Érezni akarlak
5.rész

Vasárnap reggel 6 óra előtt 20 perccel Sora az irodaépület előtti lépcsőn ült. Körülötte teljes csend uralkodott.
Körbenézett, de nem látott senkit.
Közben hat óra lett. Gyomra görcsösen összerándult a fokozódó nyugtalanság miatt. Hát már elment volna Leon Oswald? Meggondolta magát, és egyszerűen itt hagyta?
Ebben a pillanatban motorzajt hallott. Egy kék terepjáró fordult be a parkolóba, majd megállt a bejárat mellett. Leon kiszállt, hosszú léptekkel közeledett. Közvetlen közelről, kritikusan vizsgálgatta a lányt, majd pillantása annak csomagjára esett.
- Bizonyára hosszabb időre tervezi az utat- mondta nyersen.
Sora magasra emelte feszesre tömött hátizsákját és sötétzöld vitorlavászonból készült utazótáskája.
- Mindenre gondoltam- védekezett.
Leon arcvonásai kicsit megenyhültek. – Még mindig velem akar jönni?- érdeklődött. – Nem tudom, ezúttal hány napig fog tartani, és nagyon fárasztó lesz.
- Természetesen, megyek- válaszolta a lány. – Tudok magamra vigyázni.
- Akkor hát indulhatunk- szólt Leon.
Rövidesen elérték a hangárt, ahol egy kis kétüléses gép várt rájuk. Bepakolták csomagjaikat, és miután Leon kinyitotta a repülőgép ajtajait, a lány bemászott a másodpilóta helyére. Néhány perccel később a gép a kifutópályára gördült, egyre jobban felgyorsult, és merész lendülettel a levegőbe emelkedett.
Fort Francest hamarosan maguk mögött hagyták. Alacsonyan repültek a végtelen kiterjedésű erdők fölött.
A nagyszerű látvány lenyűgözte Sorát. Leon odaadta neki a távcsövét, hogy közelebbről élvezhesse a táj szépségeit. A hó már eltűnt néhány helyről, csak az árnyékos részekben, szögletekben maradt meg.
Apró tavacskák fölött repültek, jégpáncéljuk már-már lassacskán megadta magát a tavasznak. Az érintetlen természet látványa a lány szívéig hatolt.
Másfél óra múlva a gép egy kis tisztáson landolt. Sora kissé csalódott volt, hogy ilyen hamar véget ért a repülőút. Kimászott, azután kérdően nézett Leonra.
- Mit fogunk csinálni?
- A kunyhó jó két mérföldre van északra. Csak gyalog lehet megközelíteni.
Sora megijedt ugyan, de nem fűzött a hallottakhoz kommentárt. Ám rémülete ellenére a gyaloglás alatt, egyáltalán nem érezte magát rosszul. A nap melegen sütött, és rengeteg érdekesség tárult a szemük elé. Leonnal lépést tartani nem okozott nehézséget, talán megszokta már, vagy a férfi ment lassabban. Valószínüleg az utóbbi az igaz, ismerte be a lány keserűen.
Gondolataiba mélyedt, így nem vette észre, hogy Leon hirtelen megállt. A lány kísérője széles hátának ütközött, elveszítette az egyensúlyát. Ha a férfi erős karjai nem kapják el, nagyot esik. Leon a hátához szorította Sorát.
- Mi az?- kezdte a lány, de hirtelen elhallgatott, mert a férfi megszorította a kezét.
- Maradjon csendben!- suttogta halkan.
Sora a férfi mögött maradt, aki megkövülten állt. Jó ideig nem moccanhatott, majd óvatosan Leon válla mögül előrelesett. A látványtól meghűlt ereiben a vér.
Nem egészen ötven méterre, egy hatalmas fekete medve állt. A lány rémülten kapaszkodott Leon fekete kabátjába. Félelemtől bénultan figyelte, ahogy az állat egy fa törzsének dörgölőzve vakarózott. Az óriás hirtelen felkapta a fejét, és alattomosan méregette őket. Sora a lélegzetét is visszatartva szabályosan befúrta magát Leon dzsekijébe. A vastag anyagon keresztül is érezte a férfi testének melegét. Szíve vadul vert.
A másodpercek egy örökkévalóságnak tűntek. Ezután már csak a gallyak roppanását hallotta. Érezte, hogy a férfi megmozdul. Óvatosan felemelte a fejét, és látta, amint Leon fegyverével megcélozza a vadat, felhúzza a kakast és vár.
De a támadás elmaradt, a medve eltűnt a cserjék között. Leon leengedte a puskáját. Sora felszabadultan lélegzett fel.
A férfi feléje fordult, majd kétértelmű vigyorral megkérdezte: - Visszakaphatnám a dzsekimet?
A lány elképedve pillantott le kezére: félelmében majdnem lehúzta Leonról a kabátját.
A férfi forró lehelete az arcát érintette.