Néhány nappal később...

Esteledett. A Nap vörös ragyogással tűnt el a tenger felett, csillogó fényhidat varázsolva a vízre. A tágas
nappali hatalmas ablakaiból remek rálátás nyílt a mindig lebilincselő természeti jelenségre. A pazar színjáték visszfénye a szobában is meleg vörösre színezett mindent. Egészen meghittnek lehetett volna nevezni a hangulatot, de körbelengte őket a szomorúság, a bánat kísértete.
A Kaleido Sztár a zongoránál ült, és lágy, szomorú dallamok születtek kezei nyomán a hangszerből. Örök partnere most is ott volt mellette. Ő terelte a zongorázásra Sora figyelmét, mert a lány mindenáron edzeni akart, pedig az az Angyal számára tilos volt néhány napig.
Mattnek már megoldották a szoba-kérdést, volt egy eddig használaton kívüli kicsi helyiség, amit berendeztek neki.
Ő épp ott dolgozott, számítógépét gyötörve. Sophie és Yuri edzésről tartottak haza. A nyugalmat hirtelen az ajtó csapódása, és testvéreik hangja törte meg. Megérkeztek. Leon felnézve biccentett köszönésképpen. Azt gondolta, az érkezők úgyis leülnek a zongorajátékot hallgatni. Nagyot tévedett.
Sophie egyenesen odament hozzá, és suttogva, de erélyesen felszólította, menjen be Matthez... Majd a felszabaduló fotelbe vetette magát. Leon megszokta már húga szeszélyeit, most mégis meglepett arcot vágott, ahogy kedvenc helyét elfoglalták, de szemöldökét felhúzva mégis szó nélkül ment a főnix szobájába, ahol már Yuri is ott volt.
Komoran néztek mindketten a belépő ezüsthajúra, aki ezt látva halkan megkérdezte:
- Történt valami?
- Ezt most vettük ki a postaládából Sophieval. - nyújtott oda a szőke egy levelet - hugit ebből egyelőre ki kellene hagyni. Így is teljesen maga alatt van.
- Hmm... mi ez?
- Zsaroló levél. Yume egy vámpírklán kezében van, itt, Amerikában. És közelebbről: a városban. - szólalt meg az eddig hallgató tűzdémon.
- Ilyen úton akarják megszerezni az erejét. Ha elmegy a húgáért, ő hal meg. Ha nem, akkor Yume.
- Sorát már nem tudják megharapni. Az a végüket jelentené - gondolkodott Leon - de őt még mindig gyötrik az álmai. Ma is álmodott, de hogy miről, azt nem mesélte. Rémálom volt, mert sikított.
- Mit tehetünk?
- Nem tudom. Valahogy Sora tudta nélkül ki kell mentenünk onnan...
- Leon, neked mellette kell maradnod. Mi majd együtt megpróbáljuk.
- És én?! Nekem is a Sztárra kell vigyáznom. Nem ?! - került elő hirtelen Fantom.
- De. - hagyták rá.
- Ketten próbálkozni?! Nagyon kockázatos. Sokan lehetnek. - gondolkodott a párducdémon.
- Hívok segítséget. - vetette fel a főnix.
- Honnan?
- Az legyen az én dolgom - mosolyodott el rejtélyesen Matt -, de holnap estére itt lesznek. Viszont ide nem hívhatom őket, nehogy angyalkád gyanút fogjon. Mi megyünk el Yurival a találkozóra. Esetleg Sophie-t is visszük.
- Azt már nem! - mondta Leon és Yuri egyszerre - neki is itthon kell maradnia.
- Túl veszélyes. - tette hozzá a szőke, mire a francia bólintott.
- Rendben. Akkor nagy vonalakban valami terv kellene. - szólalt meg újra a tűzdémon.
- A pontos hely ismerete fontos lenne, ahol ez a vérszopó népség fogva tartja.
- Ez nem probléma. - nyújtotta ki ökölbe zárt kezét Matt, mire a párducok egy apró denevért fedeztek fel a tenyerében - ma éjjel ő felderíti. Hajnalra itt van az információval. Mire a segítség ideér, kb. délre, már mi tudni fogjuk, hová menjünk.
Kiengedte a pici állatot - ami mellesleg szintén egy démon volt - a szoba ablakán, mire az elvitorlázott. Leon elkapta Foolt, és megmagyarázta, hogy még homályos jóslatokkal sem szabad felzaklatni kedvesét. Így Fantom úgy döntött, inkább néhány
napig Rosettánál marad, nehogy elszólja magát.
Az ezüsthajú artista pedig gyorsan visszament a lányokhoz, nehogy szerelmének feltűnjön huzamosabb távolléte. Közben a konyhába betérve öntött egy kis gyümölcslevet nekik, és bevitte a nappaliba.

Sora épp lezárta a zongora fedelét. Felnézett partnerére, aki odanyújtotta neki a poharat. A lány elmosolyodott:
- Köszönöm. Épp ezt szerettem volna...
- Tudom. - nézett bele mélyen az ezüstszín tekintet a barna szemekbe.
- Lassan vacsoraidő. - állt fel a kék hajú tündérke.
- Megyek segíteni. - bólintott az angyal, és felkelt a székről.
- Maradj! Két percbe sem telik. Csak terítenem kell. - mondta kifelé menet Sophie.
Leon odalépett párja mögé, és átölelte. Csendben álltak, egymáshoz simulva. Majd a férfi halkan megkérdezte:
- Jobban érzed már magad, kedves?
- Kicsivel. Nehéz ezt feldolgozni, hogy már az édes- és a nevelőszüleimet is elvesztettem.
- Tudom. Teljesen elfelejteni a fájdalmat nem lehet. Én a szüleim után néhány évvel veszítettem el Sophiet... legalábbis úgy hittem. Iszonyatos érzés volt. Úgy éltem túl, hogy jéggé dermedt a szívem, amit csak Te tudtál megolvasztani.
- Te teljesen egyedül maradtál. Az még borzasztóbb lehetett, mint most nekem. Az vigasztal, hogy legalább itt vagytok velem: Te, a testvéreim és a barátaim. - nézett hátra szerelmére Sora.
- És a gyermekünk. - tette hozzá lágy, mély hangján az artistaherceg.
- Igen. - mosolyodott el végre a lány, megfordulva. Belenézett a varázslatos ezüstszín szemekbe. Ott lángolt bennük a szerelem és a vágy. Odabújt kedvese karjai közé, és hallgatta szívdobbanásait. Párduca lehajtotta a fejét, miközben az ő állát megemelte. Ajkaik egymáshoz tapadtak. Az ezüst hajzuhatag körbevette őket, kizárva a külvilágot. Nem láttak, nem hallottak egymáson kívül senkit és semmit. Jó néhány perc elteltével eszméltek arra, hogy valaki szólongatja őket. Sophie volt, hívta őket vacsorázni, mivel a többiek rájuk vártak. Amikor végre ráfigyeltek, már indult is vissza az
étkezőbe.
- Leon!
- Tessék!
- Délután megint furcsa álmom volt.
- Hmm?! Megint rosszat álmodtál? - fogta puhán tenyerébe a sápadtan is ragyogóan szép lányarcot.
- Nagyon. Egy sötét szobában voltam bezárva, és olyan lények vettek körül, mint amelyik pár hónapja megtámadott. Igaz, nem rondák és szakadtak, mint az volt, hanem méltóságteljes, de rideg, vérengző agyarasok. Az új artistatársaink
is köztük voltak.
- Vámpírok?!
- Igen. Valamiért nem támadtak... De féltem. Nagyon.
- Szerencse, hogy csak álom volt. Ne félj, nem engedem, hogy bárki is bántson. - válaszolt a hópárduc démon, miközben magában döbbenten állapította meg, hogy sajnos szerelme nem álmodott. Bizonyára valamiféle telepatikus képesség kezd kialakulni benne...
- Köszönöm, Leon!
- Mit, kicsim?
- Hogy mellettem vagy.
- Mindig itt leszek. Szeretlek, és vigyázok Rátok. - nézett rá kedvesére a fiú nagyon őszintén és komolyan. Válaszul hálás, szeretetteljes mosoly ragyogott fel Sora arcán.
- Menjünk enni, mert Sophie megharagszik.
- Menjünk. - bólintott a démon visszamosolyogva.

Csend honolt a városban. Késő éjjel volt, a Hold vékony sarlója alig világított. A parton a tenger hullámainak monoton locsogása nem zavarta a nyugalmat. Néha felvonyított, felugatott egy-egy távoli kutya, vagy vadászó bagoly halk huhogása
jelezte: éjszaka is van élet. A tengerparton álló szép kis villa lakói is pihentek. Azaz csak hárman. Yuri és Matt ma délután elutaztak. Halaszthatatlan üzleti ügyben.
Sora felriadt. Megint  a vámpírokkal álmodott. Örök partnerére nézett, aki édesen aludt. Szép arcán apró mosoly játszott. A lány nem állta meg, hogy egy kis, puha csókot ne adjon neki, nagyon óvatosan. Majd hang nélkül felült, kicsúszott párja
mellől az ágyból, magára kapva ruháját. Közben egész végig a felzaklató álom részletei és egy kérdés jártak a fejében: "Miért hívtak a vámpírok Yumének?" Majd valami eszébe villant: "Jaj nekem! És ha... Yume is démon, és képes gondolatban üzenni?! Az ő szemén keresztül láttam mindent... nagyon erős, ha ilyen fiatalon képes egy vámpírral elbánni. Bajban van. Miattam. Ezt nem hagyhatom!" Kétségbeesve ment ki a házból, és futni kezdett a parti fövenyen.

Leon álmában hiányolta kedvesét. Azonnal felébredt, és döbbenten, idegesen vette tudomásul Sora eltűnését. Rögtön ébresztette húgát. Közeli veszélyt érzett. A rejtett szekrényben tárolták mindannyiuk felszerelését. Matt és Yuri a sajátját elvitte, hiszen az utazás ürügye csak Sora megtévesztését szolgálta... Leon fehér páncélja és fegyverei, meg Sophie jégkék holmija
nemsokára gazdáikra kerültek. A két démon koncentrált: Sora illatnyomát keresték. Majd a testvérek egymásra nézve bólintottak: megtalálták. Gyorsan utána indultak.