N�lk�led (7.fejezet)

Vihar

Hossz� m�sodpercek teltek el k�ts�gbeejt�, b�n�t� f�lelemmel.

Leon, miut�n az els� d�bbenet lefoszlott az arc�r�l, csak n�zett r�m szomor�an, ugyanakkor vadul, �s m�g mindig n�mi �rtetlens�ggel: � sem �rtette, mit keresek itt.

�n pedig �lltam ott a l�pcs� tetej�n, �s rettegtem t�le. Most majd nekem ugrik, �s bev�gzi, amit elkezdett: t�nkretesz egyszer s mindenkorra, ha m�r els�re nem siker�lt; mert megbocs�thatatlan b�nt k�vettem el: k�zel mentem a sz�v�hez. De legal�bb v�get �r a szenved�s, az �let, amelyet n�lk�le kellett �lnem.

Egy �jabb vill�ml�s vak�t�, k�kesfeh�r f�ny�ben azonban hirtelen bennem is felizzott valami.

�s mindenre elsz�ntan, b�szk�n, vadul felemeltem a fejemet v�gre.

Akarlak, Leon. Jobban, mint b�rmi m�st eg�sz �letemben.

Lehet, hogy hideg vagy, kegyetlen, �rz�s-n�lk�li, de nekem akkor is te kellesz, r�d van sz�ks�gem. Lehet, hogy b�ntani fogsz, megt�rsz, megk�nzol majd �jra �s �jra – h�t tedd azt, kedvesem, ha azt kell  tenned, ha m�st nem tehetsz: �n nem fogok tiltakozni, mert meg�rtelek. Egy full�nk n�lk�li Skorpi� nem skorpi�.

Tudom, bel�led sosem lesz szel�d, talpnyal� �leb, de ne is legyen, szerelmem: nagyot csal�dn�k benned.

Gyere h�t .T�pj sz�t, ha azt kell tenned; �n ink�bb meghalok a karjaidban, mint hogy n�lk�led �ljek.

Gyere.

Ragadoz� vagy – de az �N ragadoz�m!

Mennyd�rg�s h�rg�tt, robajlott, �s Leon lassan elindult felfel�. Puh�n, szinte �vatosan tette meg az utols� l�pcs�fokokat; szem�t egy pillanatra sem vette le r�lam.

N�h�ny pap�rzsebkend�t h�ztam el� a hal�sznadr�gom h�ts� zseb�b�l, �s amikor el�m �llt, gyeng�den felitattam a homlok�r�l a vizet �s a ver�t�ket.

- Borzalmasan n�zel ki, Leon – k�z�ltem. – Csuromv�z vagy.

- Sora… - kezdte.

A pap�rzsepik el�ztak, �n pedig szigor�an villan� szemmel n�ztem fel a Skorpi� szem�be:

- Csitt, Leon. Kapd el� a kulcsot, �s t�n�s zuhanyozni. Minden m�s r��r.

- Dehogy �r r�! – Leon a zseb�be ny�lt a kulcs�rt, de a m�sik kez�vel a derekamat �lelte �t, hozz�m hajolt, �s megcs�kolt: kem�nyen, �desen.

S�s �z� volt, �ce�nillat�, hideg �s forr� egyszerre. Boldogan simultam hozz�, r�szegen a nem v�rt �r�mt�l, a k�zels�g�t�l – ugyanakkor szerettem volna megfojtani, ami�rt a t�d�gyullad�st kock�ztatja.

- Idefigyelj – ny�gtem, amikor a sz�ja �tv�ndorolt a nyakamra -, ha nem m�gy azonnal zuhanyozni, itt hagylak.

Bel�kte v�ll�val az ajt�t, de a derekamat nem engedte el: �lelkezve, forgol�dva vitt mag�val befel�, mintha t�ncoln�nk.

- Az kiz�rt – mondta, de akkor m�r a nappali k�zep�n j�rtunk.

- Nem ez�rt j�ttem, Leon – n�ztem fel r� f�tyolos szemmel.

�rl� f�jdalom �s valami k�nz�, nyomorult h�la megrend�t� kever�k�vel n�zett r�m; szem�ben higanyf�ny villant. Rekedt volt a hangja.

- Miattam j�tt�l… �s ez el�g – mondta.

N�zt�k egym�st. Nem mozdult: nem akart b�ntani.

Mozdultam �n. Fel�gaskodtam hozz�, �s belecs�koltam a sz�j�ba.

Meleg �s j� �z� volt a sz�ja, nyelve az eny�mhez �rt, �s a l�bamb�l kiszaladt minden er�, �s �tfogtam a nyak�t, k�l�nben �sszeestem volna, zsibbadtan a v�gyt�l, f�l�r�lten az �j, sosem ismert �rz�sekt�l. Pillanatok alatt elsodort az �lm�ny. Leon cs�kolta, falta, harapta a sz�mat, �n sz�d�ltem, remegtem, �s �gy �reztem, m�g a csontjaim is megolvadtak; sz�vem bolondul kalap�lt, hasamban pillang�k ezrei verdestek, ereimben eleven �ram sz�guldott. B�rki lehet leny�g�z� �s k�l�nleges, � azonban megsemmis�t� volt: egy olyan vil�got k�pviselt, amir�l kevesen tudj�k, hogy egy�ltal�n l�tezik.

Amikor elengedte a sz�mat, �ntudatlanul a mellkas�ra d�ltem; lehunyt szemh�jaim alatt f�nyek �s �rnyak t�ncoltak, �s pihegve kapkodtam a leveg�t. T�volr�l hallottam a v�ros �s a vihar zaj�t, �s k�zelr�l t�rsam sz�vver�s�t; �reztem erej�t, meleg�t, nyugalm�t a tombol� felsz�n alatt, �s tudtam: n�la biztons�gban vagyok.

Leon gyeng�den, szeretettel �lelt, egy r�gi, kedves mozdulattal �ll�t szel�den a hajamra fektetve, �s egyetlen, de mindent fel�l�r� mondatot mondott halkan:

- T�ved�s volt az eg�sz �letem n�lk�led.

T�gra ny�l�, gyorsan elk�nnyesed� szemekkel n�ztem fel r�.

Egy �letre a retin�mra �gett ez a k�p is, mint sok m�sik, amin � szerepelt. Pedig nem csin�lt semmi k�l�n�set, csak �llt, fogta a derekamat, h�velykujj�val n�ha v�gigcir�gatta a h�tamat. Tartott, �vott, vigy�zott r�m.

De az arca olyan volt, mint egy angyal�. Felh�sz�rke szeme szinte �ttetsz�v� v�lt, mint amikor beestem a v�zbe, �s � ut�nam ugrott; de akkor a Nap vil�g�totta �t, most viszont saj�t bels� f�ny�t�l ragyogott. Ha lenn�nek angyalok, � fejedelem lenne k�z�tt�k, mert k�pes volt t�ll�pni minden szenved�s�n, �leten, hal�lon, �gy, hogy k�zben meg�rizte �nmag�t: hercegi tart�s�t, b�szkes�g�t, h�v�s, szenved�lyes lelk�t.

Lehet, hogy k�ptelen szeretni; lehet, hogy h�ga hal�la �r�kre �sszet�rte a sz�v�t. De megtanult elfogadni, �s ez m�r �nmag�ban is nagyon sokat jelent.

- Ne s�rj – s�gta f�lrebillentett fejjel, leheletnyi, t�tova mosollyal -, azt m�g nem �rdemeltem ki, Sora.

H�tr�bb l�ptem. Pokoli neh�z volt elszakadni t�le!

- Ha a k�zeledben vagyok, mindenhol j�n bel�lem valami, tudhatn�d – feleseltem, azt�n csak b�multam ledermedve, mert Leon nevetni kezdett: tiszta sz�vb�l, hangosan.

- Mindenhol…! – kacagta. – J�zusom, Sora! – azzal felkapott, �s elindult velem a h�l�szoba fel�, de �tk�zben sem tudta abbahagyni a nevet�st.

- Most mi olyan vicces? – �rdekl�dtem. – Hisz igazat mondtam! Veled vagy ver�t�kezem, vagy b�g�k, vagy v�rzek, vagy…

Nem tudtam folytatni, mert letett a h�l�szoba ajtaja el�tt, �s hozz�m hajolt.

- Jaj, fogd m�r be – mondta, �s megcs�kolt megint; azt�n csak n�zett gyeng�den, szomork�s f�lmosollyal. – M�g soha, senki nem nevettetett meg – mondta. – �gy t�nik, erre is egyed�l te vagy k�pes.

- Is…?

Egy ujjal, finoman megcir�gatta fal�nk cs�kjait�l felduzzadt ajkaimat, �s volt k�pe v�lasz n�lk�l hagyni.

- Megborotv�lkozom – �g�rte.

Megad�an fels�hajtottam. Vannak dolgok, amik sosem v�ltoznak.

- F�z�k egy forr� te�t, am�g elk�sz�lsz – mondtam.

- K�s�bb – felelte, mik�zben �jra mag�hoz vont; azt�n besz�d�lt�nk azon az ajt�n is, ami legutolj�ra elv�lasztott minket egym�st�l.