A következő hét a Castian birtokon szinte másodpercek alatt elrepült. Sora reggel, amikor felébredt mosolyogva végignyújtózott az ágyon, majd lassan felült és körülnézett a szobájába. Még csak 6 óra volt, de ő már ébren volt. A nap éppen akkor jött fel, amikor kilépett az ágyából, és az ablakhoz sétált. Kihúzta a súlyos sötétítő függönyöket, majd kibámult. Szobája éppen a birtokra nézett. Onnan rálátott a lovakra, a pompás rózsákra, és a télikertre is. Kalos éppen akkor engedte ki a rétre az állatokat, amikor ő felébredt. Már az ágyából hallotta az állatok patájának a dobogáság, és érezte a levegőben a felkavart port is. Sokáig nézelődött az ablakban, de Sarah megzavarta őt.

- Lady Sora! Már ilyen korán ébren van? - kiáltott fel Sarah a meglepetéstől.
-
- Igen, ilyen korán ébren vagyok - válaszolt mosolyogva. - De ma, holnap, sőt az egész héten nagyon sok dolgunk lesz. Lord Oswald egy hét múlva péntek este egy hatalmas bált ad, és engem bízott meg a szervezéssel.

- Most már világos, akkor ezért van a bálterem felé akkora nyüzsgés. De hogy-hogy önt bízta meg? - kérdezősködött tovább Sarah.


- Gondolom, azért mert én vagyok a ház úrnője- válaszolt Sora egy kissé flegmán és zavarában az ablakhoz lépett.

- Értem. - mondta elgondolkodva - Parancsol még valamit asszonyom?


- Igen. Készítsd elő a ruhámat, és szólj Maynek, hogy lásson neki a reggelinek.

- Utána várlak téged, a 3 lányt, illetve Kent a sárga szalonba. Szükségem van a segítségetekre.


- Rendben van. - mondta Sarah és úrnője öltözőszobájába lépett.

Ott kikészített neki egy sötétkék szoknyát, egy hófehér kivágott, rövid ujjú blúzt és egy a szoknyával megegyező színű fűzőt. Ezután kisietett a szobából. Sora felvette a kikészített ruhát, a haját feltűzte, így a szép fehér nyakát szabadon hagyta. Ezek után az étkezőbe sietett. Még csak 7 óra volt. A ház még teljesen kihalt volt. A szobalányok pakoltak, May a konyhában sürgött-forgott, Kalos kint volt a lovaknál, Ken, pedig a reggeli munkákat irányította. Így Sora egyedül lépdelt a néptelen házban. Amikor az étkezőbe ért, még senkit se talált ott. Még az asztal se volt megterítve. Sora mosolyogva sétált az ablakhoz, és arra gondolt, hogyha a férje lépett volna be először, biztos, hogy nagyon dühös lenne. Amíg ezen gondolkodott, kibámult az ablakon, és észre sem vette, hogy valaki belép a szobába. Az érkező idegen az ablakhoz sétált, majd szorosan megállt mögötte. Sora hirtelen azt érezte, hogy valaki átkarolja a derekát és finoman maga felé, húzza őt. A Lady hirtelen összerezzent az érintéstől, de az érkező megnyugtatta.

- Jó reggelt Sora. - súgta Leon a fülébe, miközben még mindig a derekánál tartotta. - Nem akartam megijeszteni.

- Nem ijedtem meg. - suttogta Sora és egy kissé Leon felé fordult. A férje mosolyogva, és nyugodtan nézett a szemeibe.

Sora állta a pillantást, és egyre közelebb hajolt hozzá. Már csak egy milliméter választotta el őket egy újabb csóktól, amikor az ajtó kinyílt és Anna lépett be rajta valamint Rosetta és May a kezükben tálcákkal, poharakkal és a reggelivel. Leon és Sora rögtön szétrebbent, és zavartan az asztalhoz siettek. A három érkező lány is roppantmód zavarban volt. Sietve megterítettek, felszolgálták a reggelit és távoztak az étkezőből. Sora és Leon kínosan mosolyogtak egymásra, majd nekiláttak a reggelinek. Végül Sora volt a bátrabb, és őt törte meg a csendet.

- Mondja csak Lord Oswald - kezdte, és az arcán huncut mosoly bujkált, amivel Leont egészen megbűvölte - hogy tervezi ezt a bált? Hány vendéget óhajt meghívni? Lesznek olyanok is, akik itt alszanak majd?

- Nos én úgy terveztem, hogy Yuri és Layla itt alszik valamint még egy házaspár, akiket még nem ismer. Egy roppant gazdag olasz nemesről, egy olasz hercegről van szó, és a feleségéről. Egyébként kb. 70 vendégre, számítok

- Hát az sok. - állapította meg igen bölcsen - És az olasz nemes úr is befektető? - kíváncsiskodott Sora.

- Remélem igen - mondta Leon, miközben felállt, mert már végeztek a reggelivel.

- És melyik szobákat óhajtja neki adni?

- Laylának és Yurinak a második emelten a keleti oldalon az ezüst szobát, az olasz hercegnek pedig ugyanott a vörös szobát.

- Értem. És, lesz még ismerős a bálon?

- Hát Laylán és Yurin kívül nem nagyon. Egy-két helybeli fontosabb ember, meg még Alex. Úgy gondoltam őt is meg kell hívnom, hisz végső soron ő foglalkozik a legtöbbet az állatokkal.

- Igen ez igaz - mondta Sora elgondolkodva-, Mondja csak Mylord - kezdte Sora mosolyogva - Alex hány éves?

- Hát, ha jól tudom 35 vagy még annál is kevesebb.


- Ilyen fiatal - csodálkozott a Lady. - És hogy-hogy az egész napját itt tölti? Nincs neki családja?

- Nem, nincs neki. A felesége kb. 10 éve meghalt egy tűzvészben. Utána vette fel a nagyapám ide, és az óta itt van.

- Szegény - döbbent meg Sora - akkor azért ilyen bánatos mindig az arca. Már az első napokban is feltűnt, hogy valami szokatlan sötét burok övezi őt. Most már persze minden világos.

- És miért érdekelte mindez?

- Oh, puszta kíváncsiság, hisz olyan keveset tudok róla. - mondta Sora, de a férje nem hitt neki.

- Valóban? - kérdezte Leon és felhúzta a szemöldökét. Sora nem tudott ellenállni a pillantásnak.

- Jól van - kiáltotta félig bosszúsan, félig nevetve - csak arra gondoltam, mi lett volna, ha Alex a bálon találkozik valakivel, és ...

- Ne is folytassa - állította le a férje. - Alex már 10 éve egyedül van, és nem hiszem, hogy örülne, ha ön kerítőnőt játszana.

- Jól van, nem is akartam, csak felvetődött bennem az ötlet - morgott Sora, pedig a terve jónak tűnt. Leon egészen meglepődött az elgondolásán.

- Nem is tudtam, hogy kerítőnői ambíciói vannak - jegyeztem meg szórakozottan, ami felbosszantotta Sorát.

- Nincsenek semmilyen ambícióim - kiáltott fel, majd kiviharozott, de már mosolygott. Leon nevetve nézett utána. Sorával az utóbbi időben egy nap alatt többet nevetett, mint régen egy hónap alatt. Míg ezen elmélkedett elindult az ajtó felé, de Sora pont a karjaiba szalad. Lord Oswald fürkésző, elhomályosult tekintettel nézett a feleségére, a Lady természetesen kitartóan állta a pillantását.

- Itt hagyott valamit? - suttogta, de igazából nem volt kíváncsi a válaszra. Behúzta a folyosóról a feleségét, az ajtónak döntötte és megcsókolta.

- Lord Oswald - kiáltott egy hang a folyosóról. Amikor Leon meghallotta, elengedte Sorát, aki a hirtelen csóktól szinte levegőért kapkodott.

- Az állatorvos van itt, és keresi - mondta végül elfulladó hangon.

- Rendben, megyek!- kiabálta Leon, majd lassan elindult ki a szobából.

Amikor kilépett Sora egy székhez botorkált és kábultan leült. Majd remegő kezét az ajkaira tette, amelyek még mindig forróak voltak. Végül elmosolyodott. Most már nem volt kétség afelől, hogy szerelmes, halálosan szerelmes a férjébe. Eddig csupán azt érezte, hogy több, jóval több számára, mint egy idegen. De a kétely tüskéje megint belenyilallt a szívébe. "Mi van, ha mégis Sophiet szereti?... Nem, nem, az teljességgel lehetetlen. Ha igazán szeretné őt, akkor nem csókolt volna meg így, és nem lenne velem ennyire figyelmes. Hiszen ahogy megjelenek rögtön rám, szegezi a tekintetét, és sokszor kapom azon, hogy engem néz. Ez nem lehet, csak puszta vonzalom" - győzködte magát; sikeresen. És most a szív győzedelmeskedett, és nem engedett, az ostoba gondolatoknak. Sora elégedett állt fel, és elindult a hatalmas bálterem felé. Ott már Mia, Anna és Rosetta várta őt, valamit Sarah, aki már kész parancsokat osztogatott a takarító személyzetnek.

A Castian kastély bálterme hatalmas volt. Egy 40x25m-es terem a kastély déli szárnyában, a földszinten. A padlót szürke márványkő borította. A hatalmas ablakokat vastag, súlyos bársonyfüggöny takarta. A teremben 10 ablak volt, amely a helyiség 3 oldalán helyezkedett el. A teremből kijárat nyílt egy hatalmas teraszra, ahonnan be lehetett látni az egész parkot. A bálterem mellett volt egy kisebb, de nem kevésbé fényűzőbb terem, ahol a falakat az Oswald felmenők képei díszítettek. Sora ide tervezte a vacsorát, míg a bálterembe a táncot, és a fogadást. Az első dolga az, volt, hogy minden helyiséget kitakartatott. A hatalmas ólomüvegeket csillogóra tisztították, a padlót borító márványkövet fényesre sikálták. A közel 17 méter hosszú étkezőasztalt aranyszínű selyemterítővel borították. Elhelyezték rajta a porcelán étkészletet, a kristálypoharakat, a magas, díszes gyertyatartókat és a vázákat. Mindkét teremben egzotikus virágokat helyezett el, melyeknek illatai betöltötték az egész kastélyt.

A munkák miatt a házaspár egész héten alig találkozott. Leon az időt az istállóban, és az irodájában töltötte, míg Sora a báltermet a díszítette meghívókat küldözgetett szét, és az ételeket rendelte meg. Napközben is csupán egy- két alkalommal futottak össze, de ilyenkor mindig egymásra mosolyogtak. Leon olykor, amikor elsétált a feleség mögött megérintette a derekát, vagy a fülébe súgott egy-két kedves szót, Sora pedig rendszerint elpirult, vagy egy meleg tekintettel viszonozta férje kedvességét. Az Oswald házaspár kapcsolatra napról napra szorosabb, és elmélyültebb lett. Most már nem ültek úgy egymás mellett, mint két idegen, hanem mint két régi jó ismerős, mint egy igazi házaspár. Reggelente amikor megreggeliztek, még sokáig ültek az étkezőben, és beszélgettek. Vagy amikor már este volt vacsora után kilovagoltak a tóhoz, és ott éjszakákba nyúlóan sétáltak, horgásztak, vagy elmondták egymásnak kisebb titkaikat. Bátran szóltak egymáshoz, nyugodt szívvel viszonozták a meleg tekinteteket, és most már nem féltek attól, hogy megszegnek valamilyen íratlan szabályt. Azt a megállapodást, miszerint idegenekként élnek majd egymás mellett, teljesen figyelmen kívül hagyták.

A péntekre virradó reggelen már minden a feje tetejére állt a Castian birtokon. Az egész kastély olyan volt, mint egy méhkaptár. A szolgák, szakácsok, takarítók, már hajnalban nyüzsögtek, akár a méhek. Sora is hajnalban kelt, kapkodva felöltözött, megreggelizett és már el is indult ellenőrző körútjára. Leon hasonlóan cselekedett. Ő is az egész délelőttöt az irodájában töltötte, majd a birtokon. Anna, Mia és Rosetta még a báltermet díszítették, Alex és Ken Leonnak segítettek, míg Kalos és Sarah ellenőrizték, hogy miden, a helyén van e.

Este 6 órakor már minden a legnagyobb rendben volt. Már csak 2 óra volt hátra a vendégek érkezéséig. A zenészek, már behangoltak, a szakácsok, és a pincérek éberen figyelték May szigorú utasításait, Anna Mia és Rosetta pedig elvégezték az utolsó apróbb simításokat. Sora pedig visszavonult a szobájába Sahra és egy kiváló ruhatervező kíséretében, aki éppen ráigazította a gyönyörű ruháját. Sora előtte megmosta a haját, és lazán becsavarta, majd óvatosan feltűzette Sarahval úgy, hogy egy-két tincs szabadon omoljon fedetlen vállára. A hajába Sarah még fehér rózsát tűzött, és egy-két szem gyöngyöt. Sora hajkoronája tökéletes volt.

Egy órával később megérkeztek végre az első vendégek. Természetesen Leon fogadta őket, aki rendkívül elegánsan volt felöltözve. Egy fekete szmokingot, hófehér selyeminget, és egy fekete cipőt viselt. Haja szabadon omlott a hátára, és a ruhája az arcát, és a szemeit határozottá, mégis ellenállhatatlanná varázsolták. Az eső vendégek között volt természetesen a Killien házaspár, akik nagy meglepetést okoztak az Oswald házaspárnak. Leon boldogan szorította magához két gyerekkori barátját Yurit és Laylát, akik ragyogtak a boldogságtól. Majd lassacskán megérkeztek Párizsból a gazdag és előkelő vendégek, az angol nagyurak, és a német bárók is. Már csak egy vendég váratott magára, az olasz herceg és a neje, de végül ők is megérkeztek. Amikor meglátták Leon magas alakját a fogadóteremben mosolyogva indultak el felé. A herceg, egy 50 év körüli, szálkás termetű koromfekete hajú, szénfekete szemű, olajbarna bőrű férfi volt, aki annak ellenér, hogy már túl volt a fiatalkor virágzásán, mégis nagyon jó nézett ki. Széles, markáns állkapcsa, határozott, mégis barátságossá tették a vonásait. A felesége egy karcsú, tűzvörös hajú, szép arcú, napbarnított bőrű, igazi olasz asszony volt. Kb. 40 éves lehetett, és legalább 2 fejjel alacsonyabb a férjénél. Férje hatalmas termetet mellett egészen törékeny volt, akárcsak Sora Leon mellet. Most egy fekete-vörös ruha volt rajta, és egy vörös csipkestóla takarta a vállait.

- Ah, Lord Oswald! - kiáltott fel, boldogan herceg dörmögő hangján - Már rég láttuk nagyon.

- Örülök, hogy vendégül láthatom uram, a Castian birtokon önt és a kedves feleségét - köszöntötte Leon barátságosan, egy mosoly kíséretében.

- És az unokahúgunkat - tette hozzá a vörös hajú asszony - remélem nem probléma, de a szülei, egy ideig a felügyeletünkre bízták, így kénytelenek voltunk magunkkal hozni őt ide. - mondta miközben egy fiatal, alig 20 éves lányt tolt maga elé. Az idegen lány ugyanolyan vörös hajú volt, mint a nagynénje, a bőre azonban olyan volt, mint a porcelán, és a szemei zöldes fényben izzottak. Egy világos rózsaszín ruhát viselt, és egy fehér kendőt.

- Engedjék, meg hogy bemutassam az unokahúgomat Merion De la Rocketet. - szólt a herceg - A feleségem nővérének a legkisebb lánya. Merion, az úr Lord Leon Oswald, a kastély ura. - szól, miközben a lány pukedlizett, és mosolyogva nézett a körülötte lévőkre.

- Örülünk, hogy megismertjük kisasszony - mondta Leon Yuri és Layla nevében is.

- És mondja csak Leon - kezdte a hercegné - Merre van az ön felesége? Már nagyon sokat hallottuk róla, és a szépségéről?

- A feleségem? Szerintem hamarosan itt lesz, csak még az utolsó simításokat végzi a ruháján. De rögtön utána küldök valakit. Anna kére... - mondta Leon, de az ajkán akadt a szó.

A lépcső tetején megjelent Sora, és a teremben minden szem rászegeződött. Majd mosolyogva elindult lefelé a lépcső tetejéről. Egy halvény kék, majdnem fehér selyemruha volt rajta, aminek hosszú abroncsos szoknyája volt. A vállait nem takarta semmi, csukán a vékony nyakát ölelte körül a Leontól kapott kék gyémánt nyakék. A szemhéján a ruhájához hasonló kék szemfesték volt, az ajka csillogó rózsaszín. Amikor a lépcső aljára ért kérdően nézett férjére, aki egy szempillantás alatt mellette termett, megcsókolta kicsiny kezét, majd a karját nyújtva a kis társasághoz vezette.

- Uram - szólt a herceghez - engedje meg, hogy bemutassam a feleségemet, Lady Sora Oswaldot. Sora, az úr az olaszországi Mansfeld kastély ura Dominic Da Vinchi herceg. A felsége Katalina Da Vinchi hercegné, az unokahúguk pedig Merion De la Rocket.

- Örülök, hogy megismerhetem önöket - mondta Sora kedves, meleg hangon, és előkelően meghatotta magát a magas rangú vendégek előtt.


- Részünkről, a páratlan szerencse, hogy megismerjük önt szépséges Lady - mondta a herceg, és megcsókolta Sora kezét.

- Már nagyon sokat hallottunk magáról, a kedves férjétől - folytatta a hercegné barátságosan.


- Valóban? - kérdezte Sora mosolyogva, és kérdően a férjére nézett.

- Csupa jót mondott kedvesem- mosolygott Katalina hercegné - hallottuk tőle, hogy szereti a lovakat, a rózsákat, és azt, hogy csodásan zongorázik.


- Csodásan? - lepődött meg Sora.

- Ugyan, azért nem kell szerénykedni - mondta a herceg.


- Bizony Sora - szólalt meg egy hang Yuri és Leon háta mögül. Layla volt az, aki most előrébb furakodott.

- Layla!!! - kiáltotta Sora, amikor meglátta a barátnőjét - De hisz te... - akadt el a szava, miközben megpróbálta átölelni barátnőjét.


- Igen - mondta Layla nevetve - kisbabát várok. Két hónap múlva anya leszek! - kiabálta nevetve, miközben Sora végre meg tudta őt ölelni, és a boldog kismamával együtt könnyezett.

- De miért nem mondtad? - kérdezte Lady Oswald miközben még mindig az örömkönnyeit, törölgette.


- Meglepetést akartam szerezni.

- Hát sikerült - mondta Sora nevetve, és ismét megindultak a boldogság könnycseppjei. Leon és Yuri mosolyogva nézett egymásra. Leont éppannyira, meglepte Layla, mint Sorát. Előtte, ő is megölelte régi barátnőjét, és kezet rázott Yurival. A herceg és a hercegné mosolyogva nézte a jelenetet, mert már előtte egy pár perccel Leon és Yuri elmesélte, hogy Sora nem tud arról, hogy a barátnője terhes.


- Most már ideje lenn menni, vacsorázni - szólt közbe Leon, és Sora mellé lépett. A neje közelebb húzódott hozzá, Leon pedig halántékon csókolta őt.

- Indulhatunk - mondta a Lady.


- Lord Oswald! - kiáltott valaki. Alex volt az. - Odakint minden készen áll.

- Köszönöm - szólt Leon. - Engedjék, meg, hogy bemutassam a jobb kezemet, Alexander Marchkamot, az intézőmet. Alex az úr Dominic Da Vinchi herceg, a hölgy pedig a felesége Katalina hercegné. A kisasszony az unokahúguk Merion De la Rocket.


- Örülök, hogy megismerhetem önöket. - köszöntötte őket Alex udvariasan és meghajolt előttük. A herceg és a hercegné egy biccentéssel fogadták a szavait, de az unokahúguk egy szempillantás alatt elpirult, majd egy szempillantás alatt visszanyerte az eredeti színét. A nagynénje csodálkozva nézett rá.

- Minden rendben van Merion drágám? - kérdezte olaszul.


- Igen nénikém - válaszolt a lány ugyancsak olaszul.

- Szeretnél egy kicsit kimenni, sétálni? Vagy talán kimerültél? - faggatózott tovább az anyanyelvén.


- Rendelkezésre állnak a szobák, ha szükség van rá. - szólt közben Sora olaszul.

- Ah, de hisz ön beszéli a nyelvünket Lady Oswald - lepődött meg Katalina. - A férje nem is mondta.

- Bizonyára elfelejtette - mondta Sora még mindig olaszul, és Leonra nézett, aki egy szót sem értett.


- Annyi baj legyen-, folytatta a hercegné franciául. - Most legalább kiderült. - mondta, és a férje mellé szegődött miután megbizonyosodott róla, hogy az unokahúgának kutya baja. Leon természetesen Sora oldalán lépdelt, míg Yuri a feleségét támogatta. Alex így kénytelen volt Merion kisasszonynak felajánlani a karját, aki ismét elpirult.

- Biztos, hogy jól van kisasszony? - kérdezte meg előzékeny hangon.


- Igen, jól vagyok-, mondta, és kissé törve beszélte a franciát.

- Talán tényleg jót tenne egy kis levegő-, folytatta Alex olaszul, ami igencsak meglepte a lányt.


- Ön is...

- Igen. A nagyapám olasz volt, és tőle tanultam a nyelvet. Egyszer én is jártam Rómába egy pár hétre.


- Oh, Róma csodás város - kiáltott fel a lány szenvedélyesen, olyan hangon, ami teljesen ellentmondott a kifinomult, szinte angolosan fehér bőrének, és a tűzvörös hajának. - De látnia kellene Salerno. Szerintem az a legcsodálatosabb város az egész földön.

- Ott még sajnos nem jártam - jegyezte meg Alex miközben beértek a terembe.

- Merion kisasszony bátortalanul ugyan, de elkezdett beszélni a városról, miközben Alex a helyére vezette. Eközben Leon Sora mellet lépdelt, és halkan beszélt a feleségéhez.


- Nem is tudtam, hogy tud olaszul. - súgta oda neki, úgy, hogy ajkai a nyakát súrolták szinte.

- Még sohasem kérdezte-, súgta vissza Sora.


- És milyen nyelveken tud még, ha szabad megkérdeznem?

- Még angolul természetesen, hiszen Londonban jártam iskolába, és még spanyolul egy egészen kicsit. Valamikor kicsi koromban tanultam még görögül és latinul is, de arra már igazán nem emlékszem.


- Értem. Szóval legalább 5 nyelven folyékonyan beszél - jegyezte meg Leon.

- Ugyan, csak három, de az olasz tudásom nem a legjobb.


- Persze - nevetett Leon.

- És Ön?


- Én, beszélek még az anyanyelvemen kívül angolul, és tanultam egy kis ideig a német nyelvet, de szörnyen megsértettem az oktatómat, és így 6 hónap után magamra maradtam a német tankönyvekkel. - mondta halálosan komolyan, de Sora nagyon jót nevetett rajta.

- És hány éves volt ekkor?


- Azt hiszem 15, vagy 14.

- Jó kisgyerek lehetett. - jegyezte meg Sora ironikusan. - A szülei mit szóltak?


- Anyám nagyon mérges volt rám hetekig. Nagyapám természetesen rühellte a kényes némettanáromat, így örült neki, hogy végre elment. - mondta és Sophiera gondolt, aki nagyon jót nevetett akkor, amikor a tanár vörös fejjel kijelentette, hogy elhagyja a kastélyt. Hirtelen, még hallotta is a nevetését, és újra maga előtt látta a csillogó szürke szemeit.

- Minden rendben Leon? - kérdezte Sora aggódva, mert a férje arca pillanatról pillanatra változott meg.


- Igen, minden rendben - mondta vidáman és a felesége alá tolta a széket, Sorát azonban nem győzte meg.
-
Ezek után a vacsora elkezdődött. A teremben összegyűlt a társaság krémje. A teremben egzotikus virágok ontották parfümös illatukat. A zene andalítóan szólt, az emberek halk morajlása, és a kristálypoharak csörömpölése hallatszott csupán. Az uralkodó szín a vörös, és az arany volt. A nők gyönyörűek voltak a férfiak pedig jóképűek, és elegánsak. Az asztalfőn természetesen Leon ült a jobbján Sorával. A baloldalon az olasz herceg foglalt helyet, mellette a feleségével és az unokahúgával. Merion mellett Alex helyezkedett el, aki az egész vacsora alatt roppant udvarias volt. Sora mellett ült Layla és Yuri. Lady Killien egész este rengeteget evett, de ez nem látszódott meg az alakján, csupán a hasa volt óriási. Amikor meglátta a felszolgált orosz krém tortát a szeme hatalmasat csillant, és óvatosan maga elé húzta a tálcát, és rövid idő alatt az egészet elpusztította. Yuri természetesen, nem szólt semmit, mert már megszokta, hogy a neje a terhessége alatt ilyen sokat eszik, de Leon és Sora szörnyülködve nézte, hogy, hogy fér ennyi étel, egy ilyen kicsiny nőbe. A vacsora után a férfitársaság visszavonult az egyik irodába, ahol a ház ura tárgyalt velük. Eddig a hölgyek elfogyasztották a felszolgált teát, és beszélgettek. Ez egy órát vett csupán igénybe. Utána az urak visszatértek, és elkezdődött a tánc. Felcsendült a zene, és a párok a parkettre vonultak. Az olasz herceg természetesen a nejét vitte táncba, míg Yuri Laylát mozgatta meg egy kicsit, majd visszakísérte a helyére és egész este el sem mozdult mellőle. Alex felkérte táncolni Merion kisasszonyt, aki szemérmesen mondott igen, majd a kezét nyújtotta. Leon és Sora is táncoltak természetesen, de most minden feszéj vagy zavar nélkül. Lord Oswald biztos kézzel tartotta neje derekát, a nő pedig szorosan férjéhez simult. Kb. két óráig táncoltak, és beszélgettek a kellemes zene alatt.

- Remélem, tudja, hogy ma nem alhatunk külön szobában. - jegyezte meg Leon.

- Hogyan? - kapta fel a fejét Sora.


- Mivel a hercegék, és Layláék szobája is arra van amerre ön, lakik, így kockázatos lenne ma külön aludni. De ha gondot okoz, majd én máshová megyek.

- Nem, nem okoz gondot - motyogta Sora. - Hiszen már aludtunk egy szobába- és egy ágyba is, tette hozzá magában, és elpirult.

Leon nem szólt semmit csak megragadta erősen a derekát és körbekeringett a vele a teremben. Most is, mint mindig a szemeibe nézett, és próbálta kitalálni a gondolatait. Sora szemei azonban nem tükröztek semmi mást, csak aggodalmat. Egyetlen szó visszhangzott újra a fejében: Sophie. Egyetlen szó, ami már majdnem 2 éve a boldogsága útjában áll. Leon nem tudta mire vélni, hogy mi az, az újabb bizonytalanság, ami a szemeiből tükröződik. "Talán mégsem szeret annyira, mint hiszem?"- tűnődött. "Vagy aggódik valamiért? Talán fél az estétől?" - tette fel magának a kérdéseket, de nem kapott rájuk választ. Az este azonban lassan véget ért. Layla Yuri, a herceg és a hercegné illetve Merion és Alex az egyik szobában vártak, amíg Sora és Leon elköszönt a vendégektől. Utána a szobájukba kísérték őket. Merion kisasszony megkapta Sora szobáját. Csodálkozott ugyan, hogy ahhoz képest, hogy vendégszoba mennyire jó állapotba van, de nem szólt semmit. Miután mindenkit a szobákba kísértek Lord és Lady Oswald is elindult a kastély keleti oldala felé, Leon szobájába. Sora ritkán járt erre, úgyhogy teljesen a férjére bízta magát. Leon könnyedén lépdelt mellette, majd egy idő után az egyik ajtót kinyitotta előtte.

- Íme, a szobám - mutatott be az ajtón, és mag elé engedte nejét.

Sora kíváncsian nézett körbe, ugyanis még soha nem járt itt. Amikor úgymond összeházasodtak elképzelhetetlennek, tartotta, hogy benézzen ide, később pedig nem igen nyílt rá alkalom. De ahogy körülnézett igencsak elcsodálkozott. A hatalmas szoba a kastély keleti oldalán helyezkedett el; éppen a legutolsó helyiség volt a 2. emeleten. Az ajtóval szemben egy kandallót látott, ahogy belépett. Jobbra két fotel volt és egy üvegasztal. Balra egy óriási ágy, ami le volt takarva fekete selyemágytakaróval. Az ágy mellől nyílt két ajtó. Az egyik a gardróbba vezetett, míg a másik a fürdőbe. A jobb oldalon volt egy hatalmas üveges ajtó ahonnan a teraszra lehetett kijutni. Az egész helyiségben a fal koromfekete volt. Csupán egy 2 ujjnyi vastag ezüstcsík futott végig a falon, és a szoba plafonján pedig a többi teremben megszokott festmény folytatódott. A kandalló is fekete gránitkőből készült. Az egyik ablak előtt állt egy íróasztal, amin egy fénykép volt, egy csont ceruzatartó, és néhány névvel ellátott levélpapír. Sora úgy 5 percig bámészkodott, amikor Leon megszólalt.

- Nem éhes?

- Éhes? Ugyan dehogy. Annyit ettem, hogy meg se bírok mozdulni. Hol vannak a ruháim? - kérdezte kisvártatva.


- A fürdőben egy székre téve. Ott van a mai és a holnapi is. Kalos áthozatta Sarahval.

- Köszönöm. - mondta kedvesen.


- Igazán nincs mit.

- Akkor én most megyek átöltözni. - mondta de nem ment. Leon kihasználta az alkalmat, és odalépett hozzá és megcsókolta, de úgy hogy Sorának elakadt a lélegzete. Amikor a férje elengedte szinte a karjaiba hanyatlott.


- Minden rendben? - kérdezte.

- Hát persze. De, akkor most megyek...


- Menjen - mondta, de nem engedte. Sora azonban megmozdult, így Leon észbe kapott - hát menjen - és ezzel Leon az ablakhoz sétált, míg Sora a fürdőbe botorkált.

Ott levette a súlyos ruháját, és felvette a könnyű selyem hálóinget, és egy szinte leheletnyi könnyű köpenyt. Amikor kiért nem találta sehol Leont, így az ágyhoz sétált, lehúzta róla az ágyterítőt, majd végigdőlt rajta. Lord Oswald addig kiment, hogy megnézze minden rendben van e, majd egy másik ajtón a gardróbba sétált ahol átöltözött. Felvett egy fekete nadrágot, és egy fehér inget, majd visszasétált a szobába. Sora az ágyon végignyújtózva édesen aludt. Még rajta volt a papucsa, de a köpeny mellette volt. Leon ahogy meglátta elmosolyodott, majd odasétált és a karjaiba emelte, hogy a helyére tegye. Sora kissé felébredt, ahogy a férje megemelte, és a vállába kapaszkodott. Göndör haja az arcába lógott, és szétterült Leon vállán. Lord Oswald egy egészen rövid ideig a karjában tartotta, majd óvatosan az ágy egyik oldalára fektette, lehúzta róla a papucsot, és betakarta. Utána ő is levette a papucsát, és kényelmesen elhelyezkedett Sora mellett, majd elfújta a gyertyát. Még sokáig feküdt álmatlanul Sora mellett. Egyszerűen nem tudott elaludni; csak hallgatta felesége egyenletes, megnyugtató lélegzetvételét. Majd egyszer csak valahol messze az egyik ablak becsapódott. Sora felrezzent majd megfordult, és egész közel húzódott Leonhoz. Lord Oswald nagyon meglepődött ugyan, de nem ellenkezett. Kitárta karjait, és hagyta, hogy felesége belefészkelje magát az ölelésébe. Leon mosolyogva, nyugtatóan megsimogatta majd fejét a fejéhez, támasztotta. Lehunyta szemeit, és lassan ő is elaludt. Nem zavarta meg az álmát semmi. Olyan békésen aludt, mintha semmi gondja nem lenne az égadta világon. Lassan feljött az öreg hold is és megvilágította a kastély urait. A kastélyban néma csend honolt, mindenki a legnagyobb nyugalomban aludt. Majd az öreg Hold is meggondolta magát, és aludni tért.