Gyere - mondta egy rég nem hallott férfihang.
Szépen lassan kinyitottam az ajtót, beléptem, megpillantottam egy fekete karosszék háttámláját. Nyeltem egy nagyot, majd megszólaltam.
- Szia Kalos! Megérkeztük!- mondtam immár talán egy kicsit boldogabban. A karosszék megfordult és megpillantottam, azt a férfit, akinek sok mindent köszönhetek.
- Áhh! Szijasztok! - mondta vigyorogva, majd felállt a székből. ( gondolom igen kényelmes lehet, ha egész nap csak benne ül..), odajött hozzánk.
Megölelt, adott két puszit az arcomra.
- El sem tudod hinni, hogy mennyire hiányoztatok!- mondta.
Igaz napszemcsije nem engedte, hogy sokat lássak szeméből, de véltem felfedezni, hogy könnyek szöktek barna szemébe. (ne kérdezd, hogy láttam.
- Nézzenek oda!- mondta és kislányom felé fordult.- A kis Ashlyn. Hogy megnőttél, amikor utoljára láttalak még ilyen pici, voltál- mutatott egy kb. 1 éves gyermek méretére.
- Csókolom Kalos bácsi - mondta félve kislányom, és elbújt a lábaim mögé. Amikor kimondta, hogy bácsi, majdnem elröhögtem magam.
- Hékás!!! Nem vagyok annyira öreg! - vágta be a durcát - Hívj csak Kalos-nak - folytatta.
- Rendben Kaallooss.- mondta kislányom megnyújtva egy kicsit a nevét, majd elkezdett nevetni. Az ő nevetéséhez társult még az enyém is, majd Kalos-é.
A csendes kis irodát, most jóízű nevetések töltötték be.
- Ö.. Milyen modortalan vagyok!- kapott a fejéhez leendő főnököm- Gyertek! Üljetek le.- mondta.
Nem is tétováztunk azonnal lehuppantunk a fotelekbe. Vagyis csak én, mert közben kislányom felfedezte a szobát.
- Nos Sora? Hol fogsz lakni?- kérdezte félve a válaszomtól Kalos.
- Hát.. Ha jól tudom, akkor anyámék még nem adták el azt a házat, amelyet Leon és Én kaptunk nászajándékba.
- Igen! Az még megvan. Szüleid megkértek rá, hogy figyeljek a házra, hiszen lehet, hogy még szükséged lesz rá - mondta.- De ha jól emlékszem, akkor nem is laktál benne, vagyis laktatok- folytatta.
- Hát, jól emlékszel, hiszen úgy volt, hogy akkor költözünk be, ha a kicsi megszületett, csak aztán Leon meg eltűnt, és én úgy döntöttem, hogy majd visszaköltözök anyámékhoz, csak hát, maradtam még egy évet, és itt laktam Ashlyn-nel a szállóba - mondtam.- Igazán tetszett az a szoba, amit ti csináltatok nekünk.- folytattam, majd ismételten egy emlék bukkant elő.
~Épp Yuri kocsijából szálltam ki, majd kivettem az én szemem fényét a gyerekhordozóból, majd rá mosolyogtam egyet, amit viszonzott is. Yuri odajött hozzánk ránézett kislányomra, majd megpuszilta a homlokát. Yuri nagyon sokat segített nekem a terhességem alatt, és míg a kórházban voltam. Hálás vagyok neki, nem is kicsit. Lassan odahajolt hozzám és a fülembe súgta:
- Van egy meglepi nektek.- mondta majd előre ment és kinyitotta az ajtót. Ashlyn és én egymásra néztünk.(Igaz lehet hogy ő csak azért, hogy elnevesse magát a fejszerkezetemen.)
- Nah.. Lássuk.. Mi az a meglepi. Mondtam, majd követtem Yuri-t.. Egészen addig, míg meg nem állt a szállásom előtt. Lassan lenyomta a kilincset, kinyitotta az ajtót, én pedig beléptem rajta. Ekkor valakik elhúzták a sötétítő függönyöket, így megláttam a szobát, vagyis inkább az egész lakást. Szinte a fél színpad ott volt, és egyszerre kiabálták azt, hogy: MEGLEPETÉS!!!! Szemembe könnyek szöktek, a kezemben lévő kicsi lány, pedig, egy kicsit megijedt, majd értetlenül nézte azt a sok embert, akik most ránk mosolyogtak.
- Annyira kedvesek vagytok! Köszönöm- mondtam
Kalos odajött, hozzánk, majd megcsodálta kislányomat, egy kicsit el is érzékenyült, hiszen szemébe örömkönnyek szöktek. Majd megszólalt: gyönyörű a kislányod. Gratulálunk!.- mondta mosolyogva, majd megpuszilta a homlokomat.
- Köszönöm!- mondtam, majd a többiekre tekintettem, akik mosolyogva néztek minket.
- Jajj tényleg Sora!- szólalt meg a hátam mögül Yuri.- Nézd meg a Lakást.- mondta egy sejtelmes mosollyal az arcán..
- Okkééésss.- mondtam majd elindultam felfedezni kicsiny kis lakásomat.
A konyhában szinte semmi változás nem volt, csak annyi, hogy ott volt egy etetőszék, és egy cumisüveg melegítő, és egy-két babaholmi. Lassan beértem a nappaliba, a lélegzetem is elakadt. A szoba jobb Sarkában, volt egy kis járóka, mellette, pedig egy kiságy. A járóka telis-tele volt aranyosabbnál aranyosabb játékokkal. A kiságy egyszerű volt, de mégis pompás. Lassan elérkeztem a szobám ajtajához, lassan lenyomtam a kilincset, majd beléptem kislányommal a kezemben. A szoba mesés volt, középen volt egy hatalmas franciaágy, mellette pedig egy kiságy, ami tetején baldachin volt. A szoba jobb oldalán, volt egy kis sárga pelenkázó. Majd két kisebb szekrény, amiben babaholmik voltak. Szememet könnyeim úsztatták, kislányom, pedig csak kacagott.
A többiek arcán, pedig egy elégedett mosoly volt.
- Köszönöm.- csak ezt tudtam kipréselni magamból..~
Sora! Sora! Hahóóóó! Föld hívja a Kaleido Star-t!- mondta főnököm, miközben kezével előttem legyezgetett. - Hm? Itt vagyok..- mondtam egy zavart mosollyal az arcomon, fejemen, pedig megjelent egy vízcsepp.
- Félórája itt szólongatlak. Jól vagy?- kérdezte aggódva.
- Igen! Jól vagyok.. csak az emlékek, mióta betettem ide a lábam csak úgy rám törnek. Elnézést - mondtam, majd lehajtottam a fejem.
- Nem semmi baj!- mondta mosolyogva Kalos. De visszatérve a témához, akkor odaköltözöl?- kérdezte.
- Igen.. Elleszünk mi.- mondtam mosolyogva.
- Értem, akkor most odaadom a kulcsokat.- mondta, majd odasétált asztalához, kihúzta a fiókot, majd kivett belőle egy borítékot.
- Tessék itt van.- nyújtotta át a borítékot.
Szépen lassan átvettem, majd kinyitottam, lusta mosolyra húztam a számat. A kulcs egyszerű volt, de a végén (ahova a kulcstartókat lehetett tenni) ott egy szív volt.
~eh.. Anyuék aztán tudnak dizájnos kulcsot készíttetni..~ gondoltam magamba.
- És.. Milyen volt az út?- kérdezte Kalos..
- Háát.. Hogy őszinte legyek igen fárasztó volt. - mondtam.
- Hát azt meghiszem.- mondta Kalos nevetve.
- Nem tudom, hogy ezen mit kell nevetni :L r11; vágtam be a durcát, amin az eddig megkukult kislányom is jókat nevetett.
- És hogy vannak a többiek?- szakítottam meg a nagy nevető versenyt
- Jól vannak.- adta főnököm a tömör választ.
- Ahha.. Értem- mondtam - És ti hogy vagytok?- kérdezte.
- Jól megvagyunk - válaszoltam kérdésére.- Visszatérve arra, hogy miért jöttem.. akkor tudsz valami munkát adni?- kérdezte komolyabban.
- Sorácska! Neked bármikor.- mondta mosolyogva.
- Okés!- feleltem boldogan.- És mit?- kérdeztem
- Hmmm.. Hát.. Mit szólnál hozzá, ha egy kis ideig kellékes lennél, de viszont akkor használod az edzőtermet, amikor csak akarod, és persze a többiekkel is edzhetsz - mondta..
- Remek. Úgyis vissza kell szoknom a trapézokra.- mondtam egy széles vigyorral az arcomon.- Köszönöm Kalos.- mondtam egy enyhe mosollyal.
- Ugyan már.. Nincs mit - mondta, majd legyintett egyet a kezével. (majdnem leütött)
Miközben mi éppen beszélgettünk, kislányom elvolt foglalva a szoba felfedezésével.
A falon megtalálta azokat a képeket, amin a Kaleido Színpad legjobb artistái szerepeltek: Layla Hamilton, Yuri Killian, Leon Oswald, és Én. Kislányom szeme megakadt egy szürke szemű, és szintén szürke hajú, márványarcú Adoniszon. Szemeim könnyben úsztak, ismét. Kalos nem tudta, hogy mi a baj, majd kislányom felé fordult, szomorúan sóhajtott egyet.