Ahogy feltárult a fekete ajtó, úgy találta szembe magát egy mosolygós szemű, hihetetlenül vonzó istennővel, aki éppen a karját nyújtotta felé. Az idegen biztosan, ámde lágyan tartotta Sora kezét, miközben lesegítette a hintóról. Tekintete akaratlanul is elismerően siklott végig a formás idomokon, a dús kebleken, majd végül megállapodott az angyal arcon. A lány egy kedves mosolyt küldött felé, majd várakozóan a hintó felé fordult. Amikor újra a fogatra pillantott a férfi tekintete Blackheat hatalmas hercegének villámló pillantásával találkozott. Az idegen vonásai megkeményedtek, izmai megfeszültek, ahogyan teste felkészült a támadásra. Tekintete állta a szürke vihart, s lábai apró terpeszbe nyíltak szét. Leon kimérten, komoran lépdelt a betolakodó felé, majd széles mosolyra húzta ajkait, mire Sora csodálkozó tekintete volt a válasz. Még két lépést tettek egymás felé a férfiak, majd egy hosszú idegőrlő pillanatig néma csendben álltak. Megfagyott a levegő, a szél vadul kavarta az éjfekete, és hófehér tincseket, és hirtelen a két férfi vaskos vállveregetés kíséretében ölelkezett össze. Férfias nevetésük töltötte be a fűszeres illatú reggelt.

-   Luie, Luie Da Franchie! Mi csoda meglepetés! Ezer éve nem láttalak!- üdvözölte széles mosoly kíséretében barátját Leon.

-   Nos mit sem változtál, Oswald! Te korzikai fenevad!- erre mid ketten ismét felnevettek, majd hirtelen Luie komoly ábrázattal folytatta- A tekinteted a régi, de vajon  a kardod is?

-   Megtudod, ne félj, ha még egyszer így nézel a feleségemre!- mondta sértettséget színlelve Leon, majd egy széles karmozdulattal maga mellé hívta bájos kis angyalkáját.

-   Most pedig had mutassam be neked Lady Sora Naegino Harrington Oswaldot, Blackheat hercegnőjét.- s a bemutatás közben dagadt Leon mellkasa a büszkeségtől!

-   Enchantée, Madamme Oswald! Örülök, hogy megismerhettem bájos személyiségét.- s közben forró csókot lehelt Luie Sora kesztyűbe bújtatott apró kezére.

-   Én is örülök, Monsieur Da Franchie!- csendült meg Sora kellemes szopránja. A bemutatkozást követően Leon vezetésével elindultak a kastélyba. Előtte azonban üdvözölték az izgatott szolgálókat, akik rang szerint felsorakozva két oszlopban álltak. Sora miden cselédhez szólt egy-két kedves szót, s igyekezett mindegyikük nevét megjegyezni. Leon és Luie csak egy biccentéssel üdvözölte a háznépét. Ahogy beértek a díszes előcsarnokba, a komornyik intézkedett a poggyászokról. Sora egy futó csókot nyomott férje ajkára, majd illedelmesen fáradtságra hivatkozva kimentette magát ebédig. Követte a szolgálókat, akik a bőröndjeiket cipelték fel a hatalmas márvány lépcsőn. A kastély belseje egyfajta napóleoni, directoire stílusú pompát sugárzott, mely egy kis barokkal vegyült. A hófehér márvány lépcső korlátját aranyozott indák buja növényzet ölelte körül. Lassan szemlélődve haladt végig a folyosókon, mint egy turista. Megfigyelve az ősök arcképcsarnokát, az impozáns szobrokat, a drága vázákat és a fényűző bútorokat. Útja egy fehére lakozott arany indákkal díszített kétszárnyú ajtóhoz vezetett. Ahogy belépett az ajtón levendula és fehér rózsa kellemes illatának egyvelege csapta meg az orrát. A hatalmas szobába szorgosan sürögtek-forogtak a szobalányok, inasok hordták be a bőröndöket. Egy mély lélegzetvétel után, hangosan köszöntötte Sora a szorgos népséget.

-   Üdvözlök még egyszer mindenkit, és nagyon köszönöm odaadó, kitartó munkájukat. – egy kis szüntetett tartott, hogy a cselédek feldolgozhassák a dicséretet, majd folytatta.- Azonban az út során meglehetősen elfáradtam, ezért kérem, hagyjanak most magamra. A poggyászok miatt ne aggódjanak, majd én kicsomagolok.- mosolygott Sora a kedves emberekre.- Oh és ha kérhetném, hozzanak fel számomra egy jó melegvizes fürdőt.

-   Természetesen, Asszonyom!- hajbókolt az egyik inas, és gyorsan elsietett. A többiek lassan sugdolózva követték a fiút. Sora megkönnyebbülten és fáradtan pihent le csendes magányában, a hatalmas baldachinos ágyban. Tekintete körbe siklott az elegáns faragott szekrényeken, a szófákon, karosszékeken, a drága márvány kandallón, az apró fésülködő asztalon, mely fölött hatalmas aranykeretes téglalap alakú tükör függött. Minden bútor fehér lakkal volt bevonva, s arany motívumokkal díszítették, a kárpitok pedig ugyanolyan méylbordó színben pompáztak, amilyen a szoba selyemtapétája is volt. A szőnyeg vastag, puha narancssárga, citromsárga, vörös színű mintájú perzsaszőnyeg volt. Sorának el kellett ismernie, hogy a kastélyt berendező személynek nagyon jó ízlése volt. Tekintete azonban megakadt a mellette lévő kis éjjeli szekrényen fekvő bőrkötéses naplón, amin férje neve díszelgett. Óvatosan felvette a barna kis könyvet, s ujjaival végigsimította a megkopott gerincet. Kíváncsiságától vezérelve kinyitotta az öreg naplót, melynek megsárgult lapjai, és keserédes szantálfa illata fogadta. Sora szemét lehunyva szippantott mélyet a számára, oly kedves illatból, majd gondolatai merész fordulatot vettek.

-   Mi lenne, ha beleolvasnék… meg ismerhetném a múltját. Igen megtudhatnám mi tette ilyen rideggé, s talán bizonyosságot nyernék kételyeim felől. Nem tegnap bebizonyította, hogy szeret, s ha majd akarja elmeséli nekem a múltja szomorú rejtélyeit is. Igen így lesz helyes…- s éppen csukta volna be a kis könyvet, amikor két levél hullott ki belőle. Sora óvatosan felemelte a két levelet, s összeszűkült szemmel figyelte a lap hátulján átütő betűket. A papír nem volt olyan sárga, mint a napló lapjai így biztosan valamilyen mostani levél hetet, gondolta a lány. Finoman ki hajtogatta a levelet, s mohón falni kezdte a betűket, ahogy olvasott úgy vált arca egyre sápadtabbá, szívverése egyre gyorsabbá, s lelke egyre elkeseredettebbé.