|
LOVE STORY BY ELLIOT2
Elliot2 2009.03.14. 16:42
Mintha nem is történt volna semmi, mindenki így gondolkodott. A Naegino család visszatért régi kerékvágásához. Leon és Sora nem vetettek egymásra fűtött pillantásokat, inkább mintha élvezték volna a testvéri szeretetet. Marko nagyon is féltékeny volt, nem volt oka már rá, mégis féltette barátnőjét. Így történt ez most is, Sora szobájában voltak és tv-t néztek, majd lassan minden veszekedésbe torkollott.
- Mégis hogy gondolod ezt?
- Úgy ahogy mondtam, nagyon gyanús nekem ez az egész!
- Mi? Hogy sokat vagyok vele? De hiszen ő a bátyám.
- A bátyád…mégis néha nem úgy tűnik.
- Persze….
- Majd csak egyszer azt veszed észre, hogy rád mászott!
- Ezt azonnal vond vissza! - kezdett el üvölteni Sora.
- Ami igaz az igaz, nem bízom benne. Látom hogyan néz rád, és te is rá.
- Gyanúsíts meg, hogy a bátyámmal megcsallak, csak nyugodtan.
- Nem ezt mondtam, csak azt, hogy nem tetszik nekem ez a “nagy testvéri szeretet”!
- Áh! Szóval már vele se foglalkozzak? Ő a bátyám…..
- De milyen báty?
- Az egyetlen a világon és én nagyon szeretem őt és biztos hogy ő is szeret engem, de nem úgy ahogyan azt te elgondolod. Ez mindössze testvéri szeretet.
- Bolond vagy! A testvérek nem így viszonyulnak egymáshoz.
- Miért mi hogy viszonyulunk?
- Mind két szerelmes!
- Na nekem ebből elegem van, megyek az edzőterembe gyakorolni.
- De…én….
- Egyedül! - vágta rá a lány gyorsan, majd a szekrényhez sietett és dühében a fiú előtt gyorsan átöltözött, felvette tűzpiros edzőruháját és már szaladt is a lépcsőn.
Ahogy Sora beért a terembe hirtelen megtorpant, milyen rég nem volt edzeni, teljesen lekötötte mostanában a figyelmét az iskola és Marko. Semmire nincs ideje. Hirtelen ötlettől vezérelve bemelegítés gyanánt egy alacsonyan levő kötélre ugrott, majd lement spárgába és egyszerűbb mutatványokat, szaltót csavarokat és különböző bemelegítő gyakorlatokat végzett, mindeközben a terembe halkan Marko jött be, leült egyik sarokban, ahol a lány nem láthatja, majd csodálta, hogy barátnője mennyire ügyes.
-” Ez valahogy mindig meg tud nyugtatni. Ahogy őt nézem, hirtelen minden olyan mint régen, mikor még nem kezdtem el gyanakodni, hogy Leon érez valamit Sora iránt, de most…. Érzem, hogy Sora kezd eltávolodni tőlem…..Szeretem őt, mindennél és mindenkinél jobban, de érzem,érzem hogy valami itt nincs rendben ezzel a Leonnal.” - gondolatmenetét az éppen belépő Leon hangos kacaja rázta meg. Sora lepillantott, majd amint meglátta bátyát azonnal megállt.
- Leon! Hát te hogy hogy itthon vagy? Én..azt hittem elmentél Mayel valahová.
- Nem! Elegem lett…- mondta kissé mosolyogva. - Rég láttalak!
- De hiszen délelőtt együtt jöttünk haza.
- Nem, itt láttalak rég, rég nem edzettél.
- Igaz…mikor beléptem a terembe akkor vettem észre mennyire nem jutott időm mostanában gyakorolni. A főnök meg fog ölni. - nevetett most a lány is.
- Hát az tuti, ha rontasz megöl.
- Nincs kedved velem gyakorolni?
- De, van. Pár perc és átöltözöm.
- Oké, csak ne egy óra múlva gyere! Siess!
- hahahaha Rendben, adj 5 percet. - ezzel szélsebesen rohanni kezdett az emeltre, majd onnan a szobájába.
Sora, ahogy Leon kilépett az ajtón furcsa melegséget érzett, mintha kezdene jobb kedve lenni. Nagyon felbosszantotta magát Marko miatt, holott a fiúnak néhány dologban igaza volt. Az ajtó kicsapódott és Leon egy árva szót sem szól, csak rohanni kezdett az egyik trambulin felé, majd onnan egy közép magas trapézra érkezett.
- Na mi lesz hugi? Egész nap azon a kötelen fogsz bámészkodni, vagy csak nem tudsz ide feljutni?
- Azt lesheted! - mondta Sora és mindenféle ugróasztal vagy egyéb dobbantó nélkül, ugrált a kötélről egyre magasabbra, úgy a harmadik ugrás után vett egy nagy lendületet és bátya elé érkezett. Leon elkapta Sora kezét és feldobta, az épület tetejéig. Ott volt egy plusz biztonsági kötél kifeszítve. A lány megfogta azt és kézenállásban tartotta magát, lenézett bátyjára, aki elismerően pillantott fel rá. Ezüst szemei először büszkén csillogtak, majd a félelem költözött belé, ugyanis Sora elengedte a kötelet, így zuhanni kezdett, és kikerült minden trapézt, magabiztosan zuhant, Leon utána akart ugrani, de Sora fentről jelezte, hogy ne!
- “ Jézusom, és ha baja esik? Ezt a zuhanást nem élné túl, de azt mondta, hogy ne segítsek, vajon mit talált ki?”
- “ Sora! “- Marko teljesen halálra rémülve gubbasztott a sarokban, nagyon félt, félt, hogy az a személy, aki a számára annyira fontos most meg fog halni. “ Az az idióta Leon miért nem ugrik oda, és Sora miért ilyen nyugodt? Ez az! Sora teljesen nyugodt, nincs benne semmi kétely, semmi düh, csak a színtiszta csillogás és boldogság. A szemében ezt a különös fényt csak akkor látom, amikor a trapézon ugrál, emlékszem régen szerette, ha nézem amint gyakorol, ha készül egy-egy versenyre…örült nekem. De most dühös rám, de érzem ha nem mondtam volna el neki, hogy mit gondolok még mindig olyan dühös lennék, de most…..ahogy nézem milyen boldog már én sem vagyok mérges, sőt….megnyugtat.”
Sora soha életében nem fogadott el segítséget senkitől, ő mindig a helyzet ura volt. Annyira szeretett szabadon szállni a levegőben, boldogság és gondtalanság…számára ezt jelentette az akrobatika. Szeretett másokat szórakoztatni, és szerette ha közben ő is jól szórakozik.
Most pedig még mindig zuhan és közben halálosan nyugodt, mintha nem félne attól ami lent várja, sőt nem is nagyon akar lejönni, hiszen ott fent teljesen szabad és korlátok nélkül azt teheti amit csak akar. Kikerült minden mozgást gátoló eszközt és már csak pár méter választotta el a földtől. Lendített magán és egy nem fejjel lefelé érkezett, hanem talpra, mint egy macska. Egyenesen állt a földön, pedig ezt nem volt könnyű kivitelezni, semmi ugróasztal, semmi könnyítés csak a zuhanás és a fordulat, ami az életét mentette most meg. Tapsot hallott….erre eszmélt fel, mert még mindig abban a boldog világban volt, de most vissza kell térnie a szín tiszta valóságba.
- Leon…- nézett mosolygós szemekkel bátyára.
- Esküszöm húsz évet öregedtem, már majdnem azon voltam, hogy oda ugrom.
- Mutattam, hogy nem kell.
- Ez nehéz lehetett Sora! Nagyon magasra dobtalak fel és mikor elkezdtél zuhanni semmit nem fogtál meg, hogy kicsit tompítson rajtad, semmit. Csak zuhantál fejjel lefelé és mikor már majdnem a földet súroltad te vettél egy fordulatot és talpra érkeztél. Minden elismerésem.
- Köszi! De úgy látszik, hogy kissé kijöttem a gyakorlatból.
- Ugyan! Jobb vagy édes húgom, mint valaha.
- hm.. Én szerintem megyek fel és kicsit sétálok. Te nyugodtan gyakorolj csak, én megyek. Szia!
- Szia!
- Neked is szia…Marko!- tette még hozzá halkan, majd kilépett a gyakorlóteremből.
Az említett fiú meglepődötten kapta el a fejét, azt hitte, hogy Sora nem vette észre. Most mégis elköszönt tőle, lehet, hogy már nem is olyan mérges rá?
- Szerintem most ne menj utána Marko… - mondta Leon elcsukló hangon.
- Miért? Az én barátnőm!
- Ennek ellenkezőjét egy szóval sem mondtam. - fordult Leon a fiú irányába. Marko hátrálni kezdett, mert meglátta Leon fagyos, semmitmondó tekintetét, ami nagyon megrémisztette. Soha nem látta még így nézni, legalábbis nem vette észre.
- Tudom…de…
- Semmi de! Csak gondolkodni akar egy kicsit, ismerem, vissza fog jönni nemsokára.
- Tudom, hogy ismered. A bátya vagy. - emelte ki az utolsó mondatot.
- A bátyja vagyok. Hallottam, hogy min vesztetek össze.
Marko összerezzent.
- Nagyon nem jó ez így, Marko!
- Mi? - kérdezte zavartan.
- Nem jó, ahogyan Sorával bánsz. Nem akarok bajt, de hagyd ezzel békén őt, ha jót akarsz.
- Most fenyegetsz?
- Veheted aminek akarok, de ezt többé fel ne hozd előtte.
- Miért? Talán csak nem igaz?
- Nem erről van szó…nem láttad, nem láttad azokat a dühös szemeket mikor én is bejöttem, már akkor tudtam hogy itt vagy és szerintem később már Ő is tudta.
- És?
- És, és…az a lényeg, hogy te még nem vetted észre hogy mikor fent van a levegőben olyan nyugodt, olyan szenvedélyes és mégis merész?
- Olyankor nagyon boldog!
- Látom te is észre vetted. Ne akard ezt tőle elvenni. - majd magára hagyta a fiút had gondolkozzon.
- De hát én nem is akarok tőle elvenni ezt soha… - mondta Marko már csak úgy magának, hiszen egyedül volt a teremben.
Egy ideig még nézte a trapézokat, majd amint észbe kapott haza indult. Nem akart most Sora után menni, nem volt ereje, hiszen neki is gondolkodnia kellett.
Hétfőn az iskolában találkoztak csak. A lány még mindig kissé szomorú volt, de mikor Marko egy hatalmas szerelmes csókkal köszöntötte kibékültek. Leon…hát igen Leon, ő még mindig kétségek között élt, így azt látta helyesnek, ha nem is nagyon közeledik “úgy” kishúgához inkább csak mint egy báty áll majd mellette és ideje neki is barátnő után nézni. May még mindig ott volt, de őt inkább most passzolta, valami újra vágyott, így aznap este elment egy bárba, sikeresen fel is csípett egy nagyon szép lányt. Hosszú fenékig érő egyenes haja volt, alkata igen csak nőies, szemei pedig szintén feketén csillogtak, egész este táncoltak, majd nem történt más csak egy csók. Amint a lány azt elmondta Ann-nek hívják és nemrég szakítottak a barátjával. Igaz, hogy egy évvel fiatalabb volt mint Leon ez a lányt nem nagyon érdekelte. Hosszú ideig voltak együtt, Ann és Sora jókat beszélgettek, de mindig volt valami kis gubanc kettejük között. De ennek senki nem tulajdonított nagyobb jelentősséget. Egyik este Sora épp haza felé tartott most egyedül, mert Marko-nak dolga akadt. Ahogy lassan bolyongott haza felé élvezte a korai nyári szellőt és ahogyan éled újjá a táj. Amint belépett a házba tudta, hogy nincs minden rendben, édesanyja az egyik fekete bőr fotelben ült és sírt, édesapja az ablakon bámult ki és közben nagyon dühösnek látszott.
- Mi történt anya? - kezdte gyorsan Sora.
- Sora, én nem is tudom, hogy ezt hogyan mondjam el.
- Ella! - szólt keményen Sora apja David.
- Apa mi folyik itt? Anya miért sír?
- El kell mondanunk valamit, kislányom, már nem tudjuk tovább titkolni, össze vesztünk és hirtelen ez a téma is napvilágra került.
- Mégis mi? - értetlenkedett a lány.
- Leonról van szó. - mondta halkan David.
- Mi történt Leonnal? - gondolt egyből rosszra Sora.
- Semmi,semmi nem történt vele semmi.
- Akkor?
- Sora! Tudod te mindig úgy tudtad, hogy Leon a te bátyád….
- Igen, mert az is! Nem?
- Nem. - hangzott egy sírós hang az anyjától.
Sora ebben a pillanatban térdre esett a vörös perzsa szőnyegen.
- Hogy? hogy hogy nem a bátyám?
- Mikor Leon három hónapos volt akkor fogadtuk örökbe, mert úgy tudtuk, hogy nekem soha nem lehet saját gyerekem. Aztán te két évvel később megszülettél.
- El kellett volna már mondanunk Sora. - csatlakozott apja is.
Sora teljesen megsemmisülve ült a földen. “ Nem a bátyám, csak örökbe fogadták”
- Mégis miért nem mondtátok ezt eddig el nekünk?
- Nem akartunk botrányt!
- Botrányt? Mégis milyen botrányt? Sokkal könnyebb lett volna, hogyha már kiskorunkban elmondjátok nekünk, nekem ő olyan….mint az életem.
- Tudom kicsim, de akkor is, ezt valamikor meg kellett, hogy tudd.
- Nem! - ordított Sora sírva. - Mégis….mégis mikor akartátok ezt nekem elmondani?
- Őszintén szólva soha…. - hallatszott apja hangja.
- Soha? Áh…értem…
- De egyszer úgyis sor került volna rá.
- És ez most jött elő.
- Értem. - sírt hangosan a lány. Édesanyja letérdelt mellé a szőnyegre és ő is sírt lányával.
Fél óra múlva Sora kissé kezdett lenyugodni, ott ült kedvenc piros fotelében, kisírt szemekkel, édesapja még mindig az ablakon bámult ki, édesanyja pedig még mindig a fekete bőrfotelben gubbasztott. Ekkor hirtelen ajtónyílásra lettek figyelmesen és belépett rajta a boldog Leon.
- Sziasztok! - köszönt vidáman, ám mikor meglátta mindenki összetört arcát, a mosoly egyből eltűnt arcáról. - Mi történt itt?
- Le…Leon… - Sora hirtelen pattant fel, majd vissza hanyatlott a fotelbe.
- Sora! Mi a baj? Miért sírtál? Az istenit valaki mondjon már valamit.
- Leon, neked is meg kell tudnod falait, amit már Sora tud.
- Mit? Mondjátok már! - kezdett a fiú kikelni a sodrából, pedig önfegyelme messze híres volt.
- Leon, kicsi fiam….. - kezdte az anyja.
- Anya, mond már mi az a rossz hír.
- Az az igazság, hogy ti Sorával nem vagytok….nem vagytok testvérek.
- Hogy mi? - kiabált most már Leon is.
- Az az igazság, hogy téged három hónapos korodban fogadtunk örökre, mert úgy tudtuk anyátoknak nem lehet gyermeke, aztán két évvel később megszületett Sora.
- Ez…ez nem lehet igaz! - mondt Leon, és mintha könnyezni kezdett volna. - Akkor nekem kik a valódi szüleim?
- A születésed után meghaltak… a valódi vezetékneved Oswald volt. Leon Oswald.
- Istenem, Leon nem vagyunk testvérek, Leon! - kiabált Sora is megint sírva és oda futott a fiúhoz, aki ölébe zárta a lányt.
- St…nyugodj meg, kérlek.
- De….de…
- Semmi baj…- majd felállt és könnyekkel küszködni felment a szobájába. Ledőlt fekete ágyneműjére és sírt, most már nem akarta vissza tartani a könnyeit.
“ Istenem! De, mégis hogy lehet ez? Annyi év után kiderül, hogy én nem tartozom ide”
Majd kopogásra figyelt fel.
Sora lépett be rajta, kisírt szemekkel, meggyötörten. Leon értette a lány néma kérését, kinyújtotta felé kezét, mire Sora lassan oda ballagott hozzá és hozzá bújt és együtt sírtak.
- Sora! Én akkor ezek szerint nem ide tartozom. Nem ez az én családom.
- Leon! Ilyet ne mondj, ez mindig a te családod marad….
- De, most már minden más, 19 év, ez nagyon sok Sora.
- Tudom..de kérlek, ne hagyj el.
- Nem foglak, igérem. - majd álomra hajtották a fejüket, egymást ölelve.
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
