Hetedik fejezet

Két nap telt el azóta, hogy Cape Mary-be jöttem, s megtudtam, hogy én leszek az Árnyéktánc című darab női főszereplője. Ráadásul Eric Thane oldalán! Ó, hogy az a fiú milyen beképzelt és öntelt, s milyen büszke, hogy Ő ilyen meg olyan nagy sztár! És az a Miranda! Olyan tekintettel néz rám, mintha meg akarna ölni! De most könyörgöm, mit tettem, hogy az égiek ennyire megharagudtak rám?

Édesanyám s édesapám tegnap utaztak vissza Párizsba, ugyanis felkérték őket, hogy legyenek, egy nem tudom milyen versenynek az éremátadói. Így hát egyedül vagyok itt, a Kaleido Színpad női szállásán, a harminckettes szobában.

A szoba egyszerű, de kényelmes volt. A kis előszobában egy fogas helyezkedett el, vele szemben meg egy nagy tükör foglalt helyet. Ahogy beljebb mentünk, láthattuk a kis nappaliféleséget és a konyhát is. A nappaliban egy dívány volt, előtte egy dohányzóasztalka, amin egy vázában illatos virágok tündököltek. A szobában egy TV, egy rádió és két asztalka is helyet foglalt. No meg a hatalmas, faltól-falig ablak, mely mögött egy terasz rejtőzött gyönyörű kilátást biztosítva a kéken csillogó tengerre. Amúgy, még volt két darab ajtó is: egy a fürdőszobába, s egy a hálószobámba vezetett.

Épp a tengert bámultam, mikor egy kopogást hallottam. Nagyot sóhajtva odasétáltam, majd kinyitottam. Eléggé meglepődtem, hogy kik állnak ott.

Két fiú állt velem szemben. Az egyiknek tépett, csokoládébarna haja volt és barna tekintettel nézett vissza rám. Magas volt, erős és izmos. Egy ujjatlan, sötétkék színű póló fedte felsőtestét, melyhez egy fekete színű nadrágot vett fel. Nyakában egy férfinyaklánc csillogott. Arca helyes volt, ajkai mosolyogtak.
A másik fiúnak haja sötétzöld színben pompázott, szintén zöld tekintettel. Nagyjából egy magas volt az előbb említett fiúval. Ő is izmos volt, és szintén igazán jóképű. Egy zöldes felsőt viselt, egy sima farmernadrággal, s nyakában ugyanaz a nyaklánc lógott, mint a barna hajú fiúnak.

Meglepettségem arcomra is kiült, ugyanis ajkaim elváltak egymástól, s tekintetem döbbentséget tükrözött.

- Így kell üdvözölni egy rég látott barátot? - kérdezte a barna hajú szívtipró tettetett felháborodottsággal.
- Josh! - tekintettem rá. - Gary! - néztem a zöldhajúra. - Ti... Ti meg mit kerestek itt? - ugrottam először Josh, majd Gary nyakába.
- Hallottuk, hogy egy gyönyörű lány ismét köreinkben van. - bókolt vidáman Gary Kenneth. Bizony ám, Ő Mr. Kenneth elsőszülött unokája volt.
- Egyrészt, másrészt meg szeretnénk veled beszélni egy kényes dologról.
- Jézusom, ugye nem öltetek embert, mert én tényleg nem foglak fedezni benneteket! - viccelődtem.
- Ha-ha, Hana kisasszony jó kedvében van! - mondta gúnyosan Josh Eido. - De nem, nem öltünk embert! Amiről beszélni szeretnénk, az...
- Inkább menjünk beljebb! - ajánlotta Gary, miután szétnézett a folyosón.
- Oké, persze, gyertek! - nyitottam ki az ajtót, de amint becsuktam, ismét kopogtatást hallottam. Sóhajtva kinyitottam, hol egy hosszú, szőke hajú lányt láthattam. - Emily!
- Ó, zavarok? - kérdezte, s egy kicsit elpirult, mikor Josh tekintetébe nézett. - Inkább visszajövök később... - motyogta, de az előbb említett megállította.
- Várj, Emily! Ha te is itt vagy, annál jobb, ugyanis Veled is szeretnénk beszélni! - mosolyogta.
- Öö... Oké. - mondta pironkodva, de Ő is belépett.
- Kértek valamit inni? - játszottam az udvarias háziasszony szerepét.
- Nem, köszönjük. - felelte Gary. - De, amiről szeretnénk beszélni - megvárta, míg Em és én is leülünk. - az Liliom. - az innivalómat, melyet eddig szürcsölgettem, félrenyeltem. A két jómadár mindent tudó mosollyal mosolygott. - Mi a véleményed róla, Hana?
- L... Liliomról? - tettem le a poharamat. Emily zavartan pillantott hol rám, hol a két fiúra. - Hát... Igen különös egy leányzó! Mármint... Mért visel álarcot? Talán ilyen... ronda? - vakartam meg fejemet, miközben zavartan néztem a fiúk arcába.
- Hmm... Szerintem, te nem vagy olyan ronda, hogy álarcot viselj. - mondta Gary.
- Ó, köszi, csak... - ó, a francba, elárultam magamat. A két elválaszthatatlan barát meg hatalmas vigyorral az arcukon mosolygott.
- Te vagy Liliom, igaz, Hana? - kérdezte Josh.
- Honnan a fenéből tudjátok? - álltam fel, s idegesen elfordultam.
- Amikor Párizsban voltam - kezdte a fiatalabbik Mr. Eido. - nem voltál a szüleid mellett. Már tudtam, hogy valamit tervezel. Kerestelek a sorok közt, majd meg is találtalak titeket. Lementem hozzátok, de mire odaértem, a helyetek már üres volt. Gyorsan visszasiettem apám mellé, amikor jött ez az álarcos lány. Nem mondom, de fantasztikusak voltatok, mind a ketten! - kacsintott elismerően.
- Köszönjük. - felelte Emily.
- De mondd csak, honnan jött ez az egész Liliomosdi? - érdeklődött kíváncsian Gary.
- Hjaj! - sóhajtottam egy nagyot. Nagy levegőt vettem, s elkezdtem történetemet, hogy hogyan találtam rá arra a fekete álarcra, hogy eredetileg csak egy bulinak indult, no meg a jósnőt és a különleges jóslatot is megemlítettem nekik.
- Ez aztán a történet! - kiáltott föl az ifjabbik Mr. Kenneth.
- Köszi, de esküdjetek meg... kérlek, esküdjetek meg, hogy még a legközelebbi családtagjaitoknak sem mondjátok el! Kérlek, nem akarom, hogy megtudják! - néztem rájuk könyörgő tekintettel.
- Nem fogjuk, ebben biztosak lehettek! - tette Josh egyik kezét szívére. - Viszont szeretnénk valamit kérni...
- Mégpedig, hogy mi ketten is had csatlakozzunk hozzátok. - állt fel Gary is. - Mert feltételezzük, hogy nem ez volt az első ilyen produkciótok. És, mint tudjuk, minél többen vagyunk, annál hasznosabb és szebb mutatványokat vagyunk képesek bemutatni. Több ész, több ember, több siker!  - kacsintott. Hogy őszinte legyek, eléggé ledöbbentem. Nem gondoltam volna, hogy emiatt jöttek ide, de nagyon is jól esett.
- De Gary! - szólt közbe Emily. - Baleseted volt, kibicsaklott a bokád.
- Ebben igazad van - helyeselt a fiú. - Kibicsaklott a bokám és sajnos pihentetnem is kell még egy kis időre.
- Mi történt pontosan? - érdeklődtem.
- Rosszul érkeztem egy gyakorlás közben és megsérült. De nem történt súlyosabb baj.
- Hana, akkor beveszel a csapatodba? - kérdezte Josh. Nagyot sóhajtottam, s gondolataimba mélyedve bámultam a padlót. Vajon tényleg jó ötlet ez, hogy besegítsenek nekünk, tűnődtem. Pár perc el is telt, mire a kínos csendet megtörtem.
- Senkinek nem mondhatjátok el ezt! Ez egy hét-nyolc-tíz pecsétes titok! És emellett, be kell szereznetek egy álarcot is, lehetőleg feketét! - mondtam mosolyogva.
- Ezek szerint, igen? - kérdezte Gary.
- Igen, ahogy mondtad. - bólintottam. - De te neked még pihenned kell.
- Nyugi, nem fogok unatkozni, ugyanis, míg sérült voltam, addig elkezdtem zenéket tervezni, így én vagyok a Kaleido Színpad új zeneszerzője. És persze, nem csak a Színpadnak fogok zenéket csinálni, hanem Liliomnak is. - kacsintott.
- Hogy mik ki nem derülnek! - nevettem. - De köszönöm, srácok, nagyon hálás vagyok nektek! Akkor, üdv Liliom csapatában! - öleltem meg mindkettőjüket.

***

Pár óra telt el, hogy Josh és Gary immár kis csapatunk része. Nagy mosollyal az arcomon sétálgattam a színpad területén. Kezeimet zsebembe dugtam, s gondolataimba mélyedtem. Vártam már, hogy ismét álarcom mögé rejtőzhessem.

Egy bő tört-fehér színű pulcsi és egy kényelmes, hosszú, fekete tornanadrág volt rajtam, s lábamon egy Nike edzőcipő. Hosszú hajam föl volt fogva egy egyszerű lófarokba. Egy ajtóhoz érkeztem, honnan apróbb hangokat hallottam. Közelebb merészkedtem, s halkan ki is nyitottam a nagy, kékes színű ajtót. Az edzőterem bejárata volt ez.

Ott, pedig egy magas, fekete hajú, fiatal férfit láttam, ki épp gyakorolt valamilyen egyedi ugrást. Arca verejtéktől csillogott, kicsit izzadt is volt a sok edzéstől. Egy tökéletes kombinált forgás után elkapta a felé repülő trapézt, majd kis pihenés után a háló markaiba dőlt. Hogy őszinte legyek, Eric Thane tényleg tehetséges artista. Magamban elismertem, de természetesen gondolataimat nem öntöttem szavakba. Épp’ kiszállt a védőhálóból, hogy egy pár kortyot igyon, mikor észrevett engem. Ki akartam menni, ugyan olyan halkan, ahogy bejöttem, de sajnos hangja megállított:

- Most már titokban követsz is engem? - kérdezte gúnyosan. Oké, ne is törődjetek azzal, amit az előbb gondoltam.
- Nem, nem követlek téged, Eric Thane! Mi okom lenne egy ilyen öntelt alakot követni? - vágtam vissza.
- Én is pont ezt szerettem volna megtudni. - felelte, miközben üdítőjéből kortyolt.
- Bocsánatáért esedezem, hogy véletlenül hangokat hallottam, miként erre sétáltam, s hogy bemerészkedtem, miközben Ön gyakorolt, és emiatt megzavartam unaloműzésében. - hajoltam meg előtte, miközben szavaimat gúnyosan ejtettem ki. - Remélem, nem fogja fejemet venni, arcátlanságom miatt! - hidegen elmosolyodott, s közelebb jött hozzám.
- Nem fogom a fejét venni arcátlansága miatt. - állt meg előttem, alig pár centire. Istenem, hogy mennyire csodaszép tekintete volt, hogy mennyire tiszta és ragyogó kék szeme!
- Nézd, most partnerek vagyunk, ha állandóan civakodunk, nem fogunk tökéletes előadást mutatni... - sóhajtottam egyet, mielőtt kedvesen elmosolyodtam volna. Ő, pedig pár percig csak szótlanul engem nézett, mire egy kicsit el is pirultam.
- Mintha te mondtad volna, hogy vissza fogom kapni a... nem is tudom mit.
- Lehetetlen rajtad kiigazodni, Eric! Mindegy, legyen szent a béke, oké? - nyújtottam ki kezemet, miután pár lépéssel hátrébb mentem. Némi habozás után, de elfogadta a kezemet. Ismét azt a különös érzést éreztem, mely mintha a szívem tájékát kezdte volna ellepni. Valamilyen kellemes borzongás, mely leírhatatlan volt.
- Emlékszel, amit két nappal ezelőtt mondtam? - kérdezte Eric, s még mindig nem engedte el kezemet.
- Ha megint a KRESZ-tankönyvet akarod fölhozni, komolyan mondom, hogy felképellek.
- Nem, nem arra gondoltam. Hanem, hogy mit kérnék egy olyan lánytól, mint te. - ismételten elpirultam. Mégis mire gondol?
- Nem, nem nagyon. - még közelebb húzott magához. Mit akarhat?
- Tudni akarod? - húzta idegeimet.
- Igen, a fenébe is, igen! - mintha egy ördögi mosoly futott volna át arcán, ugyanis, ajkaink közötti távolság egyre csak csökkent, s csökkent, mire egy édeskés csókban forrtunk össze.

Lágyan, gyengéden, ám hosszan csókolt meg. A még mindig fogságban lévő kezemet fölemelte és nyakára tette, ezzel azt akarta elérni, hogy átöleljem. Mit ne mondjak, az eszemet valamilyen köd lephette el, ugyanis szorosan átöleltem, miközben ajkaink egymást ízlelték. Eric kezei derekamon illetve hátamon időztek. Óvatosan beletúrtam éjfekete hajába, így még jobban közelebb kerültünk egymáshoz. Tagadhatnám, hogy hihetetlenül jól csókol? Tagadhatnám, hogy olyan fantasztikus érzés töltött el, miközben ajkainkat összeforrasztotta? Biztos rengeteg nő ágyasa volt már, biztos rengeteg nő száját érezhette már és biztos, hogy az a sok ezer nő ugyan azt érezte, mint most én. Sírni akartam, de egyben nevethetnékem is volt. Csak játéknak akar, egy újabb eszköznek, döbbentem rá, így ellöktem magamtól. Kicsit lihegtünk mind a ketten, s egymás tekintetét néztük.

- Ezt... még egyszer... meg ne próbáld! - mondtam sziszegve, dühtől remegve.
- Te akartad tudni... - rázta meg a vállát.
- Neked csak ennyit jelentett ez a csók? - kérdeztem tőle, s fájdalmas szempárral néztem rá. - Lehet, hogy számodra ez az első lépés volt, hogy egy újabb nőt az ágyadba csalogass, de fel szeretnélek világosítani, hogy én nem vagyok egy olyan lány, akit csak úgy könnyedén betörhetsz, Eric Thane! Ezt jól vésd az eszedbe! Ha nehéz a felfogásod, akkor pedig beajánllak egy orvoshoz... Talán majd tud segíteni... További jó edzést kívánok! - megfordultam, s kirohantam a teremből. Kiérve lábaim nem bírták tovább, így a falhoz dőltem és utat engedtem könnyeimnek.

Mért tette? Mire volt jó ez? Ilyen és efféle kérdések háborúztak bennem. Pedig olyan mézédes csók volt. És mért vert ennyire a szívem? Még most is úgy dobog, ahogy az elmúlt pár perc eseményeire gondolok.

- Ezt kamatostul vissza fogod kapni, Eric! Nem ismersz még engem. - indultam el. - Nem tudod, milyen veszélyes tudok lenni. És ami a legfontosabb, hogy nem ismered még Liliomot se. - gonosz mosoly futott át arcomon. - Vissza fogsz kapni mindent! - mélyet sóhajtottam, majd kezeimet zsebre dugtam és elindultam.

A Színpad keleti szárnyánál voltam. Magam sem tudom mért jöttem ide, hisz ezen a részen nem sűrűn voltam. Megráztam vállamat, majd tovább lépdeltem. Csak mentem, mentem, nem is figyeltem merre, amikor valamiben megbotlottam, s ebből kifolyólag megismerkedhettem a föld kemény, szőnyeggel fedett külsejével.

- Áu! - nyögtem, majd nagy nehezen, de föltápászkodtam. - Miben eshettem el? - néztem hátra.

Letérdeltem, s fölemeltem a szőnyeget. Egy deszkát találtam, mely máshogy illeszkedett a többihez. Valószínűleg emiatt szántottam fel a földet, jöttem rá. A deszkát óvatosan kiemeltem, s egy kart láttam ott.

- Ez meg mi lehet? - tűnődtem, de nem is gondolkodtam sokat, ugyanis a kart elfordítottam, mire a mellettem lévő fal elhúzódott...