|
1. RÉSZ
THALIA 2008.12.31. 20:54
Sora Naegino úgy érezte, titokzatos kapocs köti össze a zongoristával: ő is áthatatlan volt. Azonban egyvalamiben mégis csak különbözött tőle a zenész: neki legalább sikerült elérni, hogy figyeljenek rá, míg a lánynak ez gondot okozott, amióta elmúlt 35 éves. Fel sem foghatta, mi lehet ennek az oka, de egy napon arra a felismerésre ébredt, hogy elérte azt a kort, amikor már senki sem kéri ki a véleményét, és mindenki különcnek tekinti.
Amikor a zene hirtelen elhallgatott, Sora újra felhúzta az ódon gépzongorát, és gyorsan mosolyt varázsolt az arcára. A folyamatos mosolygás végül is a koszorúslányok számtalan feladatainak egyike, különösen, ha a koszorúslány a menyasszony lánya. Mégsem sikerült teljesen elnyomnia egy halk, keserves sóhajt, mikor egy elefántcsontszínű selyembe öltözött alak lépett a csigalépcső legalsó fokára. Minden szempár a mennyasszonyra szegeződött.
- Mindig koszorúslány vagyok, sohasem menyasszony- mormolta maga elé Sora.
Erőt vett magán, nehogy magával ragadja a mélabús hangulat, és a falon függő bekeretezett fényképekre pillantott. Kedvenc képén apja ölében ül egy mogyoróbarna, csillogó szemű kislány, akinek még fogalma sincs arról, hogy a sors elragadja a szeretett férfit a családjától, még mielőtt ő befejezné a középiskolát. A két alak mögött, a férfi vállát átölelve egy asszony állt, aki a lépcsőről a vendégei felé forduló sugárzó asszony fiatalabb kiadása volt.
Sora mutatóujjával előbb saját, majd az apja ajkát érintette meg, mintha csendre akarná inteni, nehogy tönkretegye a pillanatot.
- Ne aggódj, apu! Nagyon kedvelnéd te is. Boldoggá teszi anyut.
Amikor a lány ismét felpillantott a terem másik végében Leon Oswaldot fedezte fel. A férfi ugyanolyan unottnak tetszett, mint amilyennek ő is érezte magát. Száznyolcvanhat centis magasságával jócskán kimagaslott a vendégek közül, méretre szabott öltönyében pedig még jobban festett, mint ahogy Sora emlékezetében élt - már ha ez egyáltalán lehetséges volt.
Tulajdonképpen megdöbbentő, hogy egyáltalán itt van, hiszen a kerület legvonzóbb agglegényéről az a pletyka terjengett, hogy nagy ívben elkerül minden esküvőt, nehogy megfertőzze az a betegség, amelytől úgy óvakodott, mint más a pestistől: a házasság.
- Gyorsan, gyorsan! Gyertek! r11; kiáltotta valaki. r11; Barbara mindjárt eldobja a csokrot!
Tucatnyi Soránál fiatalabb, csinosabban öltözött és feltűnőbb nő sereglett a lépcső elé, hogy elkapja a virágcsokrot, amely egy régi babona szerint a magányos életük végét és egy új fejezet kezdetét jelentheti.
Sora nem érezte magát elég naivnak ahhoz, hogy részt vegyen ebben a badarságban, ezért most megpróbált a megszokottnál is jobban beleolvadni a tömegbe. Tekintetével közben lopva újra és újra a férfit kereste a terem túloldalán, akiért a középiskolában rajongott. Félénk lányként került akkoriban az új iskolába, és a focicsapat vonzó hátvédje egyből meghódította, mint az iskola összes lányát.
Leon azonban már akkoriban sem vett tudomást a létezéséről.
Az eltelt idő alatt a férfi szemlátomást még vonzóbb lett. Külseje még mindig sportosnak tűnt. Ezüst fürtjeiben nyoma sem látszott az eltelt időnek, és bár felszedett néhány kilót, az nyilvánvalóan színtiszta izom volt.
Bár sorának esze ágában sem volt elkapni a menyasszonyi csokrot, titokban azért eljátszott a gondolattal, hogy megfogja magának Leont. Sajnos azonban még arra sem látott semmi esélyt, hogy táncoljon vele. Semmi esélye, amikor olyan szörnyen fest a pasztellszínű koszorúslány ruhájában.
Miként lehetséges, hogy az anyja már másodszorra megy férjhez, miközben ő egy apró eljegyzést sem tudott felmutatni. Hosszú évekig azt hitte szívességet tesz az anyjának, közben pedig nyilvánvalóan csak púp volta a hátán.
Megpróbált másra gondolni, nehogy elragadja az önsajnálat. Hol fog élni ezentúl? Az anyja házában természetesen szívesen látják, de most más a helyzet mint amikor még azzal vigasztalta magát, hogy ottlétével az öregedő édesanyjának tesz szívességet. Most egy turbékoló szerelmespárral kellene egy fedél alatt élnie.
Bár az anyja elmúlt már hatvan, de Sora tisztában volt vele, hogy a szerelmi élete sokkal izgalmasabb, mint az övé.
- Kapd el, szívecském!
- Az anyja hangja hallatán megfordult. Önkéntelenül nyúlt a repülő tárgy felé. A pontos és lendületes dobásból ítélve Barbara nagy karriert futhatott volna be egy középiskolai kézilabdacsapatban. A vendégek tapsoltak és nevettek, miközben a zavarban levő Sora magasba emelte a trófeát, amelyet a pokolba kívánt.
Később a puncsos pult mellett fültanúja volt a kissé becsípett Sylvia Porter megjegyzésének, aki az esetet rminden idő legszerencsétlenebbül sikerült dobásánakr1; nevezte.
Sora nem is gondolta volna, hogy ez a buta mondat ennyire rosszul esik majd neki, hiszen nem volt már kislány. A dolog mégis megviselte. Sőt talán sokkal jobban, mint akkoriban, amikor barátnőivel még abban a tévhitben élt, hogy nincs a világon fontosabb dolog, mint az, hogy az ember közkedvelt legyen, és elegendő egyetlen randi az igazival ahhoz, hogy megtalálja az egész életre szóló szerelmet és boldogságot.
Mély levegőt vett és megpróbált higgadt maradni. Nem önszántából él olyan életet, amellyel mások gúnyjának, vagy céltáblájának teszi ki magát. Valahol a főiskola és a tanári pálya között vénlány lett belőle. Bárcsak tudná, hogy an lehetne újraosztani a lapokat!
Elgondolkozva töltött magának még egy pohár puncsot. Az élete letagadhatatlanul unalmas. Lelki szemei előtt kirajzolódott egy terv. Először is elköltözik az anyja házából, ezt követően pedig mindent megtesz, hogy megtalálja a tökéletes- vagy legalábbis megközelítőleg tökéletes- férjet. Amilyen szeszélyes a sors, az egyetlen lehetőség Fenton Marsh alakjában öntött testet, aki láthatólag minden bátorságát összeszedte, amikor odalépett hozzá., és zavartan tologatva az orrán szódásüveg vastagságú szemüveget, táncolni hívta.
Sora gondolkodás nélkül nemet akart mondani. Fenton nem éppen Leon Oswald. Aztán hirtelen meggondolta magát.: valamikor mégiscsak el kell kezdenie új életét, és eddig sem vezetett jóra, hogy válogatós volt.
- Szívesen!- hallotta saját hangját.
A puncs időközben megtette hatását, minden gátlástól megszabadította.
- Talán hallottál már róla, hogy a gimnázium óta csinos kis vagyonra tettem szert- kezdte mondókáját a férfi, miközben a lány lábára taposott.
A lány halkan felnyögött, majd annyit mondott:
- Ez csodás.
A férfi szemmel láthatólag remek benyomást szeretett volna kelteni, ezért megpróbálta megcsillogtatni remek tánctudását: megforgatta Sorát. Pontosabban csak szerette volna megforgatni, de a lány nem számított erre, és cipője sarkával belegabalyodott hosszú ruhája szegélyébe. Hogy e ne veszítse egyensúlyát, hadonászni kezdett, és közben egy magas férfiba ütközött, aki éppen egy pohár puncsot szeretett volna tölteni magának. Mindkettőjük ruhája átnedvesedett.
Fenton mentve a menthetőt elsietett, hogy törölközőket hozzon. Sora és áldozata kettesben maradt. Leon lenézett nemrég még fehér ingére, melyet most vörös pontok díszítettek.
- Bocsáss meg!- mormolta maga elé a férfi.
Sora szörnyen zavarban volt. Ez mindig az ő szerepe szokott lenni: bocsánatot kérni valamiért amiről nem is ő tehet.
- Ugyan miért?- kérdezte.
Leon szürke szeme szórakozottan csillogott.
A tudat, hogy ez a szempár a város legvonzóbb agglegényéé, csak tovább rontotta Sora bizonytalanságát.
- Azért, mert félbeszakítottam Fred Astaire és Ginger Rogers táncát- magyarázta a férfi.
A zene már rég elhallgatott, de Sora még mindig nem bírt megmozdulni, a férfi hófehér fogsora szinte megbabonázta. Csak akkor tudatosult benne, hogy a keze Leon izmos mellkasán nyugszik, amikor Fenton visszatért eg halom benedvesített papírtörlővel. Azonnal visszahúzódott, mintha megégette volna magát.
Szívesen kukkantott volna Leon méretre szabott zakója alá csak egy másodpercre, hogy lássa, valódi-e, amit érez, de még szívesebben tekintett volna a férfi szívének mélyére. Ugyanis még magához Sorához is eljutottak a pletykák, miszerint Leon a csábítás terén még magát Casanovát is lepipálná. Az is szóbeszéd tárgya volt, hogy sorra kudarcot vallott, mert egyetlen nőnek sem sikerült bebizonyítania, hogy ő nem olyan, mint a férfi volt felesége volt. Továbbá arról is suttogtak az emberek, mintha Leon minden nőt meg akarna büntetni a tönkrement házasságáért azzal, hogy szeretőit olyan gyakorisággal váltogatja, mint más az alsóneműjét. Mindez azonban semmit sem változtatott azon a tényen, hogy a sármos férfi láttán az álmos kisváros lányai és asszonyai drámai sóhajokban törtek ki, akár a férjük jelenlétében is.
Bár Fenton nem időzött sokáig, Sora ruhájára lassan rászáradó puncsfoltok eltávolítására irányuló ügyetlen igyekezete csak még kellemetlenebb helyzetbe hozta a lányt. Elvörösödött, és a szeme megtelt könnyekkel. A legtöbb kellemetlen helyzetben könnyen elpityeredett.
- Segíthetek Sora?
Már az is több, mint hízelgő volt, hogy Leon egyáltalán emlékszik a nevére.
A gimnáziumban eltöltött évek ellenére, még abban sem volt biztos, hogy egyáltalán távoli ismerősének nevezhetné a férfit. Felnevetett.
- Mondjuk táncolhatnál velem addig, amíg meg nem szárad a ruhám, és meg nem nyugszomr30;
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
