Már öt éve annak, hogy Leon újjászületett, Sora és a Hattyúk tava által. Azóta sikert sikerre halmoztak ketten együtt. És bár Sora utálta a harcokat, legutóbb mégis részt vettek a Versenyen, és meg is nyerték. Hála Leon szervezésének, így csak annyi időt töltöttek ott, amíg a mutatványt végrehajtották, utána már mentek is vissza a szállodájukba, és csak az eredmény kihirdetésére mentek vissza. Időközben Sora végrehajtotta a Legendás manővert Rozettával, de Rozetta azóta elhagyta a Kaleido színpadát, mondván: szüksége van egy kis változatosságra. May visszatért a jégkorcsolyához, és csak kevés időt szánt a színpadi fellépésekre. Természetesen jött az utánpótlás is, az újoncok képében. De egyetlen olyan sem volt köztük, aki csak megközelíthette volna akár May szintjét is. Ezért csak kisebb volumenű előadásokat adtak mostanában elő, bár ezeket is élvezték. Sorát még mindig üldözte Fool, mivel Sora színpad iránti szeretete mit sem változott az évek során. A két sztár egészen jó barát lett az együtt töltött évek alatt. Segítettek egymásnak, mikor a másik rászorult. Például Leon Sora mellett volt, mikor annak felbomlott a jegyessége Kennel. A fiú ugyanis rájött: Ő már nem szerelmes Sorába, sőt talán sosem volt, de mindig csodálta, és inkább csak a barátja akar lenni, és nem a férje, mert csak boldogtalanná tennék egymást. Sora elmondta Leonnak, hogy ő pusztán csak hálából fogadta el Ken házassági ajánlatát. Ezután az eset után Sora nevelőszülei átköltöztek Japánból, hogy közelebb lehessenek hozzá. De Sora is ott volt Leonnal, mikor annak vakbélgyulladása volt, és hosszú ideig lábadozott, mert közben egy tüdőgyulladást is összeszedett. Sora ápolta míg betegsége tartott, pedig akkor igazán elviselhetetlen volt... Most a város két különböző negyedében laktak. Az eltelt idő közben a sajtó sem lazsált.
Az első néhány évben még úton-útfélen összeboronálták őket, majd elcsitultak a kedélyek, és ma már inkább csak testvérekként emlegették a párt.
Sora szülei most - körülbelül még három hónapig -odalesznek rokonlátogatóba. Sora azért nem ment, mert ennyi időre nem hagyhatta el a színpadot. Ma egész nap bent voltak és gyakoroltak a következő előadásra. Most két rivalizáló banda vezéreit játszották. Mostanában Mia egyre többször írt olyan darabokat amikben szerelmest kellett játszaniuk. De ezek nem voltak túl erotikusak. Nem is igényelték, sem ők, sem pedig a nézők.
Az elmúlt időszakban mindketten az érzelmeik viharában vergődtek, de ezt képesek voltak annyira magukban tartani, hogy senki sem vette észre, sőt egymás előtt is eljátszották, nincs semmi baj. De ez kezdett a barátságuk rovására menni. Szinte egyszerre vetették bele magukat az éjszakai életbe, kapcsolatokat létesítettek... ámbár ezek csak felszínes őgyelgések voltak.

Ma Leon a szokásosnál is csendesebb volt. Szinte meg sem szólalt, és senki nem tudta, hogy mi baja lehet. Még Sora sem, de nagyon aggódott érte, mert neki feltűnt, hogy a férfi amúgy is karcsú alakja napról napra fogy. Ezért felkereste a lakásán. Kopogott, csengetett, de választ nem kapott. Végül elővette a kulcscsomóját, kikereste Leon lakásásnak kulcsát, és beengedte magát. A lakásban sötét volt, és Sora sem kapcsolta fel a lámpákat, valahogy nem érezte helyénvalónak. Érezte, hogy Leon itt van valahol, és nem akar világosságot. A lakást egyedül a padlótól a plafonig érő ablakon beáramló holdfény világította meg. Sora szeme lassan hozzászokott a sötéthez, ekkor meglátta a nappali üvegfalánál a padlón ülő férfit. Leon egy pohár borral a kezében, egy szál fekete farmernadrágban nézett kifelé az ablakon, mintha a tenger vizén tükröződő Hold titkait kutatná. Annyira elmerült a gondolataiba, hogy észre sem vette a szobába lépő fiatal nőt. Ha mégis észrevette, nem foglalkozott vele. Nem vette a fáradságot sem arra, hogy ránézzen, sem pedig arra, hogy letörölje az arcáról a némán lefolyó könnycseppeket. Lassan kortyolt egyet a poharából, és folytatta a kifelé bámulást. Sora lassan letérdelt vele szembe, de nem ért hozzá. Csendben nézte a Halálistenként elhíresült férfit, aki most egyáltalán nem hasonlított önmagára. Arca és testtartása meggyötört volt. Szemlátomást emésztette magát valami miatt. Sora lassan kinyújtotta felé a kezét, és Leon arcára simította a tenyerét, szelíden kényszerítve a férfit, hogy a szemébe nézzen. Amit a szemében látott, attól összefacsarodott a szíve, olyan mélységes fájdalom sütött a halvány ibolya szempárból.
- Mondd el, kérlek! - suttogta halkan. Nem kellett többet mondania, hiszen Leon így is tudta, mit akar tudni a másik.
- Ma lenne 23 éves.- mondta suttogva, de égő fájdalma átitatta mély baritonját.
Sora nem kérdezett többet, hisz tudta kire gondol. Csak szótlanul magához ölelte a férfit, annak fejét a mellkasára húzta, és lágyan simogatta csapzott, ezüst haját. Leon némán bújt a vigasztaló karok menedékébe, most nem érdekelte, hogy mit fog gondolni róla Sora, sem az, hogy megőrizze a Halálisten álarcát. Most csak egy ember volt, akinek szüksége volt egy másik ember közelségére. Úgy kapaszkodott Sorába, mint egy védelmet kereső gyermek, aki tudja, hogy bármi történik is Ő majd vigyáz rá, megvédi mindentől.
Hosszú percekig ölelték egymást mire Leon valamelyest megnyugodott. Ekkor azonban mindketten ráeszméltek arra, hogy igazán csak egymással tudják elfeledtetni a bánatukat. Csak egyféleképpen tudják kizárni - ha csak néhány órára is - a valóság fájdalmait. Leon felemelte a fejét, és óvatosan megcsókolta Sorát, időt adva neki, hogy ha akar, elhúzódhasson, de Sora csak erősebbre fonta karjait Leon körül. Leon erre lassan felemelkedett, ezzel felhúzva Sorát is. Kicsit hátrébb húzódott, és lenézett a lányra. Mivel nem látott az arcán vonakodást, kételyt, sem pedig félelmet, felkapta, és a hálószobájába vitte édes terhét. Ott lerakta az ágyára, majd lassan visszaballagott az ajtóhoz és becsukta azt.
Ezzel kizárta Foolt, aki még Sora után nem sokkal érkezett. Természetesen a szellem tudta, hogy mi történik a csukott ajtó mögött. Természetétől távolállóan nem próbált bejutni, inkább a nappali másik végébe lebegett, ahol leült a szófa háttámlájára, és kártyáit előhúzva jósolni kezdett. A végeredmény láttán egy halvány mosollyal megrázta a fejét, és visszament a színpadra.
Másnap reggel Leon zúgó fejjel ébredt. Ahogy az álom és az ébrenlét közötti vékony határmezsgyén állt, eszébe jutott a tegnap éjszakai álma. Olyan valóságosnak tűnt, hogy szinte valóság is lehetett volna... Felült az ágyán, de a fejébe hirtelen éles fájdalom hasított. Mikor kissé csökkent a lüktetés, szétnézett a szobában. Viszonylag hamar rájött, hogy a saját ágyában ébredt, de arra már sehogy sem volt képes visszaemlékezni, hogy hogyan is került oda. Megállapította, hogy még sosem volt ekkora rendetlenség a szobájában. De az már a bejárónő problémája... Az ágy melletti órára nézett és meg kellett állapítania, hogy nagyon elkésett, de most ez sem érdekelte. Lassan kiszállt az ágyából, és elment lezuhanyozni. A hideg víz alatt fokozatosan kitisztult a feje. Reggelire gondolni sem akart, mert a konyhából felszűrődő kávéillattól is émelygés fogta el. Gyorsan felöltözött, és elindult a Színpadra. Szerencsére most nincsen fellépésük, sőt még az új darab sincs készen. Gyorsan elment az öltözőjébe, és felvette az edzőruháját. Az edzőterem tele volt, és másnapos feje nem tudta volna elviselni a bent uralkodó hangzavart, ezért a színpadra ment gyakorolni. Gyakorlás közben próbálta megfejteni a benne dúló érzelmeket.

Ez így ment két teljes hétig. Leon bement edzeni, de mindig a többiektől külön, főként Sorát kerülte, mert ahányszor a közelébe került, mindig az az álom jutott eszébe, amiben magáévá tette, és ettől nem tudott rendesen koncentrálni. A két hét alatt rájött, hogy ez így nem mehet tovább. Annyira próbált távol maradni Sorától, hogy fel sem tűnt neki, partnere is éppoly nagy igyekezettel tér ki az útjából. A tizennegyedik nap végére elhatározásra jutott: Egy időre el kell hagynia a Színpadot, rendeznie kell magában a dolgokat. Még aznap beszélt Kalossal. Kalos - bár nem akarta elengedni úgy, hogy nem mondta meg, mikor menne vissza - végül mégis csak belement. Neki ugyanis feltűnt, hogy két hete kerüli egymást a színpad két sztárja. Leon még a hajnali géppel el is repült. Egyelőre Párizsba ment, majd a vidéki birtokára Marseille környékére. Itt senki sem érhette el. Teljesen kizárta a médiát, és a kommunikáció felvételének szinte összes lehetőségét.