Naeginooswald - Kaleido Star Fanfiction
Naeginooswald - Kaleido Star Fanfiction
 
MENÜ
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Frissítések

 

 
Befejezett Kaleido Star Fanfictionök
 
Egyéb témájú fanfictionök
 
HULLÓCSILLAG by Azottcsirke
HULLÓCSILLAG by Azottcsirke : 15.RÉSZ

15.RÉSZ

AZOTTCSIRKE  2008.12.31. 21:16

MORZSÁK


Az idő észrevétlenül repült, és közben nem történt semmi. A színpad élete zajlott tovább, ahogy előtte nélkülem. Egy egyszerű fogaskerék voltam a hatalmas gépezetben. Élveztem, ezt nem tagadom, de mégsem töltött el teljes elégedettséggel a szerepem. A munka boldoggá tett, de a hiány nem múlt el. Sokáig húztam, és majdnem két hónap kellett, hogy odaálljak elé.

Előző nap egy közös próba alkalmával összevesztem Leonnal. A közelgő premier csak növelte a feszültséget a fiatal artistákban, ami ránk is kihatott. A tanítványaink feszültsége érthető volt. Első nagy szerepük elé néztek, ami a további sorsukról dönt. Az előadás után kiderül, ki kap szerződést a színpadnál, vagy kiket szemelnek ki más színpadok tehetségkutatói. Ajtók nyílnak ki, egyesek előtt több is, míg mások álmai szertefoszlanak. Egyetlen előadáson múlik számukra minden. De térjünk vissza Leonra. Nem sokat beszéltünk, pontosabban nem beszéltünk. Mind a ketten kerültük egymást, persze voltak kikerülhetetlen dolgok. A közös munka. Várható volt, hogy a főkoreográfus úrnak, és nekem, jó pár tánc összeállítójának előbb utóbb lesznek megbeszélni valóink. Közönyös volt, és én is megpróbáltam az maradni. A diákokkal nem volt gond, de mi ketten így sem fértünk meg egymás mellett. Persze, hogy más elképzelésünk volt ugyan arról a szerepről. Szentül hittünk az igazunkban, és nem tágítottunk. Természetesen, mind a ketten tévedtünk, de nem voltunk hajlandóak beismerni.

 

A színpad tetején álltam, ugráshoz készülődve. Hirtelen egy hatalmas puffanást hallottam. Megfordultam és egy szürke, homályos szobában voltam. Láttam egy ablakot és odasétáltam. Ahogy kinézem embereket láttam. Engem bámultak, figyeltek, valamit vártak, de nem tudtam mit kell tennem. Szomorúvá vált a tekintetük. Próbáltam beszélni hozzájuk, meg akartam tudni, mit kellene tennem, de csak elfordultak tőlem. Megláttam magam, ahogy magatehetetlenül fekszem egy kórházi ágyon. A következő pillanatban a nézőtéren ültem. Leon ott ült mellettem. Hallottam, ahogy a fülembe suttog, mint régen. A következő pillanatban pedig felugrik és a színpadon lévő egyik ugróasztalról a magasba emelkedik, miközben kezét kinyújtva vár. Csak rám. Indulnék utána, de nem bírok mozdulni, mintha a lábaimat odaragasztották volna a padlóhoz. Akkor veszem észre, hogy egy tolószékben ülök. Nevetést hallok, egyre hangosabban, a végén szinte már fülsüketítő. Levegő után kapkodva riadok fel az álmomból. Az első nagyobb veszekedésünk utáni éjszakán kezdődtek a rémálmok.

Egy hete szenvedtem át minden egyes éjszakát. Egy közeli próbateremben továbbra is gyakoroltam a trapézokon, amiről csak pár ember tudott, de a színpad az már egészen más volt. Nem mertem. De ha akkor tovább haboztam volna, lehet, már késő lett volna. Már mindeniki hazament, azt hittem. Hárman mégis tanúi voltak esetlen kis mutatványomnak. Milyen érzés volt? Fullasztó, de mégis csodás.

 

A szíved a torkodban kalimpál. Egy hajszál választ el az ájulástól, annyira izgulsz. Megfogod a trapézt, remegő lábakkal lépsz a kis emelvény szélére. Már nem tudod, hogy mentél fel oda, és azt sem, mióta állsz ott. Becsukod a szemeid. A sötétből egy halk suttogást hallasz, nem is sejtve, hogy valaki lélegzetvisszafojtva várja, hogy újra repülni lásson. "Ugorj!" Végül egy erőteljes mozdulattal elrugaszkodsz. Elengedet a rudat, és magatehetetlenül sodródsz. Szállsz, repülsz, és a szíveden ülő hatalmas kő lassan apró morzsánkként egyre kissebbé válik...

A hangos csattanás teljesen betölti az üres termet, mikor megfogod a soron következő trapéz rúdját, a kötél megfeszül és a lendületed továbbadva szállsz a következő trapéz felé. Felveszed a megfelelő pózt, elindítasz egy mozdulatsort, majd kezedet kinyújtva megragadod a következő trapézt. A válladba nyilalló fájdalom eltörpül, elnyomja az a földöntúli boldogság, ami a zsigereidből árad. Újra lendülsz a következő trapéz felé, és folytatod a manővert. A kezed az ég felé emeled, lábad magadhoz húzod, majd két kézzel megragadod a következő trapézt. Egy forgás segítségével irányt változtatsz, és a megfelelő magasság elérésekor, újra elrugaszkodsz. Csendben szállsz, repülsz, mikor újra elkezded hallani a suttogást. A szíved hevesen ver, elveszíted a kontrollt egy pillanat alatt, de a következő trapézt még biztonságban elkapod. Értetlenül lógsz a színpad felett, majd mikor meggyőződsz róla, hogy a háló alattad ki van feszítve, lágyan huppansz bele. A feletted lebegő sötétségbe bámulsz. Vársz, hogy felbukkanjon. Reméled. Mindennél jobban akarod, mert úgy érzed, ha most nem, akkor vége. Örökre. Mert a csalódottságtól nem marad több erőd. És akkor megpillantod a halvány közvonalait. A szemedbe könnyek szöknek, míg egy megkönnyebbült sóhaj szakad ki a tokodból.

- Mi tartott ilyen sokáig? - lebegett elém rég nem látott barátom.

 

Másnap reggel teljesen kipihenten ébredtem. Boldognak, elégedettnek éreztem magam. Hamar elmúlt ez az érzés. Csak annyi kellett, hogy bemenjek a színpadhoz és összefussak Leonnal. Még mindig közösen tartottuk a próbák egy részét. Kikerülhetetlen volt, pedig mindent megpróbáltunk, hogy ne kelljen együtt dolgoznunk. Hannah a szőke, német lány, aki meglátásaim szerint egyszer még sokra viheti ismételten összeakaszkodott a Laura nevű lánnyal. A kis vörös elképesztően tehetséges volt, de a hozzáállása sok kívánni valót hagyott maga után. Nem igazán ismerte a tisztelet szót, jó pár tanárát küldte már el melegebb éghajlatra, és maradását egyedül Kalosnak köszönhette. Leon megunta a két lány folytonos civódását. Rezzenéstelen arccal dobta ki kis kedvencemet a tánckarból. Hirtelen dühvel keltem a védelmére.

- Ezt nem teheted! - léptem oda hozzá.

- Én vagyok a főkoreográfus, bármit megtehetek. - Kedvem lett volna megfojtani egy kis kanál vízben, és ezt ő is nagyon jól tudta.

- Akkor remélem a tánckoreográfiákat is be tudod nélkülem fejezni - fordultam meg, elindulva a kijárat felé.

- Kalos nem fogja hagyni, hogy csak úgy kisétálj.

- Már megtette - fordultam felé -, ahogy sokan mások - nem akartam, de kicsúszott a számon. A szemei összeszűkültek, és a düh lángjai csak úgy égették a bőröm. Mondanom sem kellet, hogy mindenki minket figyelt.

- Ennyi? Feladod? - Még oly sok év elmúltával is tökéletesen tisztában volt a gyengéimmel, s hogy mivel hathat rám.

- Legyen, Leon - léptem közelebb hozzá, várva a kihívására.

- Egy hét. A zárójelenet. Ha megcsinálja, az övé. - Furcsa, ismerős tekintet ült ki az arcára. Ismerős volt, és hirtelen felébresztett bennem valamit.

- Nem én döntök. - néztem oldalra, a kis szöszire, aki értetlen tekintettel meredt rám. - Hannah?

- Hogy én? - mondta szinte majdnem dadogva.

- Ugyan! Majd pont ő csinálja meg? - lépett felénk Laura.

- Igen. - igazán kezdett bosszantani az a lány.

- Persze. - morogta az orra alá, miközben kacagni kezdett.

- Van esetleg valami ellenvetése a kisasszonynak? - léptem elé.

- Semmi, de még ha Kalos engedi is ezt a cirkuszt, akkor se lesz esélye.

- Mégis miből gondolod?

- Majd pont egy lepukkant kis sztárocska tanítja meg neki, hogy emelkedjen felém, egy kis harmadrangú tornász.

- Önbizalmad az van - olyan könnyedén őriztem meg az önuralmam, hogy még magamat is megleptem, de azért nem hagyhattam szó nélkül. - Tudod mit, meglátjuk egy hét múlva is ugyanígy vélekedsz majd vagy sem. Tudod igazán tehetséges vagy, remekül mozogsz a trapézokon, de ez a hozzáállás egy nap a vesztedet okozhatja.

- Egy hetet kaptok, ahogy Leon mondta, ha megcsinálja, övé a zárójelenet, és majd Mia kitalál valami fordulatot - sétált le Kalos a sorok közül.

- Rendben Főnök. Ebben az esetben szükségem lesz szerdától a nagyteremre, ha megoldható.

- Vedd elintézettnek. Leon, fiam, ideje lenne folytatni a próbát. - majd kisétált a teremből. Mi is távoztunk Hannahval, aki még akkor sem fogta fel, hogy mi történik körülötte.

- Most menj, ürítsd ki a fejed, pihenj, hogy holnap reggel el tudjuk kezdeni a felkészülést.

- De, én.

- Meg tudod csinálni, ne aggódj. Csak hinned kell.

- Köszönöm, de...

- Semmi de! Irány pihenni! Holnap reggel hétkor a színpadnál találkozunk.

 

Miután elváltunk egyfolytában Leonon járt az agyam. Minden gondolatom körülötte forgott. Nem bírtam elűzni a szemeim elől azt a tekintetet. Csak este a táncteremben, gyakorlás közben nyugodtam meg egy pár percre.

 

--- --- ---

 

Itt van. Látom minden nap, ahogy a tőle megszokott édes bájjal fel s alá járkál, intézi a rábízott feladatokat. Most is őt figyelem. A táncteremben halkan szól a zene, homályos fény játszik a falakon, míg a hatalmas tükrök előtt, könnyed mozdulatokkal előadja táncát. Gyönyörű. Elvarázsol. Képtelen vagyok neki ellenállni. Még mindig fáj. Hirtelen düh lobban fel bennem. De ahogy lassan kezdem megérteni a mozdulatok mögött rejlő érzéseit, az indulataim elszállnak. Ismerem, látom, mi van benne. Olyan számomra, mint egy nyitott könyv. Elmosolyodom. Miért is? Lényegtelen. Tovább figyelem, de egy idő után észrevesz, és abbahagyja a gyakorlást. Iszik egy korty vizet, majd felém indul. Nem látom arcát, most igazán zavaró ez a félhomály. Valamit mondani akar, vagy talán kérdezni, de nem hagyom szóhoz jutni.

Máshogy csókol. Nem értem. Talán tévedtem, és ő már tényleg elfelejtett. Az nem lehet. Zavarodottan néz fel rám, miután kilöki magát a karjaimból. Mondani akar valamit, de csak értelmetlenül összefüggéstelen szótagokat présel ki magából. Most mi van? Megleptem, még magamat is. Mit csinálok?

- Mit akarsz? - sikerül összehoznia egy mondatot, amire persze fogalmam sincs, mit válaszoljak, akaratlanul csúszik ki a számon a válasz.

- Téged - hátrahőköl, még jobban, és én egyre kevésbé értem a viselkedését.

- Nem Leon. Tévedsz. Te a régi Sorát akarod - fordul el. Ezzel meg mit akar mondani?

- Mit akar ez jelenteni? - kezdek dühös lenni.

- Elfelejtetted a múltat Leon? Elhagytalak. Zokszó nélkül. Nem érdekelt mennyi mindent köszönhettem neked, nem érdekelt mennyire bántalak meg, és hogy ez neked mennyire fog fájni. Még mindig érzed, látom a szemeidben. Ne tagadd. Ugyan olyan jól ismerlek, mit te engem - nem áll le, csak beszél, beszél. Ki ez a nő? Mi tett vele? Miért? Hirtelen egy kép ugrik be. A tükörképem. Nem, az nem lehet. Nehezen, de előzöm ezt a zavaró gondolatot. Mire észhez térem, csak a távolodó alakját látom.

Később összefutok a folyosón Yurival. Látja rajtam, hogy valami nincs rendben, minden áron le akar ülni, beszélni. Legyen. Miután képesek voltunk magunk mögött hagyni a múltat egész emberi viszony alakult ki közöttünk. Az évek során sosem kérdeztem felőle. Így igazán meglepi, mikor azt kérem, meséljen róla. Nem haboz, egy pillanatig sem. Azon gondolkozom, vajon mióta várt erre a pillanatra, mert csak úgy el kezd belőle dőlni a szó. Figyelek, és nem tetszik, amit hallok.

- Magát hibáztatja, vagy bünteti. Nem tudom, melyik megfogalmazás lenne a helytállóbb. Két dolgot leszámítva az élete teljesen rendben van. Küzd a színpaddal, a színpadért, és nem engedi meg senkinek sem, hogy segítsen neki. De tudom, ezen felülkerekedik előbb utóbb. Mindez csak attól függ, hogy változtat e a hozzáállásán. A másik az kicsit bonyolultabb. Miután New Yorkba költözött hosszú időbe telt, hogy összeszedje magát a szakításotok után. Próbálta leplezni az érzéseit, és sokak észre sem vették rajta hogy valójában mennyire nem boldog. Végül valahogy sikerült tovább lépnie, valamennyire. Újra elkezdett élni. Randizgatott, ismerkedett, kezdett visszabillenni. Aztán egy újabb pofon visszarántotta őt oda ahol az előtt volt. A nevelőszülei halála, és hogy utána a húga gyámjává vált, hogy is mondjam... Nehéz dolog felnevelni egy gyereket, főleg, ha még szinte te is az vagy. Megmagyarázni, hogy soha többé nem látja a szüleit, és ezt utána valahogy elfeledtetni vele a szörnyűséget. Mindezt mosolyogva, a húgáért, miközben belülről folyamatosan őrlődött. Nem maradt arra ideje, hogy magával foglalkozzon. Marc volt az egyedüli, akit ténylegesen segíteni tudott neki. Más hiába is próbálkozott. Még Layla sem tudott rá hatni. Maga akarta megoldani. Egyedül. De hisz te vagy az, aki a legjobban tudja, milyen makacs is tud lenni.

Yuri sokáig mesélt az elmúlt évekről, Leon pedig döbbenten hallgatott. A mese végén szó nélkül hagyta ott a szőke artistát. Útját otthona felé vette, a parton sétálva. Zsemle színű barátja bolond módjára rohangálva követte. Hazaérkezve egy könyvvel próbálta elterelni gondolatait. Lapozgatás közben azonban csak egy meleg mélybarna tekintet lebegett szemei előtt.

 
Kezedben a kulcs :)

  Főoldal
Kaleido-színpad
Darkblood

 
ÜDVÖZÖLLEK
 
ÍRD ÉS MONDD!
 
VÁNDOROK
Indulás: 2007-07-26
 

látogató olvassa a lapot.

Befejezetlen Kaleido Star Fanfictionök
 
Mi a japán neved?

My japán neved is Zakuro (gránátalma).
Take Mi a japán neved? today!
Created with Rum and Monkey's Name Generator Generator.

 

 

A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött :)    *****    Madarak és fák napjára új mesével vár a Mesetár! Nézz be hozzánk!    *****    Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!