Miután Leonék elmentek Sora és Layla az egyik szalonba vonult vissza. Ott mindketten leültek a kandalló elé, és egy pár percig nem szóltak egy szót se. Bár mindketten tudták, hogy a férjük csak egy hétig lesz távol, de mégis az aggódás, és a hiány erőt vett rajtuk. Layla természetesen értette, hogy miért érez így, hiszen a világon mindennél jobban szerette a férjét, de Sora egyszerűen nem tudta, hogy miért aggódik egy idegenért, egy olyan emberért, akit nem lenne szabad, hogy szeressen. De mégis, az a tudat, hogy egy hétig nem látja, Leont aggodalommal, és nyugtalansággal töltötte el. Hiszen Leon mellett mindig biztonságban érezte magát. Bármerre is járt a Castian kastélyban a férje ruhájának a suhogása, az illata, a hangja megnyugtatta őt és biztonságérzetet adott neki. De most, hogy Laylánál volt valami hiányzott neki és ürességet érzett a szívében. "Bármennyire is idegennek szeretném tekinteni, vannak olyan napok, amikor képtelen vagyok erre"- vallotta be magának. -"Nem tudom, mi lesz, ha eltelik ez az öt év. Hiszen már egy majdnem eltelt." - töprengett Sora - "És ha letelik ez az öt év biztos, hogy elhagy, és elválik tőlem. Mert ő Sophiet szereti. Egy olyan nő, akinek én a nyomába se érhetek, mert Leon szívét teljes egészében lefoglalta" - mondta magának, majd hirtelen Layla billentette ki.
- Sora! - kiáltotta hangosan.
- Igen - ébredt fel Lady Oswald.
- Már kétszer szóltam, nem tudtam, mi van veled.
- Jaj, ne haragudj, csak nagyon elgondolkodtam-, mondta még mindig szórakozottan.
- Perszer - mosolygott a ház úrnője - tudom én. Hiányzik a férjed. Az előbb olyan elszontyolodott arcot vágtál, hogy azt hittem, hogy mindjárt elsírod magad. Jaj, hát ne búslakodj - lépett oda a barátnőjéhez és a vállára tette a kezét - nemsokára hazajönnek. Csupán egy hét - vigasztalta. - Addig meg jól kibeszéljük magunkat rendben?
- Rendben - nyugtázta Sora és halványan elmosolyodott.
- Jaj, hogy szeretheted, Leont. - ábrándozott Layla - De hisz érthető, még csak 9 hónapja vagytok házasok. Én már viszonylag megszoktam, ha Yuri elmegy itthonról. Bár igazából, csak akkor nyugszom meg, ha itt van velem.
- Értem - hagyta rá. - És, megkérdezhetem ti, mióta vagytok házasok? - kérdezte zavartan.
- Ó mi már rég. 5 éve - mondta büszkén.
- Akkor biztos nagyon szerethetitek egymást. - mondta Sora szomorúan, mert eszébe jutott, hogy 5 év múlva ők már biztos, hogy nem lesznek együtt.
- Na gyere, menjünk a konyhába. Meg kell mondani a szakácsnak, hogy mit főzzön mára. - mondta és ezzel elindultak a hosszú folyosón. Sora csodálkozva nézett körül, és elkönyvelte magában, hogy az ő otthona sokkal szebb. - Majd ha végeztünk, megmutatom neked a házat és mesélek is arról, amikor kicsik voltunk.
- Rendben van - bólintott Sora és ekkora már a konyhába értek. A konyhában egy 29 év körüli fiatal szakács várta őket.
- Jó reggelt Lady Killien, önnek is kisasszony! - mondta, amikor meglátta Sorát.
- Jó reggelt! - üdvözölte Sora.
- Jó reggelt Scott. Sora az úr a szakácsom Scott Hastings. Scott a hölgy Lord Leon Oswald hitvese Lady Sora Oswald.
- Lady Oswald - hajtotta meg egy kicsit a fejét, majd Laylához fordult - Asszonyom, mit parancsolnak mára?
- Hát, én valami könnyű krémlevesre, salátára és halra gondoltam. Desszertnek pedig valami melegre. Talán felfújt. Na, mit gondol?
- Véleményem szerint lehetne francia hagyma krémleves, esetleg brokkoli krémleves. Cézár saláta, süt hal, angolos babbal, és vanília felfújt. Megfelel önöknek?
- Nekem jó. És neked Sora.
- Nekem is. Szerintem kitűnő lesz.
- Akkor végeztünk is mára Scott. A vacsorát önre bízom.
- Köszönöm asszonyom - bókolt miközben Sora és Layla kiindultak a konyhából.
- Ügyes szakácsod van. - mondta Sora. - Olyan mit az enyém May. Biztos, hogy jól megértenék egymást.
- Igen, valóban nagyon ügyes. De gyere, most megmutatom az egész kastélyt. Meglátod az egész délelőttünk, lemegy majd vele, és nem is gondolunk a férjeinkre. - mondta nevetve majd maga után, húzta Sorát.
Így a délelőtt nagy részét a Netherfild kastély bebarangolásával töltötték. Lady és Lord Killien otthona nagyon szép volt. Barátságos, otthonos és vidám. Layla szerint minden tárgynak külön története van, és a közel 3 órás sétájuk alatt el is mondott egy jó párat Sorának. Bár a Netherfild kastély nagyon szép volt, Sora a Castian birtokot mégis jobban szerette. Az ő otthona majdnem kétszer akkora volt, mint Lalyáé. A berendezési tárgyaknak bár nem volt története, mégis minden elegánsabb volt, mit itt Netherfildben. Layláék házán látszott hogy elegáns, gazdag fiatalok lakják, míg az övéken az, hogy Leon egy roppant komoly, határozott és igényes férfi. Sora míg ezen gondolkodott mosolyogva idézte fel maga előtt a férjét. A széles vállait, az egyenes, büszke tartását, az ezüstösen csillogó haját és a végtelen mélységet, idéző szemeit látta maga előtt. Majd ismét Layla zökkentette ki őt.
- Na Sora, tetszik a ház?
- Igen, gyönyörű szép. Elegáns, kellemes és barátságos. Pont olyan szerintem, mint te és Yuri.
- Oh, köszönöm - mondta kissé zavartan. - De most már gyere, menjünk ebédelni, már majdnem egy óra van.
- Menjünk - mondta és elindultak az ebédlőbe.
Miután végeztek ismét visszavonultak az egyik szalonba, és ott több órán keresztül beszélgettek. Layla mesélt a birtokról, arról, hogy hogyan ismerte meg Yurit, arról, hogy milyen volt az esküvőjük. Sora pedig beszélt neki a Londoni iskoláról, az édesanyjáról és az Avoriaz nevű birtokról ahol a nagybátyjával élt egy darabig. Végül arra terelte a témát, ami a legjobban érdekelte őt.
- Mondd csak Layla, mesélnél nekem egy kicsit Sophieról?
- Sophieról? - csodálkozott - Leon még nem mesélt róla?
- Hát nem sokat - hazudta. - Nyilván fáj neki, és nem akar róla beszélni. De neked se kell, ha nem szeretnéd.
- Hát valóban nem kellemes ez a téma, de beszélhetek róla egy kicsit, ha nagyon szeretnéd.
- Igen szeretném - vágta rá Lady Sora.
- Akkor vágjunk bele - mondta, sóhajtott egyet és elkezdte. - Sophie gyönyörű nő volt. Az arca szinte ugyanolyan volt, mint a tiéd, csak a haja volt egész más. Csodaszép, hosszú ezüstösen csillogó, majdnem a térdéig érő. A szemei szürkéskékek voltak, a bőre fehér, a hangja selymes, lágy. Az egész nőről sugárzott az elegancia, a báj, a kifinomultság, és látszott rajta, hogy nagyon okos. Ó, Sophie nagyon átkozottul okos volt. Bármiről el tudtál vele beszélgetni. Amikor vele voltam mindig olyan dolgokról beszélt, ami érdekelt engem. Elcsevegtünk zenéről, politikáról, divatról és minden egyébről. Én is nem egyszer voltam náluk, és mindig karon fogott és sétáltunk a Castian kertbe, Leon és Yuri pedig jött utánunk. El tudtunk így sétálni órákat. Sokat nevettünk, piknikeztünk, lovagoltunk. Volt olyan, amikor egy nyári nap elindultunk ebéd után, és csak éjfélre értünk haza. Akkor még minden csodaszép volt. Leon sokat nevetett.
- És most? - kérdezte Sora félénken, lélegzetvisszafojtva.
- Most már nincs velünk Sophie, messze van - mondta szomorúan, hiszen ő arra gondolt, hogy meghalt már közel öt éve. De Sora egész másképp értette. Azt hitte, hogy Sophinak el kellet szakadnia Leontól, és a férfi még mai napig őt szereti. "De akkor miért kedves velem? És miért néz rám olyan furcsa kifürkészhetetlen tekintettel?" - kiáltott fel magába Sora értetlenül.
- És Leon szerette őt? - kérdezte, de úgy érezte, nem akarja tudni a választ.
- Hogy szerette e? - lepődött meg Layla. - Hát persze, hogy szerette. - "Miért ne szerette volna?"- Csodálkozott Layla magában. Hiszen a testvére volt. Mondta magában, de Sorának nem. - De most ne ilyen szomorú dolgokról beszélgessünk. Gyere, és menjünk, igyunk egy kis bort. Yuri borai nagyon finomak.
- Én nem nagyon szoktam inni. - vallotta be Sora
- Oh, hát most egy kicsi belefér. És tudod mit? Mi lenne, ha sütnénk valami süteményt mi ketten akkorra mikorra hazaérnek Yuriék.
- Mi ketten? - nézett rá Sora csodálkozva.
- Aha - lelkendezett tovább.
- Az, az igazság, hogy én nem nagyon tudok sütni.
- Óh, az nem baj, én se, de ott van a szakácskönyv. Majd meglátod milyen jó lesz.
- Te tudod - nézett rá Sora furcsán, majd elnevette magát.

Így telt el az első nap a Netherfild birtokon. Miközben ők tervezgették, hogy mit fognak csinálni az elkövetkezendő héten Yuri és Leon éppen a szállodába vacsoráztak, és beszélgettek.
- Na, mesélj Leon, milyen az élet nős emberként? - vágott bele Yuri. Leon pedig elnevette magát.
- Olyan, vagy mint a feleséged, mindenre kíváncsi vagy - közölte nevetve Yurival
- Ugyan - legyintett bosszúsan, majd visszatért az arcára a kíváncsi tekintet - Na?
- Nem sokat változott az életem. Sora csodálatos nő. Kedves, figyelmes, okos, gyengéd és gyönyörű. El lehet vele beszélgetni, sok minden érdekli. Remekül ért a szolgák nyelvén. Szinte már barátnak tekintik őt Kalosék. Szereti a lovakat, a könyveket, és szeret zongorázni.
- Igen, igen, ez mind szép és jó - helyeselt - De szereted őt? - tapintott rá a lényegre.
- Szeretem - mondta őszintén, a szíve mélyéből. Boldog volt hogy kimondhatta valakinek.
- Akkor jó. Nem örültem volna én se és Layla se, ha egy olyan nőt vetté volna el, akit nem szeretsz tiszta szívből - vallotta be, Leon pedig a szavai hallatán egy kis bűntudatod érzett, hiszen ő úgy vette el Sorát, hogy nem szerette, sőt, egyenesen gyűlölte. De most, alig egy év leforgása alatt az érzései 180 fokos fordulatot vettek. Nem tudta, hogy a felesége, hogy van vele, de ő tudta, hogy Sora az egyetlen nő, akivel el tudja képzelni az életét, és ha nem lenne a felesége csak őt, venné el. - És mond, csak mit veszel neki? Mert még ez nem derült ki eddig, és ott nálunk nagyon titokzatosak voltatok.
- Hogy mit? - mosolygott Leon - Hát valami ékszert mindenképp, meg még valamit. De azt majd holnap meglátod.
- Nagyon sejtelmes vagy - vigyorgott Yuri. - Én is viszek Laylának ékszert, selyemkendőt, ruhát, parfümöt. Ilyen női dolgokat. Erre viszont rá kell szánni egy délelőttöt, másképp nem megy. Hidd el tapasztalatból, tudom. - vigyorgott
- Persze - mosolygott Lord Oswald - De amit én akarok annak idő, kell. Még ki is kell nézni.
- Most már komolyan kíváncsi vagyok - mondta Yuri.
- Akár a kedves nejed - vágott vissza Leon.
- Jól van-, fenyegette - ha otthon ezt Layla előtt mondod biztos, hogy szörnyen megsértődik.
- Ugyan - legyintett Leon - majd meglátod, hogy nem. De most már késő van, menjünk aludni - mondta és ezzel felálltak és a szobák felé indultak.
Párizsban, az egyik legelegánsabb hotelben béreltek ki egy lakosztályt. Három szoba volt benne, így kényelmesen elfértek a csomagjaikkal, és azokkal a holmikkal együtt, amiket később vettek. Miután Leon a szobájába ért levette a ruháját, egy kényelmes selyem férfipizsama alsót vett fel, és egy köntöst. A pizsamák felső részét soha nem szerette, így mindig félmeztelenül aludt. Most is hogy végignyúlt az ágyon jólesően gondolta végig a napot. Eszébe jutott, amikor reggel Sorával a Netherfild birtok felé kocsiztak. "Milyen gyönyörű volt, amikor aludt. Akár egy angyal." - töprengett, majd eszébe jutott az a pillanat, amikor búcsúzóul megcsókolta a kezét, és egész közelről a szemébe nézhetett. "A szemei olyanok akár az örvény, mégis melegséget sugárzó, és fürkésző, bizalmasság árad belőle. Soha nem láttam még ilyen szemeket" - mondta magának mámorosan, majd boldogan elaludt. Amikor reggel felébredt már majdnem kilenc óra volt. Amikor kiért Yuri már régen megreggelizett.
- Már azt hittem, hogy soha nem kelsz fel. Egyébként jó reggelt! - üdvözölte őt Lord Killien.
- Neked is Yuri. Ami azt illeti tegnap nagyon fáradt voltam, és jól esett az alvás. De fél óra múlva indulhatunk.
- Rendbe van. Ma meg is vehetnék az ajándékokat még melegébe, és utána a héten már nem kell ezekkel foglalkozni.
- Ahogy akarod - mondta és gyorsan felöltözött, és megreggelizett. Utána elindultak Párizs belvárosába. Betértek egy jó néhány ékszerüzletbe, ruhaboltba és még egy helyre Leon kedvéért. Ő mást is vett Sorának a csecsebecséken és apróságokon kívül. Utána, mikor már végeztek beszálltak a kocsiba és elindultak vissza a hotelba. Útközben, ahogy haladtak szembe jött velük két lovas. Két elegáns, határozott tartású férfi ülte meg az angol lovakat. Lord Hamilton és Mr. Daniel Granchurt volt az.
- Nézd csak, ott az apósom, és a barátod, Daniel - mondta Yuri. - Kocsis, állj! - utasította. - Üdvözlöm Lord Hamilton, szervusz Daniel.
- Köszöntöm én is az urakat- mondta a Lord mély hangon és felsőbbséges, büszke tekintettel nézett rájuk. Leon csak Yuri apósának köszönt, Danielnek csak biccentett a fejével. - Merre jártatok? És hol hagytad a csodálatos feleségedet Laylát.
- Otthon van Leon feleségével, Lady Sorával - mondta Yuri.
- Á, már hallottam hogy megnősültél Leon. - mondta, és a megnősültél szó, külön kihangsúlyozta. Leon rögtön megértette, hogy Daniel mindent elmondott. - Gratulálok!
- Köszönöm Lord Hamilton.
- És jól van a kedves felesége? - szólalt meg nyájas hangon Daniel és Leonra nézett.
- Köszönöm kérdését uram, jól - mondta Lord Oswald a fogait összeszorítva. Yurinak feltűnt hogy magázódnak, de nem szólt egy szót se.
- Akkor nem is tartunk fel titeket - mondta búcsúzóul Lord Hamilton - Nekünk is sok dolgunk van még. Csókoltatom a lányomat Yuri, és üdvözlöm a nejedet Leon - mondta gúnyosan mosolyogva és ellovagoltak. Leon bosszúsan ült a kocsiban Yuri mellett, aki rettenően csodálkozott az előbb hallott beszélgetésen.
- Mióta magázod Granchurtot? Ha jól tudom régen tegeztétek egymást.
- Az már a múlté. Azóta történt egy s más.
- Bővebben? - érdeklődött Yuri.
- Feltett szándéka, hogy megszerzi a birtokomat, és a dolgod jelenlegi állása szerint Sorára is feni a fogát.
- Micsoda? - kiáltott Killien.
- Jól hallottad. A vacsorátok után volt egy elég komoly vitánk és ez sült ki belőle. A beszélgetésünk végén közölte velem ezt.
- Erre te?
- Kidobtam, és közöltem vele, hogy be ne tegye a lábát a kastélyomba.
- Őrület - mondta Yuri megbotránkozva. - A feleséged tud róla?
- Tud.
- És mit szólt?
- Gondolhatod? Nagyon meglepődött és dühös volt. Csodálkozott, és nem értette, hogy, hogy merészeli ezt Daniel.
- Nem tudom elhinni, hogy egy nemes ember ilyenre képes lenne. És szerinted mit akart az apósomtól.
- Pontosan nem tudom, de van egy sejtésem
- Éspedig?
- Véleményem szerint az apósod segítségével próbálja megszerezni a birtokot. Még nem tudom, hogy hogyan, de erős a gyanúm, hogy a pénze segítségével.
- Nem hinném, hogy az apósom ilyenre képes lenne.
- Én tarotok tőle, hogy igen. De erről ne beszélj Laylának. Egyrészt nem hinne neked, másrészt pedig csak feleslegesen felizgatná magát.
- Igen, igazad lehet. Ígérem egy szót, se szólok.
- Bíztam benned - mondta Leon elismerően, majd üres tekintettel bámult ki a hideg párizsi délutánba.
Már sötétedett. Amikor a szállásukra értek lepakoltak, megvacsoráztak és visszavonultak a szobájukba. Leon a tegnap estéhez képest bosszúsan, nyugtalantul feküdt le aludni. Idegesítette őt a tudta, hogy Sora ott van Netherfild birtokon szinte védtelenül. Hiszen Layla nem tudja őt megvédeni egy férfi ellen, és a személyzet sem. Bár Yurinak nem mondott el mindent, mégis jó volt tudni, hogy számíthat rá. De vajon meddig? - tette fel magának a kérdést, majd rögtön elszégyellte magát. Hiszen Yurit ismeri három éves kora óta, és mindig mellette volt. Akkor is, amikor meghaltak a szülei, és akkor is, amikor meghalt a húga Sophie. Most se lenne másképp. Ezeken gondolkodva megpróbált elaludni, de most nem ment olyan könnyen, mint tegnap. Ismét erőt vett rajta az a kellemetlen érzés, hogy elveszíthet valakit. Utoljára akkor érzett, így amikor közölték vele, hogy a húgánál valószínűleg komplikációk fognak fellépni a szülés során. És közel tíz óra elteltével halott volt. Most is hasonlóan érzett. Nem tudta, de sejtette, hogy Daniel bármire képes lenne, csakhogy megszerezze Sorát és a birtokot. És a tudat, hogy ismét elveszíthet valaki, aki fontos neki, majdhogynem megőrjítette. Mégis nagy nehezen elaludt.
A következő napok már gyorsan teltek, mind Párizsban, mind a Netherfild birtokon. Leon elintézte az ajándékot, amit Sorának rendelt, majd olyan embereket keresett, akik hajlandóak lovat venni tőle. Közben három levél is érkezett Laylától, és Sorától is, amiben közölték, hogy kitűnően érzik magunkat. Ettől Leon kissé nyugodtabb lett. Így telt el szépen lassan az egy hét.

Layla és Sora izgatottan kelt fel reggel abban a tudatban, hogy délután, már a férjeik itthon lesznek. Sora levélben megkérdezte Leontól, hogy ne menjen e haza, így neki nem kell külön kitérőt tenni érte, de a férje határozott utasítása volt, hogy maradjon ott Laylával. Így most Sora és Layla reggelizni indultak, utána pedig úgy tervezték, hogy sütni fognak. Bár Sora tartott tőle, hogy nem lesznek képesek megsütni, egy süteményt, de Layla roppant bizakodó volt. Elhatározta, hogy reggeli után felvesznek egy egyszerű ruhát és egész délelőtt, ki se jönnek majd a konyhából. Sora hűen követte Layla utasításait, bár szentül meg volt győződve, hogy ebből semmi jó nem sülhet ki. Tehát miután végeztek a reggelivel, elfoglalták a konyhát. A ház úrnője olyannyira bízott magában, hogy még a szakácsot is kizavarta, és a konyhalányokat is. Így a szakács a kastély másik részében készítette el az ebédet, míg Layláék birtokolták a konyháját. Lady Killien úgy gondolta, hogy rétest fognak készíteni három fajta ízben. Lekváros, túrós és almás rétest szeretett volna. Sora a sütemény nevének a hallatán kiáltott egyet.
- Rétest?
- Igen rétest - mondta magabiztosan, miközben lapozgatta a szakácskönyvet.
- De hisz azt nagyon nehéz elkészíteni. Húzni kell, nyújtani, sütni. És a tölteléket se egyszerű elkészíteni.
- Ugyan - legyintett. - Bízz bennem. Na már itt is van. Hogyan készítsünk rétest? Áll a szakácskönyvben. Innen gyerekjáték lesz, meglátod Sora.
- Remélem igazad lesz - mondta és alávetette magát Lady Killien vasakaratának. Így kezdték el a sütést. Layla úgy tervezte, hogy három ág sütemény lesz. El is kezdték az elsőt. Sora készítette el az almás tölteléket, míg a barátnője nagy műgonddal a tésztát. A sütőt előtte jól begyújtatták. Már majdnem végzett is Layla, már csak a nyújtás és a húzás volt hátra. Amikor azonban elkezdték megdolgozni mindenhová ragadt. A ruhára, az asztalra, a kezükre, és a hajukba. Végül végső elkeseredésükben a kukába dobták. Így lett vége az első rétesnek.
- Nem baj Sora - vigasztalta Layla. - Még van időnk.
- Persze - bólintott megértően, miközben igazából Laylán látszott legjobban a csalódottság. - Akkor lássunk neki a következőnek. - mondta és már el is kezdték a második rétest. Itt már Sora is segített. Készen is lettek, ki is nyújtották, meg is töltötték, és Layla már indult is vele büszkén a sütőhöz.
- Ugye mondtam, hogy sikerül, majd...
- Vigyázz Layla! - kiáltotta Sora, azonban már késő volt. Lady Killien megbotlott az egyik székbe, és kirepül a kezéből a félig kész rétes. Sajnos egyenesen a falon landolt. A két nő megkövülten nézte a szanaszét repült tésztát. - Következő? - kérdezte Sora félénken.
- Természetesen lesz, és itt már nem eshet hiba. Sora forrósíts föl rendesen a sütőt. Most megsütjük életünk nagy művét, az almás rétest. - utasította Layla határozottan, de Sora már előre félt attól, hogy mi fog kisülni ebből. Most azonban minden simán ment. Elkészült a tészta, és sikeresen be is került a sütőbe. Bár a kezdetleges szakácsnők nyakig tésztásak voltak elégedetten dőltek hátra a székben. Nem is vették észre, hogy mennyi az idő, és azt sem, hogy nincs minden rendben a sütővel, illetve a süteménnyel. - Na ugye mondtam, hogy a végén csak készen leszünk?
- Persze, mondtad.
- És majd meglátod, hogy mennyire fog ízleni nekik. És, ha... igen? Mi az Sora?
- Nem hisz... nem hiszem, hogy minden rendben van a sütővel.
- Ugyan... oh, te jó ég! - kiáltott fel Layla, ahogy a füstölgő sütőre tekintett. - Gyorsan Sora, hozz vizet. Azt hiszem megégett a sütemény - mondta de már ekkor minden csupa füst volt. Ahogy kinyitották a sütőajtó csak dőlt ki a fekete füstfelhő, és a égett szag. Layla és Sora elkezdték eloltani az égő süteményt.
Eközben Leon és Yuri már a Netherfild birtokra értek. Már csak egy domb volt hátra, és megpillanthatták a kastélyt. Fedett kocsiban jöttek, és útközben jóízűen beszélgettek. Majd a kocsis megszólalt.
- Lord Killien.
- Igen?
- Azt hiszem nincs minden rendben odahaza.
- Hogyan?
- Úgy vélem, hogy a kastély füstöl.
- Füstöl? - kiáltott fel a két férfi egyszerre.
- Hajtson gyorsan - üvöltötte Leon.
- Ugyan mi lehet? - aggodalmaskodott Yuri - Remélem nem esett bajuk.
- Én is remélem - mondta Leon, miközben az arca elsötétült. Végre megérkeztek. Ész nélkül rohantak be a kastélyba, ahol először nem találtak senkit.
- Sora - üvöltötte Leon.
- Layla - kiabált Yuri is, majd megtalálta a füst helylét - A konyhából jön. Erre. - mondta és elkezdtek rohanni. Amikor oda értek éppen kinyílott az ajtó és kilépett a tetőtől talpig lisztes, tésztás és füstös Layla és Sora. Először a két férfi azt se tudta, hogy melyik az ő felesége. Rémülten néztek, hol az egyikre, hogy a másikra. Hiszen mindketten egyformán koszosak voltak. Végül Leon rájött, hogy Sora alacsonyabb, mint Layla, és vékonyabb is.
- Te jó ég. Mi történt? Jól vagytok? - kiabálta Yuri miközben a feleségét tapogatta, hogy ép e minden tagja, de választ nem kapott, mert mindkét lány köhögött. Majd Layla végre megszólalt.
- A rétes - mondta siránkozó hangon.
- Rétes? - nézett egymásra a két férfi. - Miféle rétes?
- Rétest akartunk sütni nektek, de balul sült el. Odaégett - vallott Layla félig könnyesen félig nevetve, Sora pedig úgy állt mellette, mint valami bűnrészes. Leonból és Yuriból egyszerre tört ki a hatalmas nevetés. A könnyüket törölgették és a két lányt, felváltva nézve hahotáztak.
- Komolyan a rétes miatt néztek ki így? - kérdezte Leon, miközben óvatosan leporolta a felesége arcát, és elkezdte kiszedni a hajából a tésztát.
- Igen - válaszolt Sora.
- Menjetek, és szedjétek rendbe magatokat - utasította őket Yuri - mert így az ajándékok a saját lábukon szaladnak vissza Párizsba.
- Rendben- motyogta Layla és Sora eleget téve a kérésnek.
- Két rétes-tündér - viccelődött Yuri. - Gondold el Leon mi lett, volna, ha egy hónapig vagyunk távol.
- Úgy vélem porig égették volna a kastélyt - nevetett Lord Oswald, míg a két nő a fürdőbe sompolygott ahol hagyták, hogy a szolgák a nevetést visszafojtva szabadítsák le róluk a tésztát és a lisztet. Egy kb. egy órát vett igénybe. Eközben Leonék visszatértek a tett helyszínére a konyhába ahol megtalálták a szénné égett rétest, illetve a másik kettőt is, a falnak csapódtak, és azt, ami a kukában landolt. Itt ismét egy jóízűt nevettek, majd visszatértek a nappaliba, és ott várták a feleségeiket, miközben persze állandóan a rétesről beszéltek. Végül megérkezett a két nő tisztán, illatosan.
- Itt van az én drága szakácsnőm - mondta Yuri és átölelte megcsókolta a durcás nejét. Leon is széles mosollyal a száján magához húzta Sorát, aki rettentően zavarba volt, mégis boldogan simult a férjéhez, akit már egy hete nem látott.
- Itt van az ajándékod Layla - mondta Yuri és átadott a feleségének egy nagy illetve egy kis dobozkát. A nagy dobozban egy óriási vörös selyemkendő volt, a kicsiben pedig egy gyűrű egy hatalmas smaragdkővel a közepén.
- De hisz ez gyönyörű - ámult el Layla. - Köszönöm drágám - mondta és újra megcsókolta a férjét. Eközben Leon is átadott egy hosszúkás, és egy apró dobozt Sorának. A hosszúkás kis dobozban egy fehérarany nyakláncon egy vízcsepp alakú kék gyémánt volt. A kis dobozban pedig egy a nyaklánchoz hasonló kövű gyűrű volt. Sora zavartan, izgatottan nézte az ajándékokat. Még soha nem vett neki senki ékszert csak Leon. Úgy érezte, ha Leon nem lenne a felesége csakis hozzá menne. Ismét boldogan bújt a férjéhez, és a fülébe súgta meleg hangon, könnyes szemmel:
- Nagyon szépen köszönöm.
- Szívesen - súgta vissza Leon - Örülök, hogy örömet szerezhettem.
- Na mit kaptál Sora? - kérdezte Layla.
- Ezeket - mutatta.
- De hisz ez gyönyörű. Ezt is kérted?
- Igen ez - hazudta.
- De nem csak ezt kapta - szólt közbe Yuri.
- Hogyan? - nézett Leonra a két nő.
- Majd otthon - mondta sejtelmesen. - Úgy vélem indulnunk kellene. Már biztos, hogy ti is fáradtak vagytok.
- Oh, annyira nem - hazudta Layla és Sora, miközben halálosan kimerültek.
- Vigyázzatok magatokra- mondta búcsúzóul a Killien házaspár. Majd Sora és Leon elhajtottak, ők ketten pedig visszatértek a házba. Útközben szótlanul ültek a kocsiban, majd szépen, lassan egymásnak dőlve elaludtak.